A Happier Than Ever Billie Eilish második stúdióalbuma, amely 2021. július 30-án jelent meg. Az albumon hat kislemez hallható, a My Future, a Therefore I Am a Your Power, a Lost Cause, az NDA és a Happier Than Ever.

Háttér

Billie Eilish 2019-ben kiadott debütáló albuma, a When We All Fall Asleep, Where Do We Go? nagy sikert aratott. Első helyen debütált a Billboard 200-on és háromszoros platinalemez minősítést kapott az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetségétől (RIAA). A Bad Guy kislemezzel együtt Grammy-díjat nyert Az év albuma kategóriában, összesen öt díjat vitt haza érte Eilish. A megjelenés után Eilish egyedülálló kislemezeket kezdett el kiadni, mint az Everything I Wanted (2019) és a My Future (2020), amelyek mind a Billboard Hot 100 legjobb tíz helyének egyikén debütáltak.

2020 januárjában Eilish elmondta, hogy elkezdett dolgozni következő albumán. Márciusban bátyja, Finneas O’Connell ezt megerősítette. Novemberben adta ki az első kislemezt az albumról, Therefore I Am címmel. 2021 januárjában elmondta, hogy az album "pontosan olyannak érződik, mint szerettem volna" és már készen állt kiadásra. A Billie Eilish: Kicsit homályos a világ című dokumentumfilmje egy hónappal később jelent meg. Ugyanebben a hónapban azt nyilatkozta, hogy az albumon valószínűleg 16 dal lesz. 2021 április 26-án bejelentette az album címét Instagramon, amely posztban szerepelt az azonos című kislemez 15 másodperces részlete, amely korábban a dokumentumfilmben is hallható volt.

2021 áprilisában hivatalosan is bejelentette az albumot és annak megjelenési dátumának 2021. július 30-at tűzte ki.

Számlista

Közreműködő előadók

Billie Eilish – vokál, hangmérnök Finneas – producer, hangmérnök, vokális hangszerelés (összes); basszusgitár (1–5, 8–11, 15), dob programozás (1–15), zongora (1, 3, 8), szintetizátor (1–5, 7–13, 15, 16), háttérének (2, 7), elektromos gitár (3, 4, 8, 15), programozás (4, 15), szintetizátor basszus (4, 6, 7, 12, 13), Wurlitzer elektromos zongora (4, 16), ütőhangszerek (5, 6, 12, 13, 15), akusztikus gitár (7, 12, 16), Mellotron, Rhodes (11) Dave Kutch – master (1–3, 5–16) John Greenham – master (4) Rob Kinelski – keverés

Slágerlisták Slágerlista (2021)Legmagasabb pozícióAusztrál Albumok (ARIA)1Belga Albumok (Ultratop Flanders)1Belga Albumok (Ultratop Wallonia)1Finn Albumok (Suomen virallinen lista)1Francia Albumok (SNEP)1Holland Albumok (Album Top 100)1Ír Albumok (OCC)1Japán Albumok (Oricon)17Japán Hot Albumok (Billboard Japan)15Litván Albumok (AGATA)1Német Albumok (Offizielle Top 100)1Norvég Albumok (VG-lista)1Olasz Albumok (FIMI)1Skót Albumok (OCC)1Svéd Albumok (Sverigetopplistan)1UK Albums (OCC)1Új-Zéland-i Albumok (RMNZ)1

Megjelenés RegionDátumFormátumKiadóFor.Világszerte2021. július 30. kazetta CD digitális letöltés streaming hanglemez díszdoboz Darkroom Interscope

Jegyzetek

Kategória:2021 nagylemezei Kategória:A UK Albums Chart listavezetői Kategória:Az ausztrál albumlista első helyezettjei Kategória:Billie Eilish-albumok Kategória:Grammy-díjas albumok