Balázs Béla (Rákoshegy, 1935. május 4. – Budapest, 2021. február 26.) magyar csillagász, egyetemi tanár.

A magyarországi csillagászat meghatározó alakja; 1968 és 1992 között több mint húsz évig az ELTE Csillagászati Tanszékének vezetője.

Egyetemi professzorként csillagászok generációit tanította; a nyolcvanas évek közepén hat évig a Bécsi Egyetemen is oktatott. Számos magyar és angol nyelvű ismeretterjesztő könyv és kiadvány szerzője. Legjelentősebb munkái közé tartozik a társszerzőként és szerkesztőként jegyzett, angol nyelven íródott háromkötetes csillagászati alapmű, a Csillaghalmazok és csillagtársulások katalógusa (Catalogue of Star Clusters and Associations), amelyet a világ szinte minden csillagászati obszervatóriumában használnak.

Munkásságát sok egyéb kitüntetés mellett 2004-ben Szent-Györgyi Albert-díjjal is elismerték.

Tagja volt a Nemzetközi Csillagászati Uniónak [IAU], az Európai Fizikai Társulatnak [EPS], a német Csillagászati Társaságnak [AG] és a Nemzetközi Asztronautikai Akadémiának [IAA]. A kilencvenes évek elején tanácsosként öt éven keresztül vezette a bécsi Collegium Hungaricumot.

Öccse, Balázs Lajos ugyancsak csillagász.

Főbb művei Balázs Béla–Marik Miklós: Csillagászat; Tankönyvkiadó, Bp., 1967 Balázs Béla–Marik Miklós: A csillagászat elemei; Tankönyvkiadó, Bp., 1970 Csillagászattörténet. Életrajzi lexikon A-Z; szerk. Balázs Béla, Bartha Lajos, Marik Miklós; TIT, Bp., 1982 Star clusters and associations; szerk. Balázs Béla, Szécsényi-Nagy Gábor; ELTE–Konkoly Obszervatórium, Bp., 1986 (Publications of the Astronomy Department of the Eötvös University)

Források ELTE Csillagászati Tanszék honlapja Balázs Béla saját honlapja Gurubi Gina interjúja Balázs Bélával (2015, MCsE – Polaris csillagvizsgáló)

Kategória:1935-ben született személyek Kategória:2021-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar csillagászok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Szent-Györgyi Albert-díjasok Kategória:Az Új köztemetőben eltemetett személyek