Livóniai verses krónika (németül: Livländische Reimchronik), ismeretlen szerző által középfelnémet nyelven írott krónika. A munka az 1180 és 1343 közti időszakot tekinti át, s rengeteg részletet közöl Livóniáról, azaz a modern Dél-Észtországról és Lettországról. Korábbi, illetve későbbi változata ismert.

A korábbi krónika csataleírásai és a hadjáratokra való összpontosítás arra utal, hogy a mű a Kardtestvérek rendje, majd 1237-től a Német Lovagrend Livónia rendtartomány területén élő tagjait kívánta buzdítani, illetve egyfajta toborzó szerepet is betölthetett. A munka romantikus elemekkel telített, s a drámai hatás érdekében sokszor túlzó. A korábbi tanulmányok feltételezték, hogy a mű étkezési olvasmány (németül: Tischlesung) volt – azaz felolvasták – a rend lovagtestvéreinek, akik nagy része a kisnemességből származó analfabéta volt. A Tischlesung elmélettel szemben azonban jelentős kifogás az, hogy a Rendszabály előírja, hogy az étkezési olvasmánynak „Isten szavából” – Biblia és más vallásos mű – kell állnia.Rendszabály: "Sőt, minden házban, ahol testvérek kolostora van, vagyis tizenkét testvér és a mi Urunk Jézus Krisztus tanítványai parancsnoka, ügyelni kell arra, hogy az étkezési felolvasások során mindazok, akik esznek, hallgassanak csendben, hogy ne csak a gyomruk kapjon táplálékot, mert a fülük éhezik Isten szavára."

A későbbi krónikát alnémet nyelven írta meg Bartholomäus Hoeneke, a Livón lovagrend mesterének káptalanja az 1340-es évek vége táján. E krónika meséli el, hogy az észtek miként mészárolták le saját nemességüket s hívták Észtországba a Livón lovagrendet, amely viszont 1343-ban lemészárolta őket. Az eredeti munka elveszett, csupán prózában késztett parafrázisai maradtak fenn.

Kéziratok A Livóniai verses krónikát gyakran Livóniai rímes vagy rím krónikának (Livlandische Reimchronik) nevezik, röviden Rímkrónikaként szokás hivatkozni rá. Természetesen nem ez az egyetlen rímekben írt krónika, a "livóniai" jelző használata egyértelműsít. A szócikk az LRK betűszóval jelzi a krónikát.

2023-ig nem került elő eredeti LVK példány, de több másolat ismert. Másolat készítése hibaforrás lehet. Mivel a másolat készítések körülményei ismeretlenek, így nem tudható, hogy a másoló milyen módon törekedett a pontos, betűhű másolásra, mennyire módosította másolás közben az eredetihez képest a szöveget. Ez utóbbi történhet az egyes régi kifejezések másolás korához igazítása miatt, történelmi tények szépítése érdekében...

Jelenleg egyetlen teljes LVK kézirat ismert (Heidelbergi–kézirat), létezik egy második, amely hiányos (Bergmann-kódex) és végül létezik harmadik töredékes változat is (Koppenhágai–kézirat). A elveszett kéziratok közül említésre érdemes a toruni vár (1418-1446), a cesisi (1523) és a pärnui (XVI. század) könyvtárában leltárba vett verziók.

Heidelberg kézirat (Platinus–kódex)

A7 LVK egyetlen teljes szövegét tartalmazó XV. századi kéziratot a a Heidelbergi Egyetem Palatinus Könyvtárában őrzik, innen kapta a kézirat a nevét: „Codex Palatinus Germ. 367”. A kézirat négy iratot fog össze: 1) Nikolaus von Jeroschin:Nikolaus von Jeroschin (kb. 1290 – 1341) a poroszországi Német Lovagrend XIV. századi német krónikása volt. 1328-ban lefordította középfelnémetre Canaparius János: Vita Sancti Adalberti, 1331–1335 között Dusburgi Péter: Chronicon terrae Prussiae című művét. Luther brunswicki nagymester megbízásából, fordított le. Munkásságát a felső- és későközépkori középfelnémet versek legjobbjai közé sorolják. Die Kronike von Pruzinlant,Die Kronike von Pruzinlant: Pruzinlant koronája 2) Johannes Marienwerder:Johannes Marienwerder (1343 – 1417. szeptember 19.) német teológus. Fő munkája az 1399-ben elkészült Expositio symboli apostolorum, amely John Wycliffe álláspontját vitató mű. Septililium venerabilis dominæ Dorotheæ,Septililium venerabilis dominæ Dorotheæ: A tiszteletreméltó Dorothea hölgy szeptiliuma 3) a ‘Livländische Reimchronik’ és a 4) ‘Der Sünden Widerstreit’A bűnök konfliktusa. A rímes krónikakézirat tartalmaz, amelyek mérete x. A krónika szövege a lapon két, egyenként 39- oszlopba rendeződik. A heidelbergi kézirat egy ideig vélhetően Vatikánban volt, mert ismeretes, hogy 1816-ban VII. Piusz pápa (1800-1823) visszaadta a könyvtárnak.

A Bergmann-kódex

A legrégebbi kézirat a Bergmanni-kódex (Codex Bergmanni), amelyet Liborijs fon Bergmanisról,Liborius von Bergmann (németül: Liborius von Bergmann; 1754. szeptember 5. – 1823. július 14.) baltinémet evangélikus lelkész, történész, író és szabadkőműves. A szabadkőműves páholyok 1802-es felfüggesztése után megalapította a "Literärisch-Praktische Bürgerverbindung"-ot (Irodalmi-Gyakorló Polgári Társulás) a rigai székesegyház és a Szent Péter-templom lelkészéről neveztek el. Bergmanis gyűjtőként nagy könyvtárat hozott létre, aktívan részt vett a Kurföld Irodalmi és Művészeti Társaság és az N. Himzeļs MúzeumNikolaus von Himzel, egyben Nikolaus Himzel (németül Nikolaus von Himsel, 1729-1764), balti német származású rigai orvos, muzeológus, bibliofil és gyűjtő. Természettudományi és művészeti tárgyak gyűjteményeiből 1773-ban létrehozták a nyilvános Himzel Múzeumot – ez az első múzeum a Baltikumban és az egyik legrégebbi múzeum Európában. munkájában is. A kézirat szélein található jegyzetek tanúsága szerint 1539 körül a rigai érsekség papjának, Reinhold Tiezenhausen Bērzaune-ban tulajdonában volt. A kézirat a livóniai háború idején vagy később külföldre került. A kézirat egy Bretschneider nevű lembergi tisztviselő tulajdonában jutott, akitől Bergmann 1797-ben egy könyvkereskedőn keresztül vásárolta meg. Bergmanis halála után a kézirat a St. Jānis lett plébánosához Hermanis TreijshezJohannes Hermann Trey (1794–1849, németül: Johannes Hermann Trey, később Treu) evangélikus lelkész, író, könyvszállító. A rigai Szent János lett gyülekezet főpásztora, "A Lett Nép Barátja" című újság kiadója (1832-1846). került. Treij halála után kiterjedt könyvtárával együtt eladták a Vidzemes lovagrendnekA "Vidzemes bruņniecība", azaz a Vidzemei vagy Livóniai Lovagrend (németül: Livländische Ritterschaft) a Vidzeme (vagy Livzeme) nemes balti németek önkormányzati szervezete volt, amely az 1561-es vilniusi unió nemzetközileg elismert szervezet. A Vidzemei lovagok képviselői 1920-ig képviselték egyes esetekben Livónia területét a nemzetközi kapcsolatokban. Az első világháború után a kéziratot Németországba vitték, jelenlegi helye ismeretlen.

A Bergmann-kódex nagy formátumú (27x) pergamenre írt, barna bőrborítóba kötött kézirat volt, a kötés későbbi lehet. A mindegyikén két oszlop volt, oszloponként 30-. A kézirat nem volt teljes, hiányoztak a 2561–3840 közötti sorok. Írástípusból ítélve ez a kódex a XIV. században keletkezett, de tartalmazott néhány későbbi bejegyzést is. A mű végén található jegyzet, amelyet kezdetben a Krónika szerzőjére való hivatkozásnak tekintettek: "Geschriben in der Kumentur zu rewel durch den Ditleb von Alnpeke im mocclXX5XXvj iar" (írta Ditleb Alnpeke-ből 1296-ban a rävele-i komtur területén). A betűformák paleográfiai összehasonlítása után tisztázódott, hogy a Bergman-kódex a XIV. közepén készült, fél évszázad az eredeti szöveg elkészülte után. Azt azonban nem lehet megállapítani, hogy ezt a kódexet közvetlenül az eredetiről másolták-e át, vagy volt köztes másolat.

Koppenhágai kézirat

A harmadik kézirat – a Rímkrónika két töredéke (2039-2064 és 6715-6756 sorok) – a koppenhágai Dán Állami Levéltárban található. Ezek a töredékek Dánia XIII. századi tevékenységéről szólnak. Észtországban. A kézirat a XVI. században készült, a tudósok a XVIII. század óta ismerik, amikor először publikálták.

Az első LVK publikációk

Elsőként a koppenhágai kéziratot publikálták. Peter Frederik Suhm dán történész 1787-ben jelentette meg a Symbolae ad Literaturam Teutonicam antiqviorem ex codicibus manu exaratis, qvi Havniae asservantur, editae sumtibus Petri Friderici Suhm (Az ókori teuton irodalom szimbólumai a Havniában őrzött kézírásos kódexekből, Peter Friedrich Suhm kiadásában) című kiadványban a krónikatöredékeket "Rhythmi de tranzakcióe Stensbyensi inter Waldemarum II inter Waldemarum. regem Daniae et Hermannum Balcke magistrum provincialem ord. Teuton. In Prussia” (A stensbyi szerződés megkötése II. Valdemár dán király és fia, Valdemár, illetve a teuton rend porosz tartományi mestere, Hermann Balk között) címmel.A stensbyi szerződés II. Valdemár dán király és a Német Lovagrend közötti megállapodás volt, amelyet 1238. június 7-én írtak alá a dániai Stensbyben, és IV. Ince pápa is megerősített 1243 szeptemberében. A pápai legátus Stensbyben találkozott Dánia és a Német Lovagrend képviselőivel. A Német Lovagrend beleegyezett, hogy visszaadja Revalt, Jerwiát, Harriát és Vironiát II. Valdemár királynak, a király bűnbánat gyanánt örökre a rendnek adományozta Jerwiát, és hozzájárult a rend hadjáratainak támogatásához. A dán királyé jövőbeni hódítások kétharmada, a rendé az egyharmada. A stensbyi szerződés lehetővé tette a dánok és a Német Lovagrend számára, hogy együttműködjenek a Novgorod és Pszkov elleni keresztes hadjáratokban, és jogi alapot biztosított Dániának ahhoz, hogy Észtország északi részén uralkodjon.

A Rímek Krónikája teljes szövegét először Liborius von Bergmann pap adta ki. Kis példányszámban () saját költségére jelentette meg, ezért nevezik ezt a verziót Codex Bergmanni-nak. A könyv az LVK szövegével kezdődik megőrizve az eredeti lap és sor elrendezést. A következő részben Bergmanis a kézirat megtalálásának történetét írja le, és annak történeti és nyelvi értékelését adja. Ezt követi a Krónika tartalmának rövid összefoglalása, az eseményeket a (Kardtestvérek majd a Német Lovagrend tartományi) mesterek uralkodása szerint csoportosítva, és kiegészítve más történelmi forrásokból származó megjegyzésekkel, pontos forrás megjelölés nélkül. A könyv végén található egy szószedet – a középfelnémet szavak magyarázata a kiadó beszélte modern német nyelvben.

Amikor a heidelbergi kézirat elérhetővé vált, a balti német történész, Kārlis Eduards Napiersky (1793-1864) elkészítette és 1844-ben közzétette Bergmann kódexének hiányzó sorait, a kézirat elemzésével és néhány feljegyzéssel együtt (Napiersky 1844). A LRK következő kiadása 1848-ban jelent meg. Eduards Meiers (1812-1856), a Rävele Gimnázium latin tanára a Bergmann-kódex szerint, a heidelbergi kézirat kiegészítéseivel, modern német nyelvű költészetre fordította a Krónikát.

A krónika szerzőjéről

Már az első LVK kiadásokat és kommentálásokat elvégző kiadók is foglalkoztak a krónika írójával, megpróbálták beazonosítani a szerzőt. Az első feltételezés a Rend testvére, Alnpekes Ditleb volt, akinek a neve a Bergmanni-kódex mindkét lett kiadásban szerepelt a könyv címében. A fordítók számára hamar világossá vált, hogy Ditleb nem lehet a Krónika szerzője. Egy ideig úgy vélték, hogy Ditleb, ha nem is szerzője, de másolója a krónikának. A Krónika tartalmából arra lehet következtetni, hogy a szerző a Német Lovagrend testvére volt, de nem pap,A Lovagrendnek két papi fogadalmat tett csoportja volt, az egyik papként tevékenykedett, a másik pedig lovagként harcolt. mert a szövegnek még antiklerikális beállítottsága is van. Ez ellentmond Schirren baltinémet történész feltételezésének, miszerint a Krónikát Dozeles Wigbold, a ciszterci rend tagja írta.