Florence Nightingale David (Ivington, Herefordshire, 1909. augusztus 23. – Kensington, 1993. július 23.) angol statisztikus.

Szülei egy kedves barátjuk, a szintén statisztikus Florence Nightingale (aki a számszerűsíthető eredményekre alapozó bizonyítékokon alapuló orvoslás úttörője volt) után nevezték el.

A Colyton Grammar Schoolba járt, ahol leginkább matematikát tanult, statisztikusnak készült. A Bedford College for Women főiskolán matematikusi végzettséget szerzett, majd a University College Londonban folytatta tanulmányait, ahol Karl Pearson kutatási asszisztense volt. Pearsonnal folytatott munkája során David kiszámított többszörös integrálokat és a korrelációs együtthatók eloszlását. Ennek eredményeként 1938-ban megjelent első könyve, a Tables of the Correlation Coefficient. Ebben az évben szerezte meg doktori címét is.

A második világháború alatt a belbiztonsági minisztériumnál dolgozott, és statisztikai modelleket készített arról, hogy milyen következményei lehetnek egy esetleges bomba robbanásnak a sűrűn lakott területeken, és ebből becsülte a károk nagyságát.

1954-ben az Amerikai Statisztikai Szövetség (American Statistical Association) tagjává választották, emellett pedig a Matematikai Statisztikai Intézet (Institute of Mathematical Statistics) munkatársa volt.

1962-ben a UCL professzora lett és a Kaliforniai Egyetemen is oktatott. 1968-ban véglegesen kiköltözött Kaliforniába, ahol a statisztikai tanszék elnöke lett, illetve a Biometrics folyóirat könyvismertető szerkesztője volt 4 évig.

Számos egyéb tudományos kitüntetése mellett 1992-ben elnyerte az első Elisabeth L. Scott-díjat mind az erőfeszítéseiért, hogy a statisztika kapuit megnyissa a nők számára, mind pedig a hozzájárulásáért az oktatáshoz, a tudományhoz, a közszolgálathoz, illetve a kombinatorika, statisztikai módszerek és alkalmazásuk, és történelem területén elért kutatói eredményeiért.

Az egyetem könyvtárat is nevezett el róla, illetve 2001-ben megalapították a Florence Nigthingale David-díjat.

Publikációi Tables of the Correlation Coefficient. Biometrika Trust, London (1938) Probability Theory for Statistical Methods. Cambridge Univ. Press, New York (1949) (2nd ed., 1951.) 246 STATISTICAL SCIENCE Elementary Statistical Exercises. Dept. Statistics, University College, London (1953). (Printed in a revised form by Cambridge Univ. Press, New York, 1960.) A Statistical Primer. Griffin, London (1953). (Japanese ed., 1960.) Combinatorial Chance. Griffin, London (1960) (with D. E. Barton). Games, Gods and Gambling. Griffin, London (1962). (Soft cover, 1970.) Symmetric Functions and Allied Tables. Cambridge Univ. Press, New York (1966) (with D. E. Barton and M. Kendall). Festschrift for J. Neyman (ed.). Wiley, New York (1966). Normal Centroids, Medians, and Scores for Ordinal Data. C.U.P. Tracts for Computers (1968) (with D. E. Barton et al.).

Jegyzetek

Kategória:1909-ben született személyek Kategória:Statisztikusok Kategória:Angol matematikusok Kategória:1993-ban elhunyt személyek Kategória:Brit egyetemi, főiskolai oktatók