Sara Curruchich guatemalai énekes, dalszerző.

Pályafutása maja származású énekesnő, emberjogi aktivista. A nők és az őslakók jogainak védelmében lép fel. Gitáron és marimbán egyaránt játszik. A 2015-ös Girl (Ch’uti’xtän) dalával vált ismertté.

Fiatalon kezdett énekelni és gitározni. A guatemalai Jesús María Alvarado zeneiskolában tanult.

2012-ben csatlakozott a Teclas en Armonía nevű női álló marimba együtteshez, és egy másik helyi együtteshez is. Első nyilvános fellépése egy német zenekar meghívására történt.

Olyan dalokat kezdett írni, amelyek a természet tiszteletéről és a maják múltjáról szólnak. Dalai spanyolul vagy az anyanyelvén szólalnak meg. Kiváltkép Guatemalában vált ismertté a „Ch'uti'xtän (Girl)” című balladája, ami 2015-ben több százezer megtekintést ért el a közösségi médián.

Kiadta a Ralk’wal Ulew (Children of the Earth) című dalt Pamela Yates dokumentum-videójával. A film és a dal bekerült Yates filmjébe, ami elmesélte az Otto Pérez Molina guatemalai elnökkel szembeni felkelést.

Színpadra lépett az énekes-dalszerzővel, Fernando Lópezzel, egy guatemalai maja rock együttessel, ami a maja nyelven énekel), továbbá a Drezdai Szimfonikusokkal is.

Diszkográfia

Albumok 2019: Somos by Sara Curruchich

Kislemezek 2020: La Siguanaba (En Directo) 2020: Todo Tiene Un Corazón (Cantemos En Casa)

Jegyzetek

Források https://saracurruchich.com/biografia/ https://www.plazapublica.com.gt/content/sara-curruchich-me-dicen-que-soy-un-orgullo-guatemalteco-pero-me-senalan-de-generar

Kategória:Guatemalai énekesek Kategória:Guatemalai dalszerzők Kategória:Élő személyek Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Guatemalai nők