Dolník Erzsébet, született Czirók Erzsébet (Pozsonyligetfalu, 1940. május 13. – 2021. április 12.) szlovákiai magyar pedagógus, parlamenti képviselő, politikus.

Élete Szülei Czirók Miklós asztalos és Bányász Erzsébet voltak.

1957-ben érettségizett a Komáromi Magyar Középiskolában, majd 1957–1959 között a pozsonyi Felsőbb Pedagógiai Iskolán matematika–fizika szakon tanult. Bekapcsolódott a Jogvédő Bizottság munkájába is, mely a magyar iskolák, a magyar nyelvű oktatás megmentését szolgálta.

Egészen 1990-ig a lévai Pedagógiai Szakközépiskola pedagógusa volt, majd 1992-ig a Lévai járás tanfelügyeleti hivatalának vezetője.

Ezt követően lett az Együttélés Politikai Mozgalom főtitkára, oktatáspolitikai alelnöke, mely funkciót 1998-ig, a magyar pártok egyesítéséig töltötte be. 1998–2006 között a Magyar Koalíció Pártja képviselője volt a szlovák parlamentben. A 2002–2006-os időszakban Duka-Zólyomi Árpád helyébe lépett mint helyettesítő tag. A szlovák parlament oktatási és kulturális bizottságában is részt vett. A Nyitrai Kerület képviselőtestületébe is bekerült.

2011-ben többekkel nyíltan vállalta, hogy felvette a magyar állampolgárságot, emiatt megfosztották szlovák állampolgárságától. Az alkotmánnyal össze nem egyeztethető törvény miatt az állami szervek zaklatták.ujszo.com

Elismerései 1989 Berzsenyi-díj 1990 Gróf Széchenyi István Emlékérem 2011 Pro Probitate – Helytállásért díj Magyar Arany Érdemkereszt

Jegyzetek

Források Az elfelejtett forradalom televizio.sk ma7.sk felvidek.ma korkep.sk parameter.sk patria.rtvs.sk tenyek.sk bumm.sk nrsr.sk

Kategória:Szlovákiai magyar pedagógusok Kategória:Magyar fizikatanárok Kategória:Magyar matematikatanárok Kategória:Együttélés-tagok Kategória:Magyar Közösség Pártja-tagok Kategória:Pozsonyiak Kategória:1940-ben született személyek Kategória:2021-ben elhunyt személyek