Erdődi herceg Pálffy Miklós (Pálffy Miklós Antal Mária, Malacka, 1861. november 11. – Bécs, 1935. március 6.) magyar nagybirtokos, főrend, udvarnagy, főlovászmester, császári és királyi kamarás, 1879-től herceg.

Élete Pállfy Miklós 1861-ben született Malackán Pálffy Pál gróf (1827–1866) és Károlyi Geraldine grófnő (1836–1815) fiaként. A hercegi címet nagyapjának testvére, Antal herceg után örökölte 1879-ben. Egyéves önkéntesi szolgálatának teljesítése után a 7. huszárezrednél szolgált hadnagyként, később főhadnagy és kapitány lett, a katonai szolgálattól századosi rangban vált meg. Örökös jogon tagja volt a magyar főrendiháznak, ahol a közjogi és a törvénykezési bizottságban foglalt helyet. 1885-ben császári és királyi kamarás lett, ekkor malackai uradalmán telepedett le. 1900-ban az Aranygyapjas renddel tüntették ki, 1902-ben pedig valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot kapott. 1905-től birtokolta a főmagasságú címet. 1910-ben Ferenc József magyarországi főudvarnaggyá nevezte ki az elhunyt Apponyi Lajos gróf helyére, majd 1916-ban főlovászmester lett. Ugyanekkor szolgálaton kívüli őrnaggyá léptették elő. Jelentős szerepet játszott a társasági életben, nagy műbarátként és műpártolóként ismerték. 1918 után visszavonult a közélettől. Hosszabb betegeskedés után Bécsben érte a halál 1935-ben, Marcheggben temették el.

Pálffy Miklós 1885. február 26-án Budapesten vette feleségül zichi és vásonkeöi Zichy Margit Antónia grófnőt (1856–1925), Zichy Ferenc gróf (1822–1909) és Kornis Anna grófnő (1836–1901) lányát. Gyermekük nem született.

Jegyzetek

Források

Országgyűlési almanach 1884-1887 Országgyűlési almanach 1887-1892 Országgyűlési almanach 1892-1896 Országgyűlési almanach 1896-1901 Országgyűlési almanach 1901-1905 Országgyűlési almanach 1905-1906 Országgyűlési almanach 1906-1910 Országgyűlési almanach 1910-1918 Pallas Nagylexikon Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában

Kategória:1861-ben született személyek Kategória:1935-ben elhunyt személyek Kategória:Malackaiak Kategória:19. századi magyar katonák Kategória:Pálffy család