Hajdu József (teljes nevén: Hajdu József Imre; Túrkeve, 1862. október 21. - Mezőtúr, 1925. december 7.) magyar jogász, országgyűlési képviselő, főszolgabíró.
Családja 1892-ben feleségül vette Felsőőri Nagy Annát. A házasságból két fia született: Hajdu Pál és Hajdu János.
Életpályája
Hajdu János és Kenéz Sarlotta gyermeke. Jogi tanulmányait a Budapesti Egyetemen végezte, majd egy évig a berlini Friedrich-Wilhelms Egyetemen folytatott tanulmányokat. 1887-ben Jász-Nagykun-Szolnok vármegye közgyűlése a Tiszai alsó járás szolgabírójává választotta. 1890-ben főszolgabíróvá nevezték ki. 1896-ban Kunszentmártoni választókerületben választották országgyűlési képviselővé a Szabadelvű párt képviseletében. A következő választáson, 1901-ben, nem vállalta a képviselőjelöltséget. 1905-ben nevezték ki Királyi közjegyzővé Mezőtúrra. Az első magyar gyermekvédelmi törvény Az első magyar gyermekvédelmi törvényt (1901. évi VIII. törvénycikk az állami gyermekmenhelyekről ) az Országgyűlés 1901 március 12-én. Hajdu József előterjesztésében tárgyalta. A törvény állami feladatként határozza meg a hatóságilag elhagyottaknak nyilvánított hét éven alóli gyermekek védelmét.
Országgyűlési beszédei megtalálhatók az Országgyűlési Naplóban.
Jegyzetek
Források
Kategória:Magyar jogászok Kategória:1862-ben született személyek Kategória:1925-ben elhunyt személyek Kategória:Országgyűlési képviselők (1896–1901) Kategória:Túrkeveiek József