A Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság (eredeti nevén, 2000-igKecskeméti Valéria – Sperlágh Beáta (összeáll.): 50 éves a Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság. Medicina Kiadó, Budapest, 2012. 31. oldal Magyar Farmakológiai Társaság) 1962-ben alapított tudományos egyesület, amelynek központja Budapesten van. 1997 óta a társaság minden évben átadja rangos szakmai elismerését, a védjegyzett „Év gyógyszere” díjat.

A Társaság küldetése A közhasznúan működő Társaság célja a farmakológia és a klinikai farmakológia, valamint a hazai gyógyszerkutatás és gyógyszerinnováció fejlesztése, beleértve az orvostechnikai eszközök és gyógyszerkombinációik preklinikai és klinikai fejlesztését és klinikai vizsgálatát is. Az MFT célja továbbá a farmakológia minden ágát művelő szakemberek graduális és posztgraduális képzésének elősegítése, a farmakológia minden ága művelésének támogatása, eredményeinek megvitatására és nyilvánosságra hozatalára hazai és nemzetközi szakmai fórumok megteremtése. Az MFT a farmakológia különböző ágainak ernyőszervezete, mely a mára már nem szétválasztható kísérletes és klinikai farmakológia illetve a gyógyszerfejlesztés minden területének szakmai összefogásra koncentrál, hiszen a 21. században a gyógyszerkutatás és fejlesztés multidiszciplinárissá váló transzlációs kutatás-fejlesztés-innováción alapul.

Az MFT így ellátja az IUPHAR, az EPHAR, az EACPT, és az IFAPP különböző nemzetközi farmakológiai szervezetek hazai képviseletét.

A Társaság által alapított és adományozott díjak, elismerések

Év gyógyszere elismerés

Az MFT 1997-ben alapította a nívós, védjegyzett díjat, mellyel az a szándék vezérelte a Társaságot, hogy szakmai presztízsével segítse elő azon nemes célt, hogy hazánkban a betegségek gyógyításában a legkorszerűbb, leghatékonyabb és leginkább betegbarát készítmények terjedjenek el, új terápiás eljárások honosodjanak meg.Az év gyógyszere díj korábbi nyerteseinek listája a Társaság honlapján

Az Év gyógyszere díj korábbi nyertesei A nyertes gyógyszerGyógyszergyárFORXIGA (dapagliflozin)AstraZeneca (2022)Venclyxto (venetoklax)AbbVie Kft. (2021)Prevymis (letermovir)MSD Pharma Hungary Kft (2020)Reagila (cariprazine)Richter Gedeon Nyrt. (2019)Entresto (szakubitril/valzartán)Novartis Hungária Kft. (2018)Imbruvica (ibrutinib)Janssen-Cilag Kft. (2018)Keytruda (pembrolizumab)MSD Pharma Hungary Kft (2017)Jardiance (empagliflozin)Boehringer Ingelheim (2016)Valdoxan (agomelatin)Servier Hungária (2015)Cimzia (certolizumab pegol)UCB Hungary (2014)Esmya (uliprisztál acetát)Richter Gedeon (2014)Stelara (ustekinumab)Janssen-Cilag (2013)Pradaxa (dabigatran)Boehringer-Ingelheim (2011)Xarelto (rivaroxaban)Bayer Hungária Kft. (2010)Forsteo (teriparatide)Lilly Hungaria Kft. (2009)Forsteo (teriparatide)Janssen-Cilag (2008)Humira (adalimumab)Abbott Laboratories (2008)Spiriva (tiotropium)Boehringer-Ingelheim (2007)Avastin (bevacizumab)Roche (2007)Ezetrol (ezetimib)MSD Magyarország Kft. (2006)Lisonorm (amlodipin + lisinopril)Richter Gedeon Vegyészeti Gyár (2006)Keppra (levetiracetam)UCB Magyarország Kft. (2005)Glivec (imatinib)Sanofi-Synthelabo (2004)Mabthera (rituximab)Roche (2003)Fosamax (alendronat)MSD (2002)Xalatan (latanoprost)Pharmacia (2001)Reductil (sibutramin)Knoll (2000)Durogesic (fentanyl)Janssen-Cilag (1999)Masulid (nimesulid)Sanofi-Snythelabo/Chinoin (1998)Kaldyum (kalium chloratum)Egis (1998)Zyprexa (olanzapin)Lilly (1997)Zocor (simvastatin)Merck Sharp Dohme (1996)

„Issekutz Béla” emlékérem Az Issekutz Béla-emlékérmet és jutalmat minden évben a tudományág egy-egy kiváló művelőjének adományozzák. Az MFT 1982 óta adja át a rangos szakmai elismerést az arra érdemes személynek. A díj odaítéléséről – a Vezetőség javaslatára – a Közgyűlés dönt.Az Emlékérem adatai a Társaság honlapján Az emlékérem és oklevél képe.A Klebovich Imre számára adományozott kitüntetés

Dr. Knoll József akadémikusnak, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem tanárának ítélték oda első ízben az Issekutz Béla-emlékérmet és jutalmat, amelyet a Magyar Farmakológiai Társaság alapított Issekutz Béla, a magyar gyógyszerkutatás kiemelkedő egyénisége, a hazai orvosi-gyógyszertani tudományos iskola megalapítója emlékére, azért, hogy a magyar gyógyszerkutatás fejlesztését ösztönözze. Knoll professzor az egyetemen tartott tudományos ülésen számolt be a Parkinson-kór kezelésében használatos új gyógyszerről, a deprenilről, és további alkalmazásának lehetőségéről.Magyar Hírlap, 1983. január 26. 21. szám.

A díjat az éves Közgyűlésen adják át, és ekkor hirdetik ki a következő évi díjazott nevét is.

Eddigi díjazottak ÉvDíjazott2022Zupkó István2021Szökő Éva2020Sperlágh Beáta2019Szekanecz Zoltán2018Mátyus Péter2017Ferdinandy PéterFerdinandy Péter a Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet honlapján2016Pintér ErikaPintér Erika a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet honlapján2015Blaskó GyörgyBlaskó György önéletrajza2014Bagdy György2013Tekes KornéliaTekes Kornélia a Semmelweis Egyetem, Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszerhatástani Intézet honlapján2012Illés PéterIllés Péter,a Lipcsei Egyetem Farmakológiai és Toxikológiai Intézetének igazgatója (Németország)2011Klebovich ImreKlebovich Imre, az MTA köztestületi tagja2010Székely József IvánTóth-Szabó Szilvia: Nagyrabecsüléssel és szeretettel emlékezünk dr. Székely József professzorra. 2015. október 15. Semmelweis Hírek online2010Falkay GyörgyFalkay György nekrológja. Magyar Gyógyszerészi Kamara honlapja, 2016. szeptember 12.2009Török TamásTörök Tamás nekrológja. Keresztes Eszter: Elhunyt dr. Török Tamás. 2020. május 14. Semmelweis Hírek online2008Kerpel-Fronius Sándor2007Tósaki ÁrpádTósaki Árpád Publikációi 2006Varró AndrásVarró András rövid életrajza, Szegedi Tudományegyetem2005Farsang CsabaFarsang Csaba, az MTA köztestületi tagja2004Hermecz István2003Gyires Klára2002Barthó LorándBarthó Lóránd a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet honlapjánBarthó Lóránd publikációi2001Hársing László2000Borvendég JánosBorvendég János az MTA köztestületi tagja1999Kecskeméti Valéria1998Fürst Zsuzsanna1997Szolcsányi János1996Papp Gyula1995Magyar Kálmán1994Jávor TiborJávor Tibor pályafutása a Kozák Péter (szerk.) Névpont életrajzi online lexikon oldalán1993Hernádi FerencSzilvássy Zoltán: In memoriam Hernádi Ferenc. Hajdú-Bihari Napló, 2013. február 9. 34. számHernádi Ferenc az MTA köztestületi tagja1992Fekete MártonFekete Márton az MTA köztestületi tagja1991Vizi E. Szilveszter1989Varga Ferenc 1988Szegi JózsefDr. Szegi József (1926–2001). az orvostudományok kandidátusa, a Tudományos Minősítő Bizottság Elméleti Orvosi Szakbizottságának tagja, a Magyar Élettani Társa­ság tagja, a Magyar Farmakológiai Társaság tagja, a Gyógyszerészeti Társaság tagja gyógyszerészeti könyveit lásd OSZK katalógusban.1987Tardos LászlóA Chinoin története 1910–1995. Bp. 1996.1986György LajosGyörgy Lajos az MTA köztestületi volt tagja1985Kelemen KárolyDobozi Pálma: Megemlékezés dr. Kelemen Károlyról. Semmelweis Hírek online, 2019. szeptember 17.1984Borsy JózsefBorsy József pályafutása a Kozák Péter (szerk.) Névpont életrajzi online lexikon oldalán1983Szekeres LászlóSzekeres László az MTA Köztestületi volt tagja1982Knoll József

Ifjúsági pályázat Az elismerésre a Társaságnak azon 35 év alatti, a farmakológia és gyógyszerkutatás területén eredményesen tevékenykedő fiatal tagjai pályázhatnak, akik magyar vagy angol nyelvű pályamű kísérletes vagy klinikai farmakológiai munkára épülő, elsőszerzős (vagy megosztott elsőszerzős) közleményben publikáltak vagy publikálásra még nem került munkát foglalnak össze.

Eddigi díjazottak 2022

1. díj: Pohóczky Krisztina

2. díj: Gergely Tamás

3. díj: Aczél Timea,

2021

I. díj: Dr. Horváth Ádám István

II. díj: Dr. Horváth Ádám,

II. díj: Viczján Gábor

III. díj: Korsós Marietta Margaréta

2020

I. díj: Ladányi Lászlóné Déri Szilvia

II. díj: Gömöri Kamilla

III. díj: Hajna Zsófia

2019 I. díj: Szentes Nikolett

II. díj: Horváth Ádám István

III. díj: Otrokocsi LillaAz Ifjúsági pályázat 2019. évi díjazottjai a Társaság honlapján

2018 I. díj: Horváth Ádám István

II. díj: Gyovai András

III. díj: Sinka IzabellaAz Ifjúsági pályázat 2018. évi díjazottjai a Társaság honlapján

2017 I. díj: Otrokocsi Lilla

II. díj: Payrits Maya

III. díj: Csekő Kata és Horváth ÁdámAz Ifjúsági pályázat 2017. évi díjazottjai a Társaság honlapján

Konferencia részvételi támogatás A támogatás olyan hazai és nemzetközi konferencián, workshop-on, szimpóziumon, tanfolyamon, továbbképzésen, illetve nyári iskolán való részvételre használható, melyet az MFT vagy olyan nemzetközi szervezet rendez, melynek az MFT tagja.

Nemzetközi társaságok IUPHAR EPHAR EACPT IFAPP

Jegyzetek

Források Pólyák Petra (szerk.): Pécsi Egyetemi Almanach 2. 1951-1999 (Pécs, 2017) – Pécsi Orvostudományi Egyetem (1951-1999) Kecskeméti Valéria – Sperlágh Beáta (összeáll.): 50 éves a Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság. Medicina Kiadó, Budapest, 2012. 100 oldal

Kategória:Tudományos társaságok