A spirálisan barázdálódó állatok (Spiralia) az ősszájúak (Protostomia) egyik fő csoportja.

Megjelenésük, felépítésük

Nevüket arról kapták, hogy megtermékenyített petéjük (a zigóta) jellemzően spirálisan barázdálódik, tehát az osztódásával létrejövő leánysejtek (a blasztomérák) nem szabályosan egymás felett, hanem mintegy 45 fokkal elcsúszva helyezkednek el.

Rendszertani felosztásuk

thumb|right|222px|Az állkapcsosok (Gnathifera) szájszervének típusai ventrális (has felőli) nézetben. Kék: emésztőrendszer, piros: állkapocs részei, lila: forceps (csipesz)-szerű struktúrák.

A csoportot hagyományosan két főtörzsre — laposféregszerűekre (Platyzoa) és tapogatós-csillókoszorús állatokra (Lophotrochozoa) — osztották. A 2010-es évek második felében a genetikai alapú osztályozással kezdett előtérbe kerülni egy olyan koncepció, amely szerint a csoportból elsőként kivált taxon az állkapcsosaké (Gnathifera). Ez a taxon nem tévesztendő össze:

sem az állkapcsosokkal (Gnathostomata), a gerinchúrosok (Chordata) törzsében a gerincesek (Vertebrata) altörzsének egyik altörzságával, sem az ívelt szárnyú molyfélék közé tartozó és ugyancsak Gnathiferának nevezett lepkenemmel.

Az összes többi törzs az ugyancsak új Platytrochozoa kládba kerül.Ez és a leszármazási törzsfa még egy változata az angol wiki cikkében, hivatkozásokkal

1. Állkapcsosak (Gnathifera) főtörzs: buzogányfejű férgek (Acanthocephala) Cycliophora állkapcsos férgecskék (Gnathostomulida) Micrognathozoa (egy fajjal: Limnognathia maerski) kerekesférgek (Rotifera) nyílférgek (serteállkapcsúak, Chaetognatha) 2. Platytrochozoa klád 2.1. Tapogatós-csillókoszorús állatok (Lophotrochozoa) Puhatestűek (Mollusca) Gyűrűsférgek (Annelida) Zsinórférgek (Nemertea) Nyelesférgek (Entoprocta) Fecskendőférgek (Sipuncula) Ormányosférgek (Echiura) Pörgekarúak (Brachiopoda) Mohaállatok (Bryozoa) Csöves tapogatósok (Phoronida) 2.2. Vedlő állatok (Ecdysozoa) Övesférgecskék (Kinorhyncha) Páncélosférgek (Loricifera) Farkosférgek (Priapulida) Fonálférgek (Nematoda) Húrférgek (Nematomorpha) † Lobopodia Karmos féreglábúak (Onychophora) Medveállatkák (Tardigrada) Ízeltlábúak (Arthropoda)

A nyílférgek rendszertani helyzete bizonytalan; egyesek önálló főtörzsként különítik el őket. Az állkapcsosak (Gnathifera) és a Platytrochozoa klád elkülönítése egyértelműnek tűnik, miként utóbbin belül a tapogatós-csillókoszorús állatok (Lophotrochozoa) és a Vedlő állatok (Ecdysozoa) megkülönböztetése is. Ez utóbbi csoportokon belül azonban a leszármazási vonalak erősen vitatottak, tehát megelégszünk ezek (többé-kevésbé egyértelmű) törzseinek egyszerű felsorolásával. Illusztrációlánt bemutatunk hármat a különböző szerzők által javasolt kladogramok közül.

1. Dunn et al. (2008)

2. (2014)

3. Marlétaz et al. (2019) stb.

Jegyzetek

Források Lőrinczi Gábor, Torma Attila, 2019: Bevezetés a zoológiába. Egyetemi jegyzet. Szeged, 2019. p. 12–14.

Kategória:Állatok