Kallus László (Szeghalom, 1924. június 14. – Budapest, 1998. november 22.) magyar karikaturista, grafikus, újságíró. Szignója: –kallus. Életpályája Szeghalmon született 1924. június 14-én. Magáról mesélte: Első rajzai a Szabad Ifjúságban jelentek meg 1952-ben, ahol a szerkesztőségben alkotótársai voltak: Würtz Ádám, Szepes Béla, Ruszkay György és Kaján Tibor. 1954-től a Ludas Matyi külső munkatársa volt, egy-egy rajza jelent meg heti gyakorisággal. Publikált több lap humormellékletében és vidéki, megyei lapoknál is. Szerepelt a Két félidő a pokolban és a Csupa napfény a szívem című filmekben. Többször fellépett különböző kabaré-színpadokon, ahol szellemes rajzaival szórakoztatta a nézőket. Főerőssége a portrékarikatúra volt, számos híres emberről készített ilyen rajzot. Bejárta a világot, több kiállításon szerepelt, útja során találkozott Charlie Chaplinnel Svájcban, Amerikában fogadta világhírű kollégája Saul Steinberg. Rajzainak kísérőszövegét és önálló műsorszámait mindig maga írta. Ilyenkor, záró akkordként, fejjel lefelé rajzolta le önmagát. 1967-ben saját könyvvel jelentkezett: Fejvadászat címmel, melyet Rátonyi Róbert anekdotái, írásai egészítettek ki. Második könyve közismert személyekről készített portrékkal 1986-ban jelent meg: Uszkár-díjas lettem címmel. A könyv előszavát Abody Béla írta. Ebben a könyvében, mások mellett: Alfonzóról, Sinkovits Imréről, és Kádár Jánosról készült rajza is látható. Az 1990-es években karikatúráit a Magyar Fórum is közölte. Ő volt az egyik legismertebb karikaturista, akinek munkáit külsősként publikálták a különböző lapok. Rajzait csupa kisbetűvel szignálta: -kallus.
Könyvei Paprika (Antológia) (London, 1959) Fejvadászat (1967) Uszkár-díjas lettem (1986)
Kiállításaiból Kallus László karikatúrái (Fészek Klub, Budapest, 1975)Ország-Világ, 1975. február 12. (19. évfolyam, 7. szám) Kallus László karikatúrái 3. Országos Karikatúra Biennálé (Nyíregyháza, 1987) Kallus László: Tisztelet a betűknek (MÚOSZ székház, Budapest, 1988)Pesti Műsor, 1988. február 3 (37. évfolyam, 5. szám) Kallus László: Világsztárok (Fórum Hotel, Budapest, 1989)Vasárnapi Hírek, 1989. november 5. (5. évfolyam, 45. szám) Tárlatunk
Publikációi
Jegyzetek
Források Humorlexikon (Tarsoly Kiadó, 2001, szerkesztő: Kaposy Miklós) Gyöngy Kálmán: Magyar karikaturisták adat- és szignótára 1848–2007. Karikaturisták, animációs báb- és rajzfilmesek, illusztrátorok, portrérajzolók. Ábra Kkt., Budapest, 2008
Kategória:1924-ben született személyek Kategória:1998-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar karikaturisták Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Szeghalmiak