Gyurkota József (Miskolc, 1984. január 31. – Miskolc, 2021. április 21.Elhunyt Gyurkota József paralimpiai bronzérmes bocsajátékos) paralimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok bocsajátékos.

Sportpályafutása

A miskolci Martin János Speciális Szakiskolában tanult, 16 évesen itt ismerkedett meg a kifejezetten a négy végtagsérült embereknek kitalált sportággal. Közben úszott is, 2002-ben „A Magyar Köztársaság jó tanulója – jó sportolója” pályázat egyik győztese volt.

2004-es paralimpiai játékok Sportpályafutásának legnagyobb sikerét az athéni paralimpián érte el. Társával – Béres Dezsővel – ők voltak az első magyar bocsajátékosok, akik kijutottak a paralimpiára, és megszerezték a sportág első magyar paralimpiai érmét.Bravúros bocsabronzzal búcsúzott a magyar együttes„»Küzdeni tudásból mindenkinek példát mutattak a fiúk, ma megverték a világbajnok portugál és a vb-ezüstérmes spanyol párost. Ez fantasztikus! A padlóról álltak fel, ugyanis mindkét mérkőzés elején elhúztak az ellenfelek, ők viszont jó összpontosítással, koncentrálással, remek taktikázással fordítottak és nyertek. Nagyot küzdöttek ezen a napon« – mondta Rétfalvi Róbert edző a sporttörténelmet író versenyzőkről, Gyurkota Józsefről és Béres Dezsőről, akik újoncként érmet szereztek Magyarországnak, holott ebben a sportágban még sosem jutott ki versenyzőnk paralimpiára. (Nemzeti Sport)”

2008-es paralimpiai játékok Lásd Bocsa a 2008. évi nyári paralimpiai játékokon

Hazai bajnokságokon háromszor volt ezüstérmes, többször bronzérmes. Legnagyobb magyarországi sikerét a 2009-es Magyar Kupán érte el, ahol veretlenül lett országos bajnok. Több mint két évtizeden át segítette a magyar bocsasport fejlődését. 2019-ben visszavonult.

Eredményei

Világkupa 4. hely (2003, Béres Dezsővel, párosban) Paralimpiai bronzérmes (2004, Athén, Béres Dezsővel, párosban, BC4-es kategóriában)„BC4-es kategória: a játékosok nem agyi, vagy degeneratív agyi eredetű súlyos lokomotorikus diszfunkcióval rendelkeznek, mely mind a négy végtagra kiterjed gyenge dinamikájú törzsmozgással kombinálva, aktív vagy elektromos kerekesszéket használnak. ” Európa-bajnok (2005, Béres Dezsővel párosban) Világbajnoki ezüstérmes (2006, Béres Dezsővel, párosban) Világkupa 4. hely (2007, Béres Dezsővel, párosban) Paralimpiai 7. hely (2008, Peking, Béres Dezsővel, párosban) Európa-bajnoki bronzérmes (2009, Béres Dezsővel, Hegedűs Lászlóval párosban) Világbajnoki 10. hely (2010, Béres Dezsővel, Hegedűs Lászlóval párosban) Világkupa 12. hely (2011, Béres Dezsővel, Hegedűs Lászlóval párosban) Európa-bajnoki ezüstérmes (2013, Béres Dezsővel, Hegedűs Lászlóval párosban)

Kitüntetései, elismerései A Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje (polgári tagozat) (2004)Kitüntették az olimpikonokat Az Év sportolója kitüntető díj Miskolc városától (2005) Az Év sportolója díj a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűléstől (2009)Az év sportolói

Halála

Hosszan tartó, súlyos betegség következtében 37 éves korában elhunyt. Temetésen – többek között – a Magyar Paralimpiai Bizottság nevében Szabó László búcsúztatta a sportág kiemelkedő alakját.Eltemették paralimpiai bronzérmes Gyurkota Józsefet A paralimpikont a Szentpéteri kapui városi köztemetőben helyezték örök nyugalomra, számára a város biztosított díszsírhelyet.

Érdekességek 2019-es visszavonulásakor az alábbi levéllel búcsúzott sporttársaitól:

Jegyzetek

További információk

Kategória:1984-ben született személyek Kategória:2021-ben elhunyt személyek Kategória:Miskolciak Kategória:Magyar parasportolók Kategória:Magyar paralimpiai bronzérmesek