A Curtiz (eredeti, teljes címén CURTIZ – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot) 2018-ban készült magyar film, amelyet Topolánszky Tamás Yvan rendezett. Az alkotás Michael Curtiz (eredeti nevén Kertész Mihály) magyar filmrendező Humphrey Bogart főszereplésével készített Casablanca című filmje 1942-es forgatásának történetére épül.

Ebben az évben Amerika a második világháború küszöbén áll. Michael Curtiz, a később ikonikussá vált, többszörös Oscar-díjas, Casablanca című filmjét forgatja meglehetősen szokatlan körülmények között. A filmforgatás során szinte naponta meg kell küzdenie a politikai cenzurával, rá akarják venni a film forgatókönyvének átírására. Ráadásul Curtiz számára ezt az időszakot megnehezíti a lányával való problémás kapcsolata is.              

A film producerei Topolánszky Tamás Yvan, Sümeghy Claudia és Hutlassa Barnabás. Az executive producer Orian Williams, a forgatókönyvíró pedig Bak Zsuzsanna volt.

Cselekmény A film Kertész Mihály 1942-es filmforgatásának idején játszódik. Kertész, a később a filmkritikusok által több alkalommal is a filmtörténet egyik legjobb filmjének megválasztott romantikus filmjén, a Casablancán dolgozik. Ezért a filmjéért kapta meg aztán a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat, így lett Kertész Mihály az első magyar az Akadémiai-díj történetében.

A közel 200 filmet jegyző Kertész rendkívül ellentmondásos, nőfaló, önző, agresszív és nyers személyiség volt.Michael Curtiz: A Life in Film (Screen Classics) --- 2017

https://www.amazon.com/Michael-Curtiz-Life-Screen-Classics/dp/0813173914 Az őt a középpontjába állító film, a CURTIZ - A magyar, aki felforgatta Hollywoodot, eredetileg tévéfilmnek készült. Története idején a japánok már lerombolták Pearl Harbort, a németek már megkezdték a britek bombázását, az Egyesült Államokat pedig már csak pillanatok választották el attól, hogy belépjen a második világháborúba.

Curtiz mindeközben nem tudja eldönteni, hogyan fejezze be a filmjét, a Casablancát; a forgatás vége közeledtével újra és újra átírja a forgatókönyvet.  A helyzetét tovább nehezíti, hogy az állami hatóságok a háborús propaganda minél nagyobb mértékű támogatása érdekében a készülő film felügyeletére kinevezenek egy kormánytisztviselőt, aki megpróbál nyomást gyakorolni Curtizra, hogy nekik tetsző módon változtasson a film cselekményén. Curtiz a politika beavatkozási kísérleteivel dacolva, megszállottan próbálja sikerre vinni filmjét.

Cutiznak komoly családi feszültségekkel is szembe kell néznie. Magyarországon maradt nővére veszélybe kerülése és a hosszú idő után megjelenő lányával való rendezetlen viszonya újabb váratlan fordulatokat hoz a Casablanca forgatása közben.

A film története valós eseményeken alapul, dramatizált elemekkel színezve.  Az alkotók számos anekdotára és visszaemlékezésre támaszkodva hozták létre a filmet. Bak Zsuzsanna forgatókönyvíró állítása szerint a film története 85 százalékban valós eseményeken alapul.

Szereplők

Díjak Topolánszky Tamás Yvan a 2018-as Montreali Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a legjobb első nagyjátékfilm rendezőjének járó Grand Prix des Amériques díjat. A főszerepet Lengyel Ferenc és Dobos Evelin játszotta. A Riviera Független Filmfesztiválon Topolánszky kapta a legjobb rendezésért járó díjat. A Bostoni Nemzetközi Filmfesztiválon Dévényi Zoltán nyerte el a legjobb operatőrnek járó díjat.

Bemutatók Kanada

2018. szeptember 1. (Montreali Nemzetközi Filmfesztivál) 2019. február 2. (Pendance Filmfesztivál, Toronto)

USA

2019. április 5. (Phoenixi Filmfesztivál) 2020. március 15. (Bostoni Nemzetközi Filmfesztivál)

Olaszország

2019. május 8. (Riviera Nemzetközi Filmfesztivál, Sestri Levante)

Magyarország

2019. szeptember 12.

Lengyelország

2019. november 11. (Camerimage Nemzetközi Filmfesztivál, Toruń)

Netflix

2020

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:2018 filmjei Kategória:2018 filmes díjai Kategória:Magyar életrajzi filmek Kategória:Magyar fekete-fehér filmek Kategória:Kertész Mihály-filmek Kategória:Második világháborús filmek