Hajós Erzsébet Mária (1908-ig Hartstein) (Elizabeth M. Hajós) (Nyíregyháza, 1900. január 15. – 1982. október) magyar-amerikai művészettörténész, könyvtáros, egyetemi tanár, orvos, Hajós Károly belgyógyász, allergológus húga.
Életpályája Hartstein (Hajós) Sándor ügyvéd és Rosenblüth Gizella gyermekeként született.Születése bejegyezve a nyíregyházi állami születési akv. 60/1900. folyószám alatt.http://sofar-ujsag.hu/wp-content/uploads/2015/06/so-fa-r-2.pdf Budapesten járt iskolába; művészettörténetet, filozófiát és irodalomtörténetet tanult Budapesten, Freiburg im Breisgauban és Berlinben. 1924-ben doktori fokozatot szerzett Hans Jantzennél Freiburgban a Die Passionsfolge des Meisters der Spielkarten im Kupferstichkabinett in Dresden című disszertációjával.
1925–1928 között a bécsi Albertinában dolgozott gyakornokként, és művészeti kritikákat írt. Több tanulmányutat tett Európában, s minden évben ellátogatott Magyarországra és rendszeresen ismertette a magyar művészeti eseményeket német lapokban. Több előadást, illetve művészettörténeti kurzust tartott Berlinben. Később elfogadta a pozsonyi Forum című német és magyar nyelven megjelenő művészeti folyóirat (melynek már korábban is munkatársa volt) meghívását és közel két évet töltött a lapnál szerkesztői minőségben. A pozsonyi tartózkodása alatt azonban több kellemetlenség érte magyar származása miatt.
1936-ban ösztöndíjas volt a Bécsi Magyar Történeti Intézetben. Ezután visszatért Magyarországra és két évig Budapesten előadója volt a Székesfővárosi Népművelési Bizottságnak. Emellett előadásokat tartott a rádióban, német nyelven ismertette a magyar művészeti eseményeket, illetve magyarországi tudósítója volt a Die Weltkunst című berlini hetilapnak, s dolgozott más német és magyar lapokba is, mint például a Magyar Művészetbe és a Pester Lloydba. Továbbá előadásokat tartott a magyar művészetről a bécsi rádióban, a bécsi Magyar Egyetemen és a bécsi Népi Főiskolán is. 1938-ban tanári állást kapott a lakewoodi Georgian Court College katolikus egyetemtől, ahol még ugyanazon év szeptemberben megkezdte munkáját. Később szabadúszó művészettörténészként és művészetkritikusként dolgozott.
Jegyzetek
Fordítás
Források
További információk Bölöny József: Magyarország kormányai. Az 1987-1992 közötti időszakot feldolgozta és sajtó alá rendezte: Hubai László. 4. bővített, javított kiadás. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1992.; 5. bővített javított kiadás. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2004 Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. [Részben 2. javított és bővített kiadás + Álnévlexikon] Budapest, Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000 Mindszenthez kötődő orvosok, állatorvosok, gyógyszerészek életrajzai. Szerkesztette: Ávéd János, Fuchszné Benák Katalin. 2. javított kiadás: Mindszent, Ávéd János, 2001
Kategória:1900-ban született személyek Kategória:1982-ben elhunyt személyek Kategória:Nyíregyháziak Kategória:Magyar emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban Kategória:Magyar művészettörténészek