Gáspár Imre (Dunakeszi, 1947. november 30. – 2024. február 11.MÚOSZ.hu) magyar karikaturista, grafikus, tervezőszerkesztő, tipográfus, szaktanár. Szignója: GÁSPÁR.

Életpályája Az egyik legismertebb magyar portrékarikatúra rajzoló művész. 1968-ban nyomdai montírozó-fénymásoló, 1989-ben nyomdai retusőr képesítést szerzett. 1972–1975 között a MÚOSZ Akadémia hallgatója, tördelőszerkesztőként végzett. 1988–1990 között az Iparművészeti Főiskolán felsőfokú tipográfus képesítést szerzett.

1968-tól a Kossuth Nyomdában dolgozott. 1975-től a Lapkiadó Vállalat, majd 1977–1989 között a Móra Könyvkiadó volt a munkahelye. 1989–1991 között a Reform című hetilap, majd, az Európa Magazin, az Új Magyarország, Ufómagazin, Vasárnap Reggel és a Német-Magyar Képző Központ voltak a munkahelyei.

Karikatúrái 1967-től jelentek meg az Ifjúsági Magazin, a Ludas Matyi, a Füles és más lapokban. Portrékarikatúráival az ábrázolt személyek jellemző vonásait lendületesen, tiszta vonalakkal fejezi ki. Számos kiállításon szerepeltek rajzai, készített könyvillusztrációkat is.

Kötetei Winkler Gábor: Barangolás az operák világában kezdőknek, haladóknak és megszállottaknak I-IV. kötet, ill. Gáspár Imre (Tudomány Kiadó, 2004) Fejvadász; szerzői, Budapest, 2006 Képsor. Ötven híres operakomponista; Aquila Műhely, Budapest, 2008 Gáspár Imre; Ábra, Budapest, 2011 (Névjegy) Képsor. Negyven híres magyar festőművész; szerzői, Dunakeszi, 2013 Operett. Szubjektív kalauz egy varázslatos világban, 1-2.; ill. graf. Gáspár Imre; Tudomány, Budapest, 2013 Képsor. Negyven híres magyar író és költő; szerzői, Dunakeszi, 2013 Képsor. A magyar könnyűzene sztárjai anno...; szerzői, Dunakeszi, 2014 Magyar Miklós–Gáspár Imre: Képsor. A jazz- és blues-zene külföldi és hazai csillagai; szerzői, Dunakeszi, 2017

Kiállításaiból Vízivárosi Galéria (Budapest, 1974) Gáspár Imre karikaturista portrérajz-kiállítása – Gutenberg Galéria (Budapest, 1985)Vasárnapi Hírek, 1985. december 1. (1. évfolyam, 48. szám) József Attila Művelődési Központ (Dunakeszi 2007, 2009, 2010) Édes zafír blues új rongyokkal – A Colosseum csoport kiállítása, (Újpest Galéria 2017)Márton Attila: Hegyvidéki muzsika - Gramofon Könyvek (Budapest, 2020) „Allegro Barbara – Egy hallhatatlan dallammal" (Farkas Ferenc Művészeti Iskola, Dunakeszi, 2018) (Magyar Miklóssal közös kiállítás) Márton Attila: Hegyvidéki muzsika - Gramofon Könyvek (Budapest, 2020)

Díjai 1977 – Luigi Mari-díj, Tolentino 1977 – Humorfesztivál Érem 2009; 2011 – Excellency Prize, Románia

Publikációi

Jegyzetek

Források Humorlexikon (Tarsoly Kiadó, 2001, szerkesztő: Kaposy Miklós) Gyöngy Kálmán: Magyar karikaturisták adat- és szignótára 1848-2007. Karikaturisták, animációs báb- és rajzfilmesek, illusztrátorok, portrérajzolók. Budapest, Ábra Kkt., 2008.

Gáspár Imre Magyar Ifjúság, 1978 – A portrérajzoló kockázatai

Kategória:1947-ben született személyek Kategória:2024-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar karikaturisták Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Dunakesziek