A Kiskő-oldali-barlang a Duna–Ipoly Nemzeti Parkban lévő Gerecsei Tájvédelmi Körzetben, Bajót külterületén található egyik barlang. Régészeti és őslénytani leletek kerültek elő belőle. Magyarország megkülönböztetetten védett barlangjai között volt.

Leírás

A Gerecse hegységben (Keleti-Gerecse), Bajót külterületén, az Öreg-kő K-i részterületét alkotó Kiskő-oldal D-i oldalában elhelyezkedő felhagyott kőfejtőben, erdőben, sziklafal tövében van a barlang bejárata. A 2,5 m széles és 1,6 m magas barlangbejárat szabálytalan alakú, természetes, de mélyített jellegű, vízszintes tengelyirányú. A barlang felső triász dachsteini mészkőben keletkezett karsztvízszint alatti oldódás miatt. A részletesen felmért barlang 16 m hosszú, 5,2 m függőleges kiterjedésű, 4,2 m magas, 1 m mély és 12,5 m vízszintes kiterjedésű. Az engedély nélkül megtekinthető, könnyű sétával megközelíthető barlang bejárásához elég egy lámpa. Végponti hasadéka azonban csak némi sziklamászással járható.

A barlang sok avarral borított lejtős bejárati része után egy 5 m magas terem következik, ahol szép gömbfülkék, gömbüstök díszítik a falakat, az aljzatot pedig agyagos kőtörmelék fedi. A terem közepén tűzrakó hely van, körülötte fatörmelék. A napfény bejut ide, de az alaposabb körbenézéshez lámpa kell. A falak néhol algásak, nedvesek. A terem végében 2 m-t felmászva egy rövid felső részbe lehet jutni. Pusztuló cseppkőlefolyások, kis farkasfogas cseppkőzászlók, montmilch figyelhető meg itt. A képződmények nem rongáltak. Felfelé omladékban végződő kis kürtők indulnak. Visszaoldott cseppkövek, gyökerek, pókok, rovarok vannak még erre.

Az üregben barlangi medve, rénszarvas, gyapjas orrszarvú, őstulok és óriásszarvas maradványokat is találtak.

1984-ben volt először Kiskő-oldali-barlangnak nevezve a barlang az irodalmában. Előfordul a barlang az irodalmában Kiskőoldal-barlang (Bertalan 1976), Kiskőoldal barlang (Vigh 1937), Kis-kőoldali-barlang (Bertalan, Schőnviszky 1976), Kiskőoldali barlang (Mottl 1934), Kiskő-oldali-sziklaüreg (Székely 1994), Kiskőoldali-sziklaüreg (Kordos 1984) és Kiskőoldali sziklaüreg (Kadić 1952) neveken is.

Kutatástörténet

Az 1908-ban kiadott, Esztergom vármegyét ismertető könyv szerint Esztergom vármegyében barlanglakók nyomait nem találták meg, mert nincsenek olyan barlangok, melyekben arra utaló nyomok lennének, hogy bennük régen ősemberek laktak. Erre a vidékre már fejlettebb igényekkel jöttek az első letelepedők, akik állatcsontokból, szarvasagancsból készített szerszámaik mellett már kőszerszámokat is használtak. Ezért nem voltak rászorulva arra, hogy barlangokban, vagy földbe vájt üregekben lakjanak, hanem készíthettek sátrakat, valamint kunyhókat. Azokat a barlangokat, vagy földbe vájt üregeket, amelyekből erdőkben, vagy félreeső, nehezen hozzáférhető vidékeken most is sok van és emberi kultúra nyomai vannak bennük, nem lehettek ősemberek lakhelyei. Azok főleg a tatárjárás és törökpusztítás idejéből való búvólyukak voltak, mert nem vezethetők vissza az ősidőkre az azokban talált tárgyak.

Az 1928. évi Állattani Közleményekben kiadott, Gaál István által írt tanulmányban szó van arról, hogy míg az Öreg-kő lejtőjén nyíló Jankovich-barlang nagy bejárata már messziről jól látható, addig a Bajóthoz sokkal közelebb található Kiskő-oldal felső triász mészkővonulatában eddig semmi sem utalt barlang jelenlétére. Azon a helyen, amelyről Hillebrand Jenő korábban sokszor megállapította, hogy ott valószínűleg barlang van, 1927-ben kőfejtéssel tényleg rábukkantak egy kis üreg bejáratára. Ebben a bajóti harmadik barlangban Hillebrand Jenő 1927. novemberben 4 napon keresztül ásatott. Hillebrand Jenő az eddigi ásatás régészeti eredményeit röviden már ismertette (1927). A barlang elhelyezkedése, méretei és az ásatás egyéb körülményei iránt érdeklődő megtalálja a megfelelő adatokat Hillebrand Jenő dolgozatában. Jelen publikációban ezért ezekre csak röviden utal Gaál István. A barlangi rétegeket Gaál István is felsorolta.

A felszínt feketés, majd lejjebb barnás humuszos réteg fedi. Ez, a benne található cserepek alapján is, jelenkori kitöltés. Alatta szürkéssárga meddő réteg helyezkedik el, és ez is valószínűleg holocén kori. Az alattuk fekvő világossárga réteget, amely az előbbiekkel együtt a bejárat előtti kis teraszon is megvolt, szögletes mészkőtörmeléken kívül diluviális emlősök csontjai jellemzik. Ennek a rétegnek korát a benne talált nagyon jellegzetes kovapenge miatt Hillebrand Jenő a magdalénienbe, vagyis a diluvium legfelső szintjébe helyezte. A világossárga agyagréteg feküje, de már csak az üreg belsejében, barnás barlangi agyag, amely, ahogy az előbbi is, kb. 40 cm vastag. Ebben egyetlen pattintott kőszerszámot talált, de ez sem típusos. Ennek a rétegnek a korát Hillebrand Jenő feltételesen solutréinek határozta meg, leginkább azért, mert a barlangi medve csontjai sokkal gyakoribbak benne, mint az előbbi rétegben, és ezen kívül a Jankovich-barlangban szerzett tapasztalatok is ezt valószínűsítik.

A barlang fenekét vékony, sárgásvörös és plasztikus agyagréteg fedi, amelyben nem volt ősmaradvány. A felszíntől mért 3,2 m mélyen az ásatás elérte a barlangfenék dachsteini mészkövét. Ami ezek után a rétegsor emlősmaradványait illeti, a holocén szintről csak azt kell tudni, hogy nagyon sok volt benne a rókacsont. A diluviális üledékek közül a felsőbb, sárga, vagyis magdaléni rétegből sokkal több csont került elő, mint az alatta elhelyezkedő barna diluviális rétegből. A felső réteg eddig napvilágra került emlősfajai a következők: Ursus spelaeus Rosenm., Vulpes vulpes fossilis, Rangifer tarandus fossilis, Cervus canadensis asiaticus fossilis, Diceros antiquitatis és Equus cf. ferus fossilis. Ez a mindössze 6 fajból álló sorozat a Jankovich-barlangból előkerült 22 fajból, és leginkább az alatta lévő kisebb barlangokból meghatározott 30 fajból álló emlőssorozattal szemben szegényesnek tekinthető ugyan, de jelentéktelennek nem.

bélyegkép|262px|balra|Az Öreg-kő

Főleg az egyetlen rókafog (jobb oldali alsó c) feltűnő nagysága bizonyítja Kormos Tivadarnak azt a korábbi megállapítását, hogy a magyarországi diluviális róka nem a jelenleg az országban élő, hanem a skandináviai alfajjal azonos. Feltűnő a maral (Cervus canadensis asiaticus) diluviális alakjának jelenléte is, amit 1 atlason és 1 epistrophaeuson kívül az ősember által felhasogatott, de jól összeállítható radius igazol. Nagyon érdekesek a gyapjas orrszarvú maradványok is, mert az előkerült 2 humerus töredék, 1 tibia töredék, 1 talus és 1 scapula töredék legalább két állattól származik. Ezek közül az egyik nagyon fiatal csikó volt. A Jankovich-barlangban csak egy (szintén feltört) humerus töredéket találtak, míg az alatta elhelyezkedő barlangból nem került elő orrszarvúcsont. A ló 2 metacarpus töredék (proxim. végek), illetve a pártacsont és patacsont tanúsága szerint kis termetű fajhoz, valószínűleg a tarpán fosszilis őséhez tartozik.

A barlangi medvét a barlangban csak két szemfog képviselte, míg ezzel szemben a rénszarvas sokkal gyakoribbnak tűnik, amit az előkerült ujjpercen és egy bal állkapocstöredéken (a P2, P3 és P4-el) kívül több felhasogatott szárcsont bizonyít. A legfelső diluvium e két jellegzetes fajának ebben az arányban történő előfordulási viszonyai valóban igazolják Hillebrand Jenőnek azt a megállapítását, hogy ezt a réteget minden bizonnyal a magdaléni szintbe kell helyezni. Az alsóbb (barna) rétegben a következő maradványok voltak: Ursus spelaeus Rosenm., Bos primigenius, Rangifer tarandus fossilis és Megaceros giganteus. Ez a sorozat jelentéktelenebb a fentibbnél, de azért van benne érdekesség. Főleg az óriásgím jelenléte szembetűnő, amely eddig egyetlen bajóti barlangból sem került elő. Itt is csak egy metacarpus distalis epiphysise bizonyítja ennek a fajnak a jelenlétét. A másik szarvasfajt, a rénszarvast ebben a rétegben csak egy ujjperc és egy zápfog (M1) képviseli. Nem volt gyakori. Annál gyakoribbnak mondja Hillebrand Jenő a barlangi medvét, amelynek valószínűleg a helyszínen megfigyelt sok csonttöredék az alapja. A gyűjtésből viszont csak egy 1–2 hónapos bocs állkapocstöredéke és ugyanennek az állatnak egy metacarpus töredéke került Gaál Istvánhoz.

bélyegkép|262px|A barlang bejárata 2003-ban

Az őstuloknak két csontja: egy metatarsus töredék, illetve egy ujjperc került innen elő. Elmondható, hogy ez az állatfaj a postglaciális időben eléggé ritka volt. Ezt többek között az is bizonyítja, hogy a gazdag faunájú másik két bajóti barlangban eddig egyetlen őstulok csont sem került elő. A Kiskő-oldali-barlang faunája főleg azért érdekes, mert 8 faja közül 2, sőt esetleg 3 (az óriásgímen és az őstulkon kívül a kistermetű ősló az esetleges harmadik faj) eddig nem volt kimutatható a másik két bajóti barlang feltűnően gazdag faunájában. Érdekes az is, hogy ebben a kis barlangban a rókán kívül csak nagy, sőt hatalmas termetű emlősök maradványai gyűltek össze. Ennek a különös jelenségnek a magyarázata Gaál István és Hillebrand Jenő szerint az, hogy postglaciális elődeink ezt a kis barlangot csak néha és csak rövid időre látogathatták (nem volt tűzhelynyom), minden bizonnyal nagy vadra vadászat közben. Nehéz magyarázatot találni az apróbb emlős- és madárcsontok hiányára, mert ezekkel szinte tele vannak a Jankovich-barlang, de még jobban a második barlang egykorú rétegei. A Kiskő-oldal barlangjának ez a negatív különlegessége nagyon feltűnő, mert az emberek által ritkán látogatott barlangban egy kisebb emlős ragadozó, vagy bagoly könnyen tanyát tud ütni. A kis barlangnak ezt a jellemzőjét érdemes megjegyezni, és megfelelő időben megkeresni a megfejtés kulcsát.

A Gaál István által írt, 1930-ban megjelent, A harmadik bajóti barlang diluviális faunája című tanulmányban szó van arról, hogy a budai hegyvidék őslénytanilag érdekes barlangjainak száma 1927-ben is több lett eggyel. Ugyanis az Esztergom vármegyei Bajót határában kőfejtéssel feltárták a település harmadik barlangját. Ez a legújabb barlang ugyan sem méreteiben, sem faunagazdagságában nem vetekszik a bajóti Jankovich-barlanggal, és még kevésbé a Jankovich-barlang alatt elhelyezkedő, rendkívül gazdag fosszilis faunájú Baits-barlanggal, de mégis több szempontból figyelemre méltó.

Ezt a legújabb barlangot is Hillebrand Jenő ásatta ki leginkább azért, hogy az ásatással az ősember tárgyait megtalálja. Az ásatás eredményeit tömören közölte a Die Eiszeit című folyóiratban (1927). Hillebrand Jenőnek ebben az írásában leginkább az az érdekes, hogy Hillebrand Jenő a kőeszközök alapján a barlangi diluviumot két szintre: solutréire és magdalénire osztotta. Ezt a kettéosztást egyébként alátámasztja az a kevés ősmaradvány is, amelyeket a barlangban talált. A felsőbb, világossárga diluviális agyagrétegből a következő fajok csontmaradványai kerültek elő: barlangi medve (Ursus spelaeus Rosenm.), róka (Vulpes vulpes foss.), rénszarvas (Rangifer tarandus foss.), maral (Cervus canadensis asiaticus foss.), gyapjas orrszarvú (Diceros antiquitatis) és egy kistermetű ősló (Equus cf. ferus foss.), amely utóbbi a jelenlegi ázsiai vadló diluviális őse.

bélyegkép|262px|balra|Kilátás az Öreg-kőről, a Jankovich-barlang környékéről É felé