Kappéter Géza, teljes születési nevén Kapeter Géza Károly AdolfA névváltoztatás előtti családneve előfordul Kapeter és Kappeter alakban is. (Budapest, 1878. február 27. – Budapest, 1948. január 31.) magyar építész.
Pályafutása Kappeter Adolf (1841–1900) építőmester és Korb Karolina fia. Tanulmányait a Magyar Királyi József Műegyetemen végezte. 1902-ben Berlinben gyakornokoskodott, majd hosszabb külföldi tanulmányutat tett. Visszatérve nagybátyja, Korb Flóris és Giergl Kálmán tervezőirodájában működött, és a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem építkezését vezette. 1910-ben önálló irodát nyitott.Magyar életrajzi lexikon, i. m. Ebben az időszakban kezdte meg törvényszéki szakértői tevékenységét is. Az első világháború után Korbbal együtt tervezte és építette a pécsi és a szegedi egyetem intézeti és klinikai épületeit. A korszak kiváló kórházépítészének számított. Az 1920-as években a Magyar Államvasutak magasépítési osztályán dolgozott.
Az első világháború idején a mérnökkarnál teljesített szolgálatot. Háború alatti működését vitézségi éremmel, ennek szalagján arany- és koronás arany érdemkereszttel jutalmazták. Építészeti tevékenységéért Horthy Miklós kormányzó a Signum Laudis-sal tüntette ki. Tagja volt számos mérnöki, tudományos és társadalmi egyesületnek.
Családja Felesége Póka Julianna Hedvig volt, akit 1908. február 8-án Budapesten vett nőül. Fiai Kappéter Géza (1910–1985) és Kappéter Iván (1912–1987) építészmérnökök.
Ismert épületei 1908/1910: Uránia Mozgószínház és bérpalotája, Kolozsvár, Str. Horea 4-6. (Steiner Józseffel közösen)https://www.kozterkep.hu/alkotok/megtekintes/2837/kappeter-geza.html 1920-as évek: Erzsébet Tudományegyetem (ma: Pécsi Tudományegyetem) Klinikái, Pécs (Korb Flórissal közösen)A magyar társadalom lexikonja, i. m., 264-265. o. 1920-as évek: Ferenc József Tudományegyetem (ma: Szegedi Tudományegyetem) Klinikái, Szeged (Korb Flórissal közösen) 1926: MÁV-rendelőintézet orvosi rendelője és 400 ágyas kórháza (ma: MH Honvédkórház 2. sz. Podmaniczky utcai telephely), 1062 Budapest, Dózsa György út / Podmaniczky u. 111.Déry Attila: Budapest építészeti topográfia 3. VI-VII. kerület - Terézváros, Erzsébetváros, TERC Kft., Budapest, 2006, 511. o. 1925–1926: Bábaképző Intézet (ma: Árpád Ház I. társasház), Szolnok, Baross Gábor u. 41. (Korb Flórissal közösen)https://www.kozterkep.hu/16970/anyasag#http://www.zounuk.hu/tiszaszolos/en/node/14931 1926–1927: az úgynevezett „Horthy-telep” 86 lakásból álló 3 lakóháza, 1126 Budapest, Böszörményi út 4-8. (Martonosi Baráth Lajossal közösen)https://budapest100.hu/house/boszormenyi-ut-4-8/ ?: kislakásos bérház, Budapest, Pongrác út 17.https://epiteszforum.hu/print/dinasztiak-fejer-es-danos--sogorok-a-nagy-magyar-epitok- Cassisiciaum, Schütz Antal és a budapesti budapesti rendház üdülője (Budapest, Költő utca 40/b.), 1930. – 2017-ben lebontották, helyére a Költő Kert Villapark épült. A fentieken kívül számtalan bérházat, családi házat és villát is tervezett, illetve épített Budapesten és vidéki településeken. 1907–1908-ban ő irányította a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár építkezését helyben.
Tervben maradt épületek 1911: Nyírvízszabályozó Társulat Székháza, Nyíregyháza (II. díj)Gerle, i. m., 74. o.
Képtár
Jegyzetek
Források
További információk Kappéter Géza kozterkep.hu
Kapcsolódó szócikkek Magyar építészek listája
Kategória:Magyar építészek Kategória:1878-ban született személyek Kategória:1948-ban elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Nevet változtatott magyar személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek