Németh András (Fokváros, 2002. november 9. –) dél-afrikai–magyar származású válogatott labdarúgó, csatár, a Puskás Akadémia játékosa.
Pályafutása Klubcsapatokban Pályafutása kezdetén a Vasas Kubala Akadémián ismerkedett a sportág alapjaival, majd 2016-ban került Belgiumba, előbb a Sporting Hasselt, majd a Genk csapatához. A 2018-as Puskás–Suzuki-kupát megnyerte a belga klub korosztályos csapatával. Ő lett a torna gólkirálya.
Genk és Lommel 2018 októberében profi szerződést írt alá a Genkkel. A 2019-2020-as szezonban pályára lépett az UEFA Ifjúsági Ligában. A szezon második felére klubja kölcsönadta a másodosztályú Lommelnek, ott azonban csak két mérkőzésen lépett pályára, miután a koronavírus-járvány miatt a bajnokságot félbeszakították. 2020 augusztusában három évvel meghosszabbította a szerződését a Genkkel. 2021 májusában bekerült a Genk Antwerp elleni bajnokira nevezett felnőtt keretébe.
2022. január 16-án a Beerschot elleni mérkőzésen a 89. percben csereként lépett először pályára a belga élvonalban és a 93. percben ő állította be a 4–1-es végeredményt. 2022. április 24-én két perccel a becserélését követően a 91. percben győztes gólt lőtt a Gent ellen a bajnokság rájátszásának első fordulójában, beállítva így az 1–0-s eredményt.
Hamburg 2023. január 27-én 2026-ig szóló szerződést kötött a német másodosztályban játszó Hamburger SV csapatával. Február 5-én a 85. percben állt be csereként, majd a 94. percen megszerezte első bajnoki gólját a Hansa Rostock elleni mérkőzésen: beállította a 2–0-s végeredményt. Február 11-én háromgólos hátrányban a 66. percben állt be a Heidenheim elleni mérkőzésen, és a 72. percben gólt fejelt, a végeredmény 3–3 lett. 2023. április 22-én, a St. Pauli elleni bajnokit megelőző bemelegítő edzésen megsérült, majd az orvosi vizsgálatok után kiderült, hogy eltört a bokájában egy csont, így véget ért számára az idény. A német másodosztály 2022-2023-as idényében 11 bajnokin két gólt szerzett. Sérülését követően 2023. augusztus 13-án lépett pályára először tétmérkőzésen a Hamburgban, és gólpasszt adott a Német Kupa első fordulójában az Essen ellen hosszabbítást követően megnyert mérkőzésen.
Preußen Münster 2024. augusztus 23-án jelentették be, hogy egy idényre kölcsönvette a Preußen Münster csapata. Másnap, az 1. FC Kaiserslautern ellen 1–0-ra elveszített hazai bajnokin mutatkozott be új csapatában; a 79. percben csereként beállva.
Puskás Akadémia 2025. június 25-én az előző idényben az NB I-ben ezüstérmet szerző Puskás Akadémiához írt alá három évre szóló szerződést.
A válogatottban Németh Dél-Afrikában, Fokvárosban született, édesapja magyar, édesanyja dél-afrikai származású. Utánpótlás-játékosként a magyar korosztályos csapatokban szerepelt.Limburgers en wereldburgers: Genkse U19 telt liefst 17 spele... - Het Belang van Limburg 2019-ben az U17-es válogatottal szerepelt az Európa- és világbajnokságon.
2021. augusztus 26-án Gera Zoltán szövetségi edző meghívta az U21-es válogatott keretébe az őszi Európa-bajnoki selejtezőkre. Október 7-én a lengyelek elleni 2–2-es döntetlen során a magyar csapat mindkét gólját ő szerezte.
2022. június 7-én a Lettország ellen 2–0-ra megnyert U21-es EB-selejtező mérkőzésen 2 gólt lőtt.
A felnőttcsapatban 2022. november 8-án meghívót kapott Marco Rossi szövetségi kapitánytól a novemberi luxemburgi és a görög válogatottak elleni felkészülési mérkőzésekre készülő magyar válogatott 25 fős keretébe. November 17-én góllal debütált a Luxemburg elleni 2–2-s barátságos mérkőzésén, előbb az 58. percben Ádám Martint váltotta, majd kilenc perccel később Kerkez Milos beadását lőtte az ellenfél kapujába.Szalai Attila és Németh András is megszerezte első gólját, mégsem nyertünk Luxemburgban
Statisztika Klubcsapatokban 2026. szeptember 18-i állapot szerint.
KlubSzezonBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenLigaMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.Gólok Genk2021–22Jupiler Pro League52—00522022–2315110—161Összesen20310—213 Lommel 2019–20Challenger Pro League20——20 Genk II 2022–2341——41 Hamburg2022–232. Bundesliga112——1122023–2428030—310Összesen39230—422 Preußen Münster 2024–252. Bundesliga20010—210 Puskás Akadémia2025–26NB I22210202522026–278411—95Összesen3062120347Teljes karrier11512712012413
A válogatottban Magyarország ÉvMérk.Gólok202211202330Összesen41
Mérkőzései a válogatottban
Jegyzetek
Források Németh András adatlapja a(z) KRC Genk weboldalán Németh András adatlapja a Jupiler Pro League weboldalán
Kategória:2002-ben született személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Dél-afrikai labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A KRC Genk labdarúgói Kategória:A Lommel SK labdarúgói Kategória:A Hamburger SV labdarúgói Kategória:Az SC Preußen Münster labdarúgói Kategória:A Puskás AFC labdarúgói Kategória:A 2. Bundesliga labdarúgói Kategória:Élő személyek