Hegyi Emánuel (Pozsony, 1877. március 25. – Budapest, 1944. március 29.) jogász, zongoraművész, főiskolai tanár.

Életpályája Szülei: Hegyi Pál és Barcs Terézia voltak.Halálesete bejegyezve a Bp. VI. ker. állami halotti akv. 307/1944. folyószám alatt. Jogi tanulmányai után mint a máramarosszigeti törvényszék joggyakornoka kezdte szolgálatát. 1906-ban beiratkozott a Zeneakadémiára, ahol Szendy Árpád és Szabados Béla tanítványa volt. 1910-ben diplomázott. Nagy sikerű külföldi hangversenykörútja után 1912–1942 között a Zeneművészeti Főiskola zongora tanára volt. Oktatói munkája mellett előadóművészként is szerepelt.

Jegyzetek

Források

Hegyi Emánuel – Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

További információk Ki-kicsoda? Kortársak lexikona. [Budapest], Béta Irodalmi Rt., Keresztény magyar közéleti almanach I-II. [3. kötet: Erdély. 4. kötet: Délvidék.]. Felelős szerkesztő és kiadó: Hortobágyi Jenő. Budapest, 1940 A magyar muzsika könyve. Szerkesztette: Molnár Imre. Budapest, Havas Ödön, 1936

Palatinus József: A szabadkőművesség bűnei. 4. kiadás. Budapest, 1938-1939

180px|bélyegkép|balra|Sírja a Fiumei úti sírkertben. Alkotó: Somló Sári

Kategória:1877-ben született személyek Kategória:1944-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar zongoristák Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar jogászok Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek