Richard Bohringer, kiejtése: IPA , kb: [ risár borenzsé ] (Moulins, Allier megye, Franciaország, 1942. január 16.) kétszeres César-díjas francia színész, rendező, producer, író, drámaíró, énekes, dalszerző. 2002 óta szenegáli állampolgár.

Élete Származása, gyermekkora Édesapja egy Franciaországban szolgáló Wehrmacht-tiszt, Richard Bohringer (vagy Böhringer) volt. Édesanyja a francia Huguette Foucault. Szülei a Franciaország német megszállása idején találkoztak. Az apát később a keleti frontra vezényelték, szovjet fogságba esett, csak öt év után került haza. Anyja a háború után elhagyta Franciaországot, Németországba költözött, a kisgyermeket saját anyjánál hagyta, Deuil-la-Barre faluban (akkor Seine-et-Oise megye, ma Val-d’Oise megye). Mindennek ellenére Bohringer felnőttként úgy nyilatkozott, boldog gyermekkora volt nagyanyja mellett.A France-2 televízió Journal de 20 heures c. műsorának adott interjújából (2016. május 1.)

Színészi pályája

Az 1960-as évek végétől kezdett színházakban dolgozni. Első színpadi művét, a Les Girafes c. darabot Claude Lelouch rendezte. Első filmszerepét, ahol neve már szerepelt a színlapon, 1970-ben kapta Gérard Brach rendező La maison (A ház) c. filmjében.

1972-ban főszerepet játszott Charles Matton rendező L’Italien des roses c romantikus drámájában. Ezt sok kisebb-nagyobb szerep követte. 1980-ban szerepelt két sikeres, fiatalokról szóló filmben, Claude Zidi Éretlenekjében és Claude Pinoteau Házibulijában, és Gestapo-tisztet játszott François Truffaut rendező Az utolsó metró c. holokauszt-filmjében. Kiemelkedő alakításait negyvenesként, az 1980-as években nyújtotta. A sort Jean-Jacques Beineix 1981-ben bemutatott Dívája nyitotta meg, majd több drámai szerepe következett, amelyek közül kettőért César-díjat is kapott, Denis Amar 1984-es Végjáték c. filmdrámájában, és Jean-Loup Hubert rendező 1987-es A nagy út c. filmjében nyújtott alakításaiért. Figyelemre méltót alakított Luc Besson 1985-ös Metró c. filmjében, Christopher Lambert és Michel Galabru társaságában.

Az 1990-es években az Antenne 2 tévécsatorna műsorvezetője lett, francia nyelvű show-műsorokat és beszélgetőműsorokat vezetett, majd 1993-ban főszerepet kapott Patrice Leconte rendező Tangó c. filmdrámájában, Philippe Noiret mellett. Regényírás mellett dalszerző is volt, 1990–2002 között három lemezalbuma jelent meg.

2010-bane a párizsi Théâtre de l’Européen-ben mutaott be egyszemélyes színpadi előadást saját Traîne pas trop sous la pluie című könyve alapján. Színpadi történetmesélőként két éven át turnézott Franciaországban. 2011 júliusában is ilyen műsorral szerepelt az Avignoni Fesztiválon. 2013-ban megírta J’avais un beau ballon rouge című színpadi művét, amelyben először játszott együtt leányával, Romane-nal. Az előadás nagy sikert aratott a párizsi Rond-Point színházban, és vidéki turnén is. 2015-ben főszerepet vitt az Angelina Jolie által rendezett A tengernél c. filmben, Brad Pitt és a szereplőként is közreműködő Jolie mellett. 2017 áprilisában a metzi Irodalmi és Újságírási Fesztivál megnyitó estélyén Jack London írásaiból tartott felolvasást. Jelenleg is aktívan dolgozik, 2021-ben két frissen elkészült, bemutatásra váró filmben szerepel (Les héroïques; Une revanche à prendre).

Magánélete bélyegkép|jobbra|Richard Bohringer és leánya, Romane az 1993-as César-díjosztó ünnepségen

Richard Bohringer négy gyermeket nevelt fel: Első leánya, Romane Bohringer 1973-ban született, anyja Marguerite Bourry (ismert nevén Maggy Bohringer), aki Saigonban született korzikai apától és vietnámi anyától. Marguerite elhagyta családját, amikor Romane kilenc hónapos volt.

1980 körül Bohringer Savoyában megismerkedett Astrid Marcouli-val, akinek már volt egy 1978-ban született fia, Mathieu. 1983. április 26-án összeházasodtak, született két közös gyermekük, ifjabb Richard és Lou (*1989). Legidősebb és legfiatalabb leánya, Romane és Lou színésznő lett. Romane Bohringer 1993-ban megkapta a legígéretesebb fiatal színésznőnek járó César-díjat a Vad éjszakákban nyújtott alakításáért.

Richard Bohringer az afrikai kultúra és zene nagy rajongója. 2012-ben felvette a szenegáli állampolgárságot.

Irodalmi művei 1965: Zorglub 1967: Les Girafes 2010: Traîne pas trop sous la pluie

Diszkográfia 1990: Errance 1992: Bohringer 2002: C’est beau une ville la nuit

Főbb filmszerepei 1960: Les frangines; névtelen szerep 1970: La maison; Lorraine barátja 1977: Az állat (L’animal); asszisztens 1980: Éretlenek (Les sous-doués); prefektus 1980: Az utolsó metró (Le dernier métro), Gestapo-tiszt 1980: Gyanútlan gyakornok (Inspecteur la Bavure); ujjlenyomat-felvevő rendőr 1980: Házibuli (La boum); Guibert 1981: Díva (Diva); Serge Gorodish 1981: Éjszakai ügyelet (Médecins de nuit), tévésorozat; Mr Laurent 1981: Egyesek és mások (Les uns et les autres); Richard 1981: Őrült vakáció (Les babas cool); Paul 1983: Halállal nyert élet (J’ai épousé une ombre); Frank 1983: Egyesek és mások (Les uns et les autres), tévésorozat, Richard 1984: Egy illető (Quidam), tévésorozat, Antoine Rimbaud 1984: Végjáték (L’addition); Lorca 1985: Nyakunkon a veszély (Péril en la demeure); Daniel Forest 1985: Metró (Subway); virágárus 1986: Fajankó (Le paltoquet); orvos 1986: Kamikaze; Romain 1987: A nagy út (Le grand chemin), Pelo 1987: Zavarodott felügyelő (Agent trouble); Alex 1988: A gyönyör évadjai (Les saisons du plaisir); Adam 1988: A magas szőke + két szőke (À gauche en sortant de l'ascenseur); Boris 1988: Ada a dzsungelben (Ada dans la jungle); Ergomir Pilic 1989: A forradalom alsószoknyái (Les jupons de la révolution), tévésorozat, Marat 1989: A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője (The Cook, the Thief, His Wife & Her Lover); Richard 1990: Gáláns dámák (Dames galantes); Brantôme 1991: A fehér királynő (La reine blanche); Jean Ripoche 1991: Napjaink félelme (Une époque formidable...); Tubib („doki”) 1992: Eladó város (Ville à vendre); Doktor Monnerie 1992: A zongorakísérő (L’accompagnatrice); Charles Brice 1993: Tangó (Tango), Vincent Baraduc 1994: A szerelem gyerekjáték (L’amour est un jeu d’enfant), tévéfilm; Didier Ancelot 1994: Yvonne illata (Le parfum d’Yvonne); Yvonne nagybátyja 1995: Lulu, Franciaország királya (Lulu roi de France), tévéfilm, Lulu Hastier 1996: Két papa, egy mama (Les 2 papas et la maman); férfi a klinikán 1997: Tutira kamuzunk (La vérité si je mens!); Victor Benzakhem 1998: Merénylet az Operabálon (Opernball), tévéfilm; Michel Reboisson 1998: Mostohatestvérek (Telle mère, telle fille), tévéfilm; Jean Corti 1998: Vanília Villa (Vanília Villa); Marc de Berthier százados 1999: Rembrandt; prédikátor 2003: Balhé (Crime Spree); Bastaldi 2003: Végveszély (Virus au paradis), tévéfilm; Lucas 2003: A zabagép (L’outremangeur); Émile Lachaume 2003: Totál szívás (Les gaous); François Bricard 2003: Felvonulás (Cavalcade); Dr. Desmouches 2006: Elefántmese (Elephant Tales), természetfilm; francia hang 2008: Az admirális (Admiral); Zhannen tábornok 2012: Párizsi éjszakák (Une nuit); Marco Lindner 2015: A tengernél (By the Sea); Patrice

Filmrendezései 1999: L’histoire du samedi (Les coquelicots sont revenus) 2003: C’est beau une ville la nuit 2003: Poil de carotte 2006: C’est beau une ville la nuit

Jegyzetek

Elismerései 1985: César-díj a legjobb férfi mellékszereplőnek, Végjátékban (L’addition) nyújtott alakításáért, 1988: César-díj a legjobb férfi főszereplőnek, A nagy út-ban (Le grand chemin) nyújtott alakításáért. 1997: 7 d’or (vagy Sept d’or) a legjobb tévéfilm-színész díja, az Un homme en colère sorozatban nyújtott alakításért (a TF-1 csatornán). 2013 : Palmarès du théâtre-díj, a J'avais un beau ballon rouge című nyilvános színházi előadásért.

További információ

Kategória:1942-ben született személyek

Kategória:Francia színészek Kategória:Francia filmrendezők Kategória:Francia énekesek Kategória:Francia dalszerzők Kategória:Élő személyek Kategória:César-díjasok Kategória:A Becsületrend lovagjai