A krími tatárok deportálása (krími tatár nyelven Qırımtatar halqınıñ sürgünligi, ukrán nyelven Депортація кримських татар, orosz nyelven Депортация крымских татар), más néven Sürgünlik (száműzetés) a krími tatárok ellen a szovjet kormány által 1944. május 18. és 20. között elkövetett etnikai tisztogatás és kulturális népirtás volt, amelynek során legkevesebb főt deportáltak. A deportálást Lavrentyij Pavlovics Berija, belügyi és állambiztonsági népbiztos, az NKVD főnöke rendelte el Joszif Visszarionovics Sztálin nevében. Három nap leforgása alatt az NKVD marhavagonokban deportálta a nőket, gyermekeket, öregeket, de a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Munkás-paraszt Vörös Hadsereg tagjait is, elsősorban az Üzbég Szovjet Szocialista Köztársaságba, több ezer kilométeres távolságra. A krími tatárok egyike volt ama nemzetiségeknek, melyek áldozatául estek Sztálin áttelepítési politikájának.
Hivatalosan a deportálást kollektív büntetésnek szánták egyes krími tatároknak a náci Németországgal való vélt kollaborálása miatt; újabb források szerint a deportálás része volt annak a szovjet tervnek, hogy utat nyerjenek a Dardanellák felé, és területeket nyerjenek Törökországban.
A deportálás során közel 8000 krími tatár halt meg, és több tízezren a száműzetésben vesztek oda a kemény körülmények miatt. A krími tatárok száműzetése nyomán háztartás és földterület maradt gazdátlan. Ezt követően intenzív "tatártalanítási" kampány következett, hogy a krími tatárok létezésének a maradék nyomait is eltüntessék. 1956-ban az új szovjet vezető, Nyikita Szergejevics Hruscsov elítélte Sztálin politikáját, beleértve a különböző népcsoportok deportálását, de nem törölte el a krími tatárok visszatérésének tilalmát, holott más deportáltak esetében ezt megtette. Több évtizeden át maradtak Közép-Ázsiában egészen az 1980-as évek végéig, a peresztrojka időszakáig, amikor krími tatár visszatért a Krímbe. A visszatérési tilalmat hivatalosan semmissé nyilvánították, és 1989. november 14-én a Krím Legfelső Tanácsa bűncselekménynek nyilvánította a deportálásokat.
2004-ig annyi krími tatár tért vissza a Krímbe, hogy számuk elérte a félsziget lakosságának 12%-át. A Szovjetunió jogutódja, az Orosz Föderáció nem biztosított jóvátételt, nem kártalanította a deportáltakat az elveszett tulajdonukért, és nem indított eljárást a kényszer-áttelepítés elkövetői ellen. A deportálás kulcsfontosságú esemény volt a krími tatárok történetében, és a kisebb népcsoportok a Szovjetunió általi elnyomásának jelképévé vált. 2015. december 12-én az ukrán parlament határozatot bocsátott ki, amelyben az eseményt népirtásként ismerte el, és május 18-át a krími tatár népirtás áldozatainak emléknapjává nyilvánította.
Háttere bélyegkép|240px|A Krím a Fekete-tenger térképén A krími tatárok 1441 és 1783 között uralták a Krími Tatár Kánságot, mígnem az Orosz Birodalom bekebelezte a Krímet, mely az orosz terjeszkedés célpontja volt. A 14. század végére, az Arany Hordabeli Üzbég kán áttérését követően a Krím törökül beszélő lakosságának többsége elfogadta az iszlámot. Ez volt az Arany Horda legtovább fennmaradó állama. Gyakran kerültek konfliktusba Moszkvával 1468-tól a 17. századig. A krími tatárok ellenségesek voltak az újonnan alakult orosz hatalommal szemben, így elkezdték elhagyni a Krímet. 1784 és 1790 között az egymillió főnyi lakosságból mintegy krími tatár telepedett át az Oszmán Birodalomba.
A krími háború a krími tatárok újabb tömeges kivándorlását vonta maga után. 1855 és 1866 között legalább muszlim (de a szám akár is lehet), elhagyta az Orosz Birodalmat és telepedett át az Oszmán Birodalomba. Legalább egyharmaduk a Krímből származott, a többiek a Kaukázusból. A kivándorlók Krím teljes lakosságának a 15–23%-át tették ki. Az Orosz Birodalom ezt arra használta, hogy ideológiailag megalapozza az „Új Oroszország” további oroszosítását. Végül a krími tatárok kisebbségbe kerültek a Krímben, míg 1783-ban a lakosság 98%-át alkották, 1897-re ez az arány 34,1%-ra csökkent. Miközben a krími tatárok kivándoroltak, az orosz kormányzat támogatta a félsziget oroszosítását, oroszokat, ukránokat és más szláv népeket telepítve be; az oroszosítás a szovjet korszakban is folytatódott.Vardys (1971), p. 101
Az 1917-es októberi orosz forradalom után, 1921. október 18-án a Krím autonómiát kapott a Szovjetunión belül, de az 1920-as évekbeli kollektivizálás súlyos éhínséghez vezetett, amelynek mintegy krími esett áldozatául, mert terményeiket a Szovjetunió „fontosabb” régióiba szállították. Becslések szerint az áldozatok háromnegyede krími tatár volt. Helyzetük tovább romlott, amikor Sztálin lett a szovjet vezető, és olyan elnyomást vezetett be, amely legalább 5,2 millió szovjet állampolgár halálához vezetett 1927 és 1938 között.
II. világháború 1940-ben a Krími Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságnak mintegy lakosa volt, ebből fő, vagyis a lakosság 19,4%-a volt krími tatár. 1941-ben a Harmadik Birodalom megtámadta Kelet-Európát, és nagy területet foglalt el a Szovjetunió nyugati részén. A krími tatárok eleinte a sztálinizmus alóli felszabadítóknak tekintette a németeket, akik pozitívan bántak velük már az első világháborúban is.Williams (2015), p. 92
Miután a románok és a németek elfoglalták a Krím nagy részét, számos elfogott krími tatár, aki a Vörös Hadseregben szolgált, hadifogolytáborba került. Noha a nácik kezdetben az összes „alsóbbrendű ázsiai” meggyilkolására buzdítottak, és parádéztak a "mongol szubhumán"oknak nevezett krími tatárok fogolytáborai körül, a Vörös Hadsereg határozott ellenállása hatására megváltoztatták politikájukat. 1942-től kezdve a németek besorozták a szovjet hadifoglyokat, hogy kisegítő hadsereget alakítsanak.Williams (2001), p. 377 A dobrudzsai tatár nacionalista Fazil Ulkusal és a lipek Edige Kirimal segítettek a krími tatárok kiszabadításában a fogolytáborból és besorozásukban a Wehrmachtba. Ez a légió végül nyolc zászlóaljból állt. 1941 novemberétől kezdve a német hatóságok megengedték a krími tatároknak, hogy muszlim bizottságokat alakítsanak egyes városokban, jelképesen valamiféle helyi önkormányzati hatóságnak ismerve el ezeket, jóllehet nem kaptak semmi politikai hatalmat.
+ A krími tatárok száma a Krímben Év Szám Arány 1783 500 000 98% 1897 186 212 34,1% 1939 218 879 19,4% 1959 — — 1979 5422 0,3% 1989 38 365 1,6% Számos krími tatár ellenállt a megszállásnak, és támogatta az ellenálló mozgalmat az értékes stratégiai és politikai információk megszerzésében. Más krími tatárok a szovjet partizánok oldalán harcoltak, mint például a 250 krími tatárból álló Tarhanov-mozgalom, amely 1942-től kezdve egészen a megsemmisítéséig harcolt. Hat krími tatárt a Szovjetunió Hőse címmel tüntettek ki, és több ezret kitüntettek a Vörös Hadseregben.
Mintegy -en haltak meg a Krím tengelyhatalmak általi megszállása során. A nácik brutális megtorló intézkedéseket vezettek be, több mint hetven falut pusztítottak el, amelyek a krími tatár lakosság mintegy 25%-ának az otthona volt. Több ezer krími tatárt „Ostarbeiter”-ként német gyárakba szállítottak kényszermunkára a Gestapo felügyelete alatt, ami a krími tatár támogatás teljes elvesztésével járt.Williams (2001), p. 381 1944 áprilisában a krími offenzívában a Vörös Hadseregnek sikerült kiszorítania a tengelyhatalmakat a félszigetről.
A Hiwiket (segítők), családjaikat, és a muszlim bizottságokkal kapcsolatban állókat a Wehrmacht Németországba, Magyarországra vagy Dobrudzsába evakuálta, ahol csatlakoztak a keleti türk divíziókhoz. Így a visszavonuló Wehrmacht a kollaboránsok többségét kimenekítette a Krímből. Ezt számos szovjet tisztviselő is elismerte, és visszautasították azt a vádat, hogy a krími tatárok tömegesen elárulták a Szovjetuniót. A Berlinből szervezett muszlim bizottságok szálkát jelentettek a szovjet kormány szemében, amelyet már akkor is aggasztott Törökország.Williams (2001), pp. 382–384
Információhamisítás a propagandában A szovjet kiadványok kirívóan meghamisították a Vörös Hadseregben szolgáló krími tatárokra vonatkozó információkat, odáig menve, hogy a krími tatár Uzeir Abduramanovot, a Szovjetunió Hősét azerinek tüntették fel az Ogonyok egyik 1944-es számának címlapján – annak ellenére, hogy családját krími tatárként alig pár hónappal korábban deportálták.Журнал «Огонёк» № 45 - 46, 1944 г. A Tauria hegyeiben című könyv azt állította, hogy Bekir Osmanov önkéntes partizán felderítő német kém volt, és agyonlőtték, holott a központi bizottság utóbb elismerte, hogy soha nem szolgálta a németeket, és túlélte a háborút. A későbbi kiadásokat javították, miután a még élő Osmanov és családja jelezték a nyilvánvaló hamisítást.
Deportálás
bélyegkép|240px|A krími etnikai tisztogatás kronológiája. Látható a krími tatárok számának meredek csökkenése a deportálás után A hivatalos indoklás szerint a szovjet kormány a tengelyhatalmakkal való kollaborálás miatt alkalmazott kollektív büntetést tíz nemzeti kisebbséggel, köztük a krími tatárokkal szemben.Banerji, 23 October 2012 A büntetés egyik formája a deportálás volt Közép-Ázsia távoli vidékeire és Szibériába. Az 1940-es évek végéről származó szovjet beszámolók árulók nemzetségének nevezik a krími tatárokat. Noha a krími tatárok tagadták, hogy árulást követtek volna el, az elgondolást a szovjet korszakban széles körben elfogadták, és megmaradt az orosz tudományos és népszerű irodalomban.Williams (2001), p. 374–375
1944. május 10-én Lavrentyij Pavlovics Berija azt tanácsolta Sztálinnak, hogy a krími tatárokat áruló tetteik miatt messzire kellene deportálni a határvidékről. Ezt követően Sztálin kiadta a krími tatárok kitelepítéséről szóló № 5859szsz GKO rendeletet.Buckley, Ruble & Hoffman (2008), p. 231 A deportálás csak három napig tartott, 1944. május 18–20. között, amely alatt az NKVD ügynökei bejárták a házakat, összegyűjtötték a krími tatárokat, lepecsételt marhavagonokba kényszerítették őket, amelyek az Üzbég Szovjet Szocialista Köztársaság távoli vidékeire, közel 3200 kilométerre szállították őket. A krími tatárok családonként legfeljebb 500 kilogrammos csomagot vihettek magukkal a tulajdonukból. Csak azok a krími tatár nők kerülhették el ezt a sorsot, akiknek a férje valamelyik nem büntetett etnikai csoporthoz tartozott. A száműzött krími tatárok több héten át utaztak a túlzsúfolt vagonokban, nélkülözve a vizet és élelmet. A becslések szerint legalább deportáltak a Krímből, ebből legalább krími tatár volt . Miután a lepecsételt vasúti kocsikban a hosszú út során 7889-en meghaltak, az NKVD életben maradt krími tatárt jegyzett fel a Közép-Ázsiába megérkezésükkor. A deportáltak többségét a krími falvakból gyűjtötték össze, a száműzöttek közül csak jött krími városokból.
1944. július 4-én az NKVD hivatalosan tájékoztatta Sztálint, hogy az áttelepítés befejeződött. Nem sokkal azonban a jelentés után az NKVD rájött, hogy egyik egysége elfelejtette deportálni az embereket az Arabat-földnyelvről. Ahelyett, hogy újabb vasúti szállítmányt szerveztek volna, az NKVD július 20-án több száz krími tatárt szállított be egy öreg hajóra, amelyet az Azovi-tenger közepére vittek, és ott elsüllyesztették. Azokat, aki nem fulladtak meg, géppuskával lőtték le.
Hivatalosan a krími tatárokat eltüntették a Krímből. A deportálás kiterjedt minden személyre, akit a kormányzat krími tatárnak tartott, beleértve a gyermekeket, nőket, öregeket, de még a Szovjetunió Kommunista Pártja valamint a Vörös Hadsereg tagjait is. Deportáltakként különleges jogállásuk volt, vagyis hivatalosan másodosztályú állampolgárokká lettek, akik nem hagyhatták el a számukra kijelölt területet, nem járhattak neves egyetemekre, és rendszeresen meg kellett jelenniük a parancsnoki iroda előtt.
bélyegkép|Üzbegisztán, a deportálás fő célpontja