Elek Tamás (Thomas Elek) (Budapest, 1924. december 7. – Párizs/Suresnes, 1944. február 21.) a Mont Valérien erdőjében elítélt és kivégzett francia ellenállás egyik tagja, a Manouchian-csoport 22 tagjának egyike, az FTP-MOI francia felszabadító hadsereg része. A kivégzés után a Vichy-kormány megpróbálta lebecsülni az ellenállást, és több ezer példányban terjesztette és posztolta az Affice Rouge-t. A piros hátteréről elnevezett plakáton 10 Manouchian-csoport szerepelt, köztük Elek Tamás. "Elek Juif Hongrois 8 déraillements" néven lett azonosítva.
A francia ellenállás magyar résztvevője, agrármérnök-hallgató.
Életpályája Korai évek Budapesten született, kommunista értelmiségi családban. Az Elek család (Tamás, édesapja Sándor, húga Márta, és anyja Ilona, és terhes testvére Bella) kivándorolt Franciaországba 1930-ban. Párizsban telepedtek le, ahol édesanyja, a különböző kisebb munkák után vendéglős lett 1934-ben.
Második világháború 16 évesen (1940) elhagyta a Lycée Louis-le-Grand-ot, hogy bekapcsolódjon a francia ellenállási mozgalomba, miután a náci német erők legyőzték Franciaországot és elfoglalták Párizst. Csatlakozott a Sorbonne-i hallgatók csoportjához,ELEK Thomas akik a Groupe du musée de l'Homme-hoz kapcsolódtak; szórólapokat írtak, terjesztettek és ragasztották ki a falakra. 1942 augusztusában szimpatizálva a Jeunesses Communistes-val (kommunista ifjúság) bekapcsolódott az FTP-MOI-ba (Francs Tireurs et Partisans - Main-d'ouvre Immigrée), és felvette az ellenállás fegyveres harcát.
Röviddel ezután egyedüli támadást rendeltek el neki a Rive Gauche német könyvesbolt ellen, ahol csapdába esett. 1943 márciusában a fiatal cseh, Pavel Simo-val együtt gránátos támadást indított egy Asnières-i német tisztek számára fenntartott étterem ellen. Pavel Simo-t letartóztatták; 1943. május 22-én kivégezték.
1943. június 1-én két gránátot dobott egy 70 fős német csoportba a Jaurés metróállomás előtt. Előléptették, és a csoport vezetőjévé nevezték ki az FTP-MOI párizsi régió 4. különítményének központjában; Boczor József vezényelte őket.
Több vasúti kisiklatáson vett részt, nevezetesen július 28-án a Párizs-Château-Thierry vonalon. Ez a kisiklás állítólag 600 német katona halálát okozta.Holokauszt Enciklopédia
1943-ban a Manouchian-csoport több tagjával együtt letartóztatták, és megkínozták. Áthelyezték a németek közé, és a Fresnes-i börtönben tartották fogva. A Manouchian-csoport egyetlen nőtagját kivéve a katonatisztek egy tárgyaláson halálra ítélték őket, és három nappal később, 1944. február 21-én a Mont Valérien erdőben lövés által kivégezték. A nőt egy másik helyszínen lefejezték.
A Manouchian-csoport kivégzett tagjainak listája thumb|jobbra|200px thumb|jobbra|200px Celestino Alfonso (AR), spanyol, 27 éves Olga Bancic, román, 32 éves (a csoport egyetlen nője, 1944. május 10-én Németországban lefejezték) Boczor József (AR), magyar, 38 éves - vegyészmérnök Georges Cloarec, francia, 20 éves Rino Della Negra, olasz, 19 Elek Tamás (AR), magyar, 18 éves - hallgató Maurice Fingercwejg (AR), lengyel, 19 éves Spartaco Fontanot (AR), olasz, 22 éves Jonas Geduldig, lengyel, 26 éves Békés Glasz Imre, magyar, 42 éves - fémmunkás Léon Goldberg, lengyel, 19 éves Szlama Grzywacz (AR), lengyel, 34 éves Stanislas Kubacki, lengyel, 36 éves Cesare Luccarini, olasz, 22 éves Missak Manouchian (AR), örmény, 37 éves Armenak Arpen Tavitian, örmény, 44 éves Marcel Rajman (AR), lengyel, 21 éves Roger Rouxel, francia, 18 éves Antoine Salvadori, olasz, 24 éves Willy Schapiro, lengyel, 29 éves Amedeo Usseglio, olasz, 32 éves Wolf Wajsbrot (AR), lengyel, 18 éves Robert Witchitz (AR), francia, 19 éves
1974-ben postabélyegen szerepelt arcképe.
Jegyzetek
Fordítás
Források
https://library.hungaricana.hu/hu/view/KomaromEsztergom24ora_1974_12/?pg=39&layout=s
További információk Bedecs Éva: Magyarok Párizsért (Budapest, 1963) Krasznai Hedvig: Emlékezés a francia ellenállási mozgalom partizánjaira (Pestmegyei Hírl. 1964. 222. sz.)
Kategória:1924-ben született személyek Kategória:1944-ben elhunyt személyek Kategória:A második világháborús francia ellenállás magyar résztvevői Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Kivégzett magyar személyek Kategória:Budapesten született személyek