Vilde Frang Bjærke (Oslo, 1986. augusztus 19. –) norvég hegedűművész.
Pályafutása Vilde Frang zenész családba született Oslóban, apja és nővére egyaránt nagybőgős volt. Négyéves korában kezdett hegedülni, a Suzuki-módszer szerint. 1993 és 2002 között az oslói Barratt Due Zenei Intézetben Stephan Barratt-Due, Alf Richard Kraggerud és Henning Kraggerud volt a tanára. Szólistaként tízéves korában debütált a Norvég Rádió Zenekarával. 1998-ban bemutatták Anne-Sophie Mutternek, aki a mentora lett, és később megkapta az Anne-Sophie Mutter Alapítvány ösztöndíját. 1999-ben a Mariss Jansons irányította Oslói Filharmonikus Zenekarral játszott szólistaként. „Csodálatos fiatal zenész, és az előadás is emlékezetes volt” – mondta Jansons. 2003 és 2009 között Németországban folytatta tanulmányait, a hamburgi Hochschule für Musik und Theatre-ben Kolja Blacher, a Kronberg Akadémián Ana Chumachenco volt a tanára. 2007-ben elnyerte a Borletti-Buitoni Trust ösztöndíjat. Londonban Ucsida Micukotól is órákat vett.
2007-ben fellépett a Londoni Filharmonikus Zenekarral Eastbourne-ben, a következő évadban pedig Londonban, a Royal Festival Hallban, Vladimir Jurowski vezényletével. 2008-ban Anne-Sophie Mutterrel turnézott Amerikában, melynek során a New York-i Carnegie Hallban és a Kennedy Centerben, Washingtonban is játszottak. Ebben az évben leszerződött az EMI Classicshoz (ma Warner Classics). Debütáló albuma, amin Sibelius és Prokofjev hegedűversenyeket játszott, 2009-ben jelent meg, és a kritikusoktól és a közönségtől egyaránt elismerést kapott, és az EMI Classics 2010-es év fiatal művészének választották. Felvételei számos díjat kaptak, köztük az Edison Klassiek-díjat, a Deutsche Schallplattenpreist, a Diapason d’Ort és a Gramophone-díjat.
Vilde Frang mélységes zeneisége, rendkívüli és egyedi művészisége révén elismerten a vezető fiatal művészek egyike lett. 2012-ben elnyerte a Credit Suisse Fiatal művészek díját. Az ebben az évben rendezett luzerni fesztiválon a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarával játszotta Bartók Béla 1. hegedűversenyét. Frang imádja ezt a darabot és Bartókot. „Bartók ezt a koncertet annak a lánynak dedikálta, akibe annyira beleszeretett, Geyer Stefinek, és szerintem valóban „őt és őt” ábrázolja. … Számomra ő a 20. század legtisztább zeneszerzője. Olyan közel van Bachhoz: nem kell semmit hozzáfűznie, mert nem szükséges” – nyilatkozta.
Az ezt követő időszakban a világ vezető zenekaraival és karmestereivel lépett fel. 2016-ban az Európa Koncert keretében a Berlini Filharmonikus Zenekarral, Simon Rattle vezénylésével, a 2017–2018-as szezonban a Baden Badeni Húsvéti Fesztiválon játszott, a Berlini Filharmonikus Zenekart Fischer Iván vezényelte. Fellépett még – többek között – a San Franciscó-i és a Pittsburghi Szimfonikus Zenekarral, a Los Angelesi és a Bambergi Szimfonikusokkal, a Müncheni Filharmonikusokkal, a Lipcsei Gewandhaus Zenekarral, az Orchester de Paris-val és a Frankfurti Rádió Szimfonikus Zenekarával, a berlini Deutsche Symphonie Orchesterrel, a Philharmonique de Luxembourggal és a Budapesti Fesztiválzenekarral.
Rendszeresen szerepel különböző fesztiválokon, például Salzburgban, Verbierben, Luzernben, a BBC Promson, a Rheingauban, a Mecklenburg-Vorpommernben, a Lockenhausban, a Prágai Tavaszi Zenei Fesztiválon és a bukaresti George Enescu Fesztiválon. Aktív kamarazenész is, partnerei között szerepel például Martha Argerich, Ucsida Micuko, Gidon Kremer és Kelemen Barnabás. A 2020–2021-es évad tervei között szerepelt a Chicago Szimfonikus Zenekarral és az Izraeli Filharmonikus Zenekarral való fellépés, egy turné Svájcban a Les Sièclesszel François-Xavier Roth vezetésével, a firenzei Orchestra del Maggio Musicaléval Zubin Mehta vezetésével, fellépés a Budapesti Fesztiválzenekarral és Fischer Ivánnal, a Müncheni Filharmóniával Fabio Luisi vezetésével, a Drezdai Staatskapellével Herbert Blomstedt vezetésével és az Európa Kamarazenekarral Simon Rattle vezetésével.
Egy 1866-os Jean-Baptiste Vuillaume hegedűn játszik, amelyet az Anne-Sophie Mutter Freundeskreis Stiftung kölcsönöz számára.
Díjai, elismerései Válogatás: Leonie Sonnings Zenei Alapítvány (2003) A Ritter Alapítvány díja (2007) A Borletti-Buitoni Trust Alapítvány támogatása (2007) Prins Eugen Kulturális Díj (2007) Norvég Szólista Díj (2008) A Statoil tehetséggondozás díja (1 millió norvég korona) (2010) ECHO Klassik, a legjobb fiatal hegedűművésznek (2011) WEMAG Szólista Díj (2011) Crédit Suisse fiatal művész díj (2012) ECHO Klassik, az év koncertfelvétele (2013) ECHO Klassik, az év koncertfelvétele (2015) ECHO Klassik, az év koncertfelvétele (2016) Gramophone klasszikus zenei díj (2016)
Felvételei Válogatás az AllMusic és a Discogs listája alapján. MegjelenésTartalomKözreműködőkKiadó2009Sibelius: Violin Concerto; Humoresques; Prokofjev: Violin Concerto No. 1WDR Sinfonieorchester Köln, Thomas SøndergårdEMI Music/Warner Classics2010Chopin: Cello Sonata, Pioano Trio, Grand DuoAndreas Brantelid, Marianna ShirinyanEMI Classics2011Bartók, Grieg, Strauss: Violin SonatasMihail LificEMI Classics/Warner Classics2012Nielsen, Csajkovszkij: Violin ConcertosDanish Radio Symphony Orchestra, Eivind Gullberg JensenEMI Classics/Warner Classics2015Mozart: Violin Concertos 1 & 5; Sinfonia ConcertanteMakszim Riszanov, Arcangelo, Jonathan CohenWarner Classics2016Britten, Korngold: Violin ConcertosFrankfurt Radio Symphony, James GaffiganWarner Classics2016Europakonzert 16 (Video)Berliner Philharmoniker, Simon RattleEuroArts2017Homage (több szerző darabjai)José GallardoWarner Classics2018Bartók: Violin Concerto No. 1; Enescu: OctetOrchestre Philharmonique de Radio France, Mikko Franck; Erik Schumann, Gabriel de Magadure, Rosanne Philippens …Warner Classics2019Veress: String Trio; Bartók: Piano QuintetKelemen Barnabás, Kokas Katalin, Lawrence Power, Nicolas Altstaedt, Alexander LonquichAlpha2019Paganini, Schubert: Works for Violin & PianoMihail LificWarner Classics
Jegyzetek
Fordítás
Források
Kategória:Norvég zenészek Kategória:Norvég nők Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:20. századi hegedűsök Kategória:21. századi hegedűsök