Jonny Edgar (Whitehaven, 2004. február 13. –) brit autóversenyző.

Pályafutása Gokart Edgar 2012-ben kezdte meg pályafutását, gokartozással. Legjobb eredményét 2017-ben érte el, amikor megnyerte a CIK-FIA Európa-bajnokságot az OK Junior osztályban Hadrien David, Zane Maloney és Jack Doohan előtt.

Formula–4 2019-ben ült először együléses formulaautóban, az olasz Formula–4-bajnokságban a svájci Jenzer Motorport színeiben, miközben szabadkártyásként néhány fordulón részt vett a Németországban futó ADAC Formula–4-ben is. Olaszországban két dobogót, valamint két pole-pozíciót is szerzett. A tabella 10. helyen zárt 97 szerzett ponttal.

2020-ban is ebben a két sorozatban állt rajthoz, azonban a koronavírus-járvány miatti beutazási korlátozások után csak részidőben volt ott Olaszországban. A német bajnokságot a holland Van Amersfoort Racing versenyzőjeként, egy másik Red Bull Junior és csapattársa, az amerikai Jak Crawforddal szemben sikerült megnyernie, mindössze 2 pont előnnyel.

Formula–3

2021 2020 októberében bejelentették, hogy az MP Motorsport tagjaként ott lesz az FIA Formula–3 bajnokság szezon utáni tesztelésén Barcelonában. 2021. január 15-én a Carlin csapata bejelentette hogy a 2021-es szezonban náluk fog indulni az izraeli Ido Cohen és az amerikai Kaylen Frederick csapattársaként. Az első fordulóban, a szezonnyitó versenyen a pole-pozícióból indult a fordított rajtrácsos szabály miatt. A futamon az 5. helyen intették le. A Hungaroringen az 1. sprintfutamon a fordított mezőny első helyéről kezdte meg a versenyt, de a 8. körben autója meghibásodott, így az élről kiállni kényszerült. Ezt követően, a kiírás második felében már nem tudott pontot szerezni, legjobb eredménye egy 14. hely volt az évad legutolsó versenyéről, Szocsiból. A bajnoki összetettben a 18. helyet foglalta el 23 gyűjtött egységgel.

2022 2022. január 14-én a Red Bull nyilvánosságra hozta a 2022-es fiatal pilótáik menetrendjét, melyből kiderült, hogy Edgar a konstruktőri bajnoki címvédő Trident versenyzője lett. 2022. április 4-én saját közösségi oldalán jelentette be, hogy súlyos, és jelenleg gyógyíthatatlan, úgynevezett Crohn-betegséggel diagnosztizálták, így felfüggesztette pályafutását és rehabilitációjára koncentrált. Helyét a dán Oliver Rasmussen vette át.

Június 25-én, közel 3 hónapos kihagyást követően ismertette, hogy Silverstone-ban visszatér a pályára, ugyanis egészsége lehetővé tette ezt. A fő versenyen megszerezte első pontjait az idényben egy 8. hellyel. Ezt követően is több alkalommal sikerült stabil pontokat hoznia. Végül a 12. helyen végzett a tabellán, ezzel segítette alakulatát a 2. helyhez a csapatbajnokságban, és ő lett a legmagasabban helyezett versenyző, aki legalább két fordulót kihagyott. Az év vége után részt vett a szezon utáni teszten, Franco Colapinto és Mari Boya partnereként az MP Motorsportnál.

2023 A 2023-as szezonban, egy sikeres teszt után az MP Motorsporthoz igazolt. Az első négy fordulójában csak két pontot tudott gyűjteni, majd az ötödik és hatodik helyen végzett Ausztriában. A szezon legutolsó versenyén, a monzai fő futamon megszerezte első és egyben utolsó győzelmét is kategóriában, miután egy biztonsági autós fázist követően az utolsó kört is megfelelően kontrollálta.

Formula–1 2017 szeptemberében a Red Bull Junior Team tagja lett. 2023 elején biztossá vált, hogy távozik a programból.

Sportautózás 2023 végén debütált a sportautózás világában is, a brit GT-bajnokságban egy McLaren 720S GT3 Evo-val vezetett a Garage 59 csapatánál a doningtoni szezonzárón.

220px|right|bélyeg|Edgarék triója a 2024-es Le Castellet-i forduló során. 2024-ben a Daytonai 24 órás versenyen a Sean Creech Motorsport LMP2-es felállásának tagja lett. Teljes évben az európai Le Mans-szériában indult ahol Robert Kubica és Louis Delétraz partnereként az AO by TF csapatánál. Edgar átvette a vezetést a Le Castellet-i forduló során, így a 3. helyen intették le őket. Spa-ban a trió megszerezte első győzelmét az évben, majd a szezonzárón begyűjtött 2. hely után bajnoki címet ünnepelhettek a szériában.

2024 decemberében bejelentésre került, hogy a 2025-ös hosszútávú-világbajnokság (WEC) során a TF Sport csapatánál megy egy Chevrolet Corvette Z06 GT3.R-rel az LMGT3-as kategóriában Daniel Juncadella és Ben Keating mellett.

Eredményei Karrier összefoglaló Szezon Bajnokság Csapat Verseny Győzelem Pole Leggyorsabbkör Dobogóshelyezés Pont Helyezés 2019 Olasz Formula–4-bajnokság Jenzer Motorsport 21 0 2 2 2 97 10. ADAC Formula–4-bajnokság 6 0 0 0 0 0 HN‡ Spanyol Formula–4-bajnokság 3 0 2 0 3 39 14. 2020 ADAC Formula–4-bajnokság Van Amersfoort Racing 21 6 5 6 11 300 1. Olasz Formula–4-bajnokság 14 2 1 3 6 169 4. 2021 Formula–3 Carlin Buzz Racing 20 0 0 0 0 23 18. 2022 Formula–3 Trident 14 0 0 2 0 46 12. 2023 Formula–3 MP Motorsport 18 1 0 0 1 55 13. Brit GT-bajnokság Garage 59 1 0 0 0 0 0 HN 2024 Európai Le Mans-széria Orlen Team AO by TF 6 1 0 0 4 93 1. IMSA Sean Creech Motorsport 3 0 0 0 0 755 30. 2025 WEC TF Sport 0 0 0 0 0 0* HN* IMSA AO Racing 0 0 0 0 0 0* HN* * A szezon jelenleg is zajlik. ‡ Mivel Edgar vendégpilóta volt, ezért nem részesült bajnoki pontokban.

Teljes FIA Formula–3-as eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 Helyezés Pont 2021 Carlin Buzz Racing ESPSP1 ESPSP2 ESPFEA FRASP1 FRASP2 FRAFEA AUTSP1 AUTSP2 AUTFEA HUNSP1 HUNSP2 HUNFEA BELSP1 BELSP2 BELFEA NEDSP1 NEDSP2 NEDFEA RUSSP1 RUSSP2 RUSFEA 18. 23 2022 Trident BHRSPR BHRFEA IMOSPR IMOFEA ESPSPR ESPFEA GBRSPR GBRFEA AUTSPR AUTFEA HUNSPR HUNFEA BELSPR BELFEA NEDSPR NEDFEA ITASPR ITAFEA 12. 46 2023 MP Motorsport BHRSPR BHRFEA AUSFEA AUSFEA MONSPR MONFEA ESPSPR ESPFEA AUTSPR AUTFEA GBRSPR GBRFEA HUNSPR HUNFEA BELSPR BELFEA ITASPR ITAFEA 13. 55

Teljes Európai Le Mans-széria eredménysorozata

Év Csapat Osztály Autó 1 2 3 4 5 6 Helyezés Pont 2024 Orlen Team AO by TF LMP2 Oreca 07 CAT LEC IMO SPA MUG ALG 1. 93

Le Mans-i 24 órás autóverseny Év Csapat Csapattárs Autó Kategória Kör 2025 TF Sport Daniel Juncadella Ben Keating Chevrolet Corvette Z06 GT3.R LMGT3

Teljes WEC eredménysorozata

Év Csapat Osztály Autó 1 2 3 4 5 6 7 8 Helyezés Pont 2025 TF Sport LMGT3 Chevrolet Corvette Z06 GT3.R QAT IMO SPA LMS SÃO COA FUJ BHR HN* 0* * A szezon jelenleg is zajlik.

Jegyzetek

További információk Hivatalos honlapja Hivatalos DriverDB honlapja

Kategória:Brit autóversenyzők Kategória:2004-ben született személyek Kategória:Élő személyek