A Santa Teresa Club Deportivo Badajoz és Extremadura ezidáig egyetlen élvonalbeli női labdarúgó csapata volt. 2023-ban a klub támogatottság hiánya végett megszűnt.

Klubtörténet Megalakulásuk után Extremadura regionális ligájában kezdték meg szereplésüket. 2011-ben bajnokként jutottak fel a Segunda División küzdelmeibe, majd három szezont követően a rájátszásban kerekedtek felül a Sporting Plaza de Argel együttesén, kiérdemelve az első osztályú részvételt.

A 2014–15-ös szezonban a liga egyik meglepetés csapataként a kilencedik helyen végeztek. A következő évadban 11., majd újfent a 9. pozíciót bérelték ki maguknak 2017-ben, köszönhetően leginkább hazai jó szerepléseiknek. 2017–18-ban azonban megszakadt elismerésre méltó sorozatuk és búcsúzni kényszerültek.

A másodosztályban 23 győzelem és 3 döntetlen juttatta őket a rájátszásba, de a Tacón jobbnak bizonyult a vörös-fehéreknél. A koronavírus által félbeszakított 2019–20-as bajnokság déli csoportját megnyerve került fel ismét a legjobbak közé, de a csapat az utolsó helyen végzett a 2020–21-es évadban. A kiesés után a klub vezetősége nem tudta biztosítani a megfelelő munkakörülményeket és a csapat játékosainak a 90%-a távozását kérvényezte.

A 2021–22-es másodosztályú idényben a megújult csapat győzelemmel kezdte a szezont, azonban a szervezettség hiánya egyre jobban láthatóvá vált és az eredmények is egyre rosszabbak lettek. A rájátszásba épphogy bekerülő csapat nem tudta megőrizni tagságát és a harmadik vonalba esett vissza. Ekkorra a komoly anyagi problémák, a fizetések elmaradása miatt sem a vezetőség, sem a játékosok nem jelentek meg a bajnoki mérkőzéseken, ami a Spanyol Labdarúgó-szövetség általi kizáráshoz vezetett.

A negyedosztályban a kilencedik helyen végeztek a hölgyek, a súlyos problémák azonban felőrölték a csapat működését és 2023. május 14-én az együttes bejelentette megszűnését.

Sikerlista Spanyol másodosztályú bajnok (3): 2013–14, 2018–19, 2019–20 Spanyol harmadosztályú bajnok (1): 2010–11

Korábbi híres játékosok Marina Agoues Yolanda Aguirre Raquel Ayuso Marisa Garcia Mireya García Patricia Larqué Paula León Estefanía Lima Belén Martínez Patricia Mascaró Alba Mellado Carmen Menayo Alba Merino Blanca Moreno Peke Barea Nerea Pérez Raquel Poza Ariadna Rovirola Alba Zafra Caeley Lordemann Caroline Van Slambrouck Amanda Visco Ayelén Acuña Yamila Rodríguez Kenni Thompson Lixy Rodriguez Nayadet López Yipsy Ojeda Fernanda Pinilla Sini Laaksonen Shauna Peare Adriana Ojeda 23px Émmeline Mainguy Mariana Díaz Leal Karla Riley Esperanza Pizarro

Jegyzetek

Források

Kategória:Spanyol női labdarúgócsapatok Kategória:1998-ban alapított labdarúgócsapatok :Kategória:Megszűnt labdarúgócsapatok