Dr. Grün Albert (Borsaújfalu, 1906. december 26. – Dachau, 1945. március 15.) magyar rabbi és sémi filológus.
Élete
Származása 1906. december 26-án született a Kolozs megyei Borsaújfaluban Grün Lázár és Katz Gizella gyermekeként. Apja ortopéd cipész volt, aki 1908-ban önállósította magát Beregszászon. A család 1913-ig élt itt, ekkor Sárospatakra költöztek. Apja részt vett az első világháborúban.
Tanulmányai 1921-ben lett a budapesti Ferenc József Országos Rabbiképző Intézet tanulója. Fiatal kora ellenére kitűnt kiváló szónoki képességével, gyakran kérték fel különféle beszédek megtartására.
1927-től 1931-ig a Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán folytatott tanulmányokat sémi filológia szakon. Doktori értekezését Jób könyvének egy kommentártöredékéről írta, mely a Kairói geniza részét képezte. A töredék a második világháború után eltűnt, tartalmát tehát egyedül ebből a munkából ismerjük. bélyegkép|A Jób könyvének egyik kommentár-töredéke 1931-es kiadása.
Rabbisága 1934-ben avatták rabbivá és még ebben az évben a frissen megalakult ercsi-dunapentelei izraelita anyakönyvi kerület főrabbijává választották. Miután 1911-ben Mandel Sámuel elhagyta a települést, az ercsi rabbi pozíciója több mint huszonkét évig üres volt.
A nagy kiterjedésű, ercsi központú kerülethez 12 település, 190 család és mintegy 600 lakos tartozott. A kerülethez tartozó nagyobb hitközségek Ercsi és Dunapentele mellett Adony, Érd és Rácalmás voltak."A kisebb szórványok lakói számára rendszeresen körleveleket állított össze többek között az ünnepekre történő felkészülés jegyében. [...] A lelki gondozást fontos feladatának tartotta, sokat volt úton, látogatta a családokat, így rabbisága alatt emelkedett a zsinagógába járók száma. Kiemelten foglalkozott a gyerekekkel. A hitoktatásnak nagy jelentőséget tulajdonított. Főként iskolás gyerekekből templomi énekkart alakított. Télen kultúresteket szervezett."
A holokauszt alatt 1944. június elején Ercsi zsidó lakosságával együtt a székesfehérvári Szabó-téglagyárba szállították. Innen június 14-én deportálták Auschwitzba. Megjárta a echterdingeni munkatábort, a buchenwaldi és a dachaui koncentrációs tábort. Itt halt meg 1945. március 15-én. 38 éves volt.
Családja 1934-ben vette feleségül Schvitzer Máriát (1911-1944). Egy gyermekük született, Grün Lívia Gizella (Lili) (1935-1944). Művei
Grün Albert (1931): Jób könyvének egyik kommentár-töredéke a Magyar Tudományos Akadémia birtokában lévő Kaufmann-könyvtár genizagyűjteményéből. Budapest: Gewürcz Nyomda Grün Albert (1931): The Story of Bible Translations. Budapest: Gewürcz Nyomda
Jegyzetek
Kategória:1906-ban született személyek Kategória:1945-ben elhunyt személyek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:A holokauszt magyar áldozatai Kategória:Ercsi rabbik Kategória:Meggyilkolt magyar egyházi személyek Kategória:A dachaui koncentrációs tábor foglyai Kategória:A buchenwaldi koncentrációs tábor foglyai Kategória:Az auschwitzi koncentrációs tábor foglyai