A Washington Huskies baseballcsapata a Pac-12 Conference tagjaként az NCAA I-es divíziójában képviseli a Washingtoni Egyetemet. A csapat otthona a Husky Baseballstadion.
Története A baseballcsapat 1901-ben alakult meg, és 1915-ig konferenciafüggetlen volt. Az 1901-es szezonban vezetőedzőjük Fred Schlock volt. 1902-ben nem állt össze a csapat; következő mérkőzésüket 1903-ban játszották. 1923 előtt a vezetőedzők maximum két szezont töltöttek el a csapatnál; az egyetlen kivétel Bill Brinker, aki a pozíciót négyszer is betöltötte (összesen hét szezonban). Brinker edzői karrierje mellett baseballjátékos is volt.
Pacific Coast Conference A csapat az 1916-os szezonban a Pacific Coast Conference tagja lett. 1917-ben az első világháború miatt elmaradtak a mérkőzések, 1918-ban pedig függetlenként játszottak; a konferenciabeli játékok 1919-ben tértek vissza. A csapat 1919-ben és 1922-ben is megnyerte a konferenciabajnokságot.
Az 1923 és 1946 között Tubby Graves töltötte be a vezetőedzői pozíciót; az első tíz szezonban a Huskies hétszer is elnyerte a Pac-10 North divíziójának bajnoki címét. Az 1930-as évektől használt, majd az 1960-as években annak kiváltására létesített sportpályát is Gravesről nevezték el.
1959-ben Dale Parker edzősége alatt a csapat részt vehetett első NCAA-tornáján.
Pac-12 Conference A játékosoknak nyújtott szabálytalan támogatásokat követően 1959. július 1-jén a PCC feloszlott; ezt követően több korábbi résztvevő megalapította az Athletic Association of Western Universitiest.
A csapat 1981-ben divízióbajnoki címet szerzett, 1985-ben, majd az azt követő öt szezonban megszerezte a Pac-10 North divízió bajnokságán való részvétel jogát.
Az 1998-as szezonra megnyílt a Graves Sportpálya kiváltására épült Husky Baseballstadion.
Létesítmények Graves Sportpálya Egy 1931-es forrás a létesítményt név nélkül említi, azonban 1936-tól már Graves Sportpályaként hivatkoznak rá. A pálya a Hec Edmundson Arénától északra, a mai Graves Sportpályától keletre helyezkedett el. létesítmény amerikaifutball-mérkőzéseknek és a Whitworth Egyetem sportegyesületének (Whitworth Pirates) is otthont adott.
Az 1960-as évek végén a campus északkeleti részén új baseballpályát építettek, amely hamarosan a csapat elsődleges létesítménye lett. Az 1973-ban felújított pályát a csapat 1997-ig használta.
Husky Baseballstadion
Az 1998-ban megnyílt létesítményben a Huskies először az év február 27-én lépett pályára a Gonzaga Bulldogs ellen. A lelátók 2014 márciusára készültek el.
A 2200 férőhelyes fedett lelátót magában foglaló, húsz millió dolláros bővítés megvalósítása 2011 júliusának végén kezdődött. A sajtópáholyt és öltözőket is magában foglaló építmény tervezője az SRG Partnership, kivitelezője pedig a Bayley Construction volt.
Más helyszínek A Graves Sportpálya 1973-as felújításakor a csapat mérkőzéseit az 1979-ben lebontott Sick Stadionban játszotta. Egyes játékoknak a 2000-ben lebontott Kingdome adott otthont. 2007 óta szezononként egy konferenciabeli mérkőzés a T-Mobile Parkban zajlik.
Vezetőedzők EdzőAktív évekEredmény Fred Schock 1901 4–6 F. W. Knight 1903 8–5 Jim Thorpe 1904–05 10–11–1 Bill Brinker 19061909–101915–161918–19 59–28 Loren Grinstead 1907 7–6 William Dehn 1908 10–12 Bill Hurley 1911–12 14–15 James Clark 1913 5–7–1 George Ingle 1914 5–3 Stub Allison 1920–21 15–8–1 Robert L. Matthews 1922 15–3 Tubby Graves 1923–46 234–131–4 Art McLarney 1947–49 23–23 Warren Tappin 1950–53 41–37–2 Bill Marx 1954–55 36–21 Joe Budnick 1956 5–6 Dale Parker 1957–60 73–48 Carmen Mauro 1961–63 29–45–1 Ken Lehman 1964–71 96–177 Bubba Morton 1972–76 48–101 Bob MacDonald 1977–92 423–320–7 Ken Knutson 1993–2009 584–399–2 Lindsay Meggs 2010– 230–213–1Összesen: – 1933–1623–19
Konferenciatagságok Független (1901–1915, 1918–1944) Pacific Coast Conference (1916–1917, 1945–1959) Pac-12 Conference (1960–) Athletic Association of Western Universities (1960–1966) Pacific-8 (1967–1978) Pacific-10 (1979–2011) Pac-12 Conference (2012–)
Eredmények szezononként Szezon Vezetőedző Eredmény Helyezés TovábbjutásÖsszesítettKonferencia Konferenciafüggetlen (1901–1915) 1901 Fred Schock 4–6 – – – 1902 – 1903 F. W. Knight 8–5 – – – 1904 Jim Thorpe 2–8 – – – 1905 8–3–1 – – – 1906 Bill Brinker 7–6 – – – 1907 Loren Grinstead 7–6 – – – 1908 William Dehn 10–12 – – – 1909 Bill Brinker 14–6 – – – 1910 16–6 – – – 1911 Bill Hurley 9–11 – – – 1912 5–4 – – – 1913 James Clark 5–7–1 – – – 1914 George Ingle 5–3 – – – 1915 Bill Brinker 2–5 – – – Eredmény: 102–88–2 – Pacific Coast Conference (1916–1959) 1916 Bill Brinker 4–5 3–5 4. – 1917 – 1918 Bill Brinker 6–0 – – – 1919 Bill Brinker 10–0 10–0 1. – 1920 Stub Allison 8–4 8–4 2. – 1921 7–4–1 7–4–1 3. – 1922 Robert L. Matthews 15–3 8–2 1. – 1923 Tubby Graves 16–4 8–1 1. – 1924 Tubby Graves 15–6–1 10–5–1 2. – 1925 Tubby Graves 11–2 8–2 1. – 1926 8–3 8–3 1. – 1927 Tubby Graves 7–7 5–4 4. – 1928 6–4 4–4 4. – 1929 Tubby Graves 12–7 9–6 1. – 1930 10–3 10–3 1. – 1931 13–3 13–3 1. – 1932 15–4 13–4 1. – 1933 Tubby Graves 7–3 3–3 T–2. – 1934 8–8 6–8 4. – 1935 13–13–1 10–6 2. – 1936 15–10 9–7 T–2. – 1937 7–7 7–7 3. – 1938 7–15–1 4–12 5. – 1939 9–12 6–10 4. – 1940 7–13 4–11 5. – 1941 10–6 10–6 2. – 1942 8–8 8–8 2. – 1943 10–7 8–7 3. – 1944 5–5–1 – – – 1945 4–9 2–2 2. – 1946 11–8 8–8 3. – 1947 Art McLarney 9–7 9–7 2. – 1948 8–7 8–7 2. – 1949 6–9 6–9 4. – 1950 Warren Tappin 9–6 9–6 2. – 1951 14–7–1 10–6 T–2. – 1952 Warren Tappin 14–9 10–6 T–1. – 1953 Warren Tappin 4–15–1 1–11 5. 1954 Bill Marx 18–10 10–6 T–2. – 1955 18–11 7–7 4. – 1956 Joe Budnick 5–6 5–4 4. – 1957 Dale Parker 20–11 8–8 3. – 1958 12–13 3–10 5. – 1959 Dale Parker 21–12 9–3 1. NCAA Eredmény: 431–300–6 291–232–2 – AAWU (1960–1966) 1960 Dale Parker 20–12 7–8 4. – 1961 Carmen Mauro 13–10–1 4–8 5. – 1962 9–18 3–13 5. – 1963 7–17 3–11 5. – 1964 Ken Lehman 12–14 6–10 4. – 1965 17–24 3–15 4. – 1966 20–16 6–10 3. Eredmény: 98–111–1 32–75 – Pacific-8 (1967–1978) 1967 Ken Lehman 8–27 1–13 8. – 1968 15–26 2–18 8. – 1969 7–29 1–20 8. – 1970 8–22 4–12 4. – 1971 9–19 1–14 4. – 1972 Bubba Morton 13–18 5–12 3. – 1973 10–11 7–11 3. – 1974 10–28 5–12 T–3. – 1975 8–17 2–13 4. – 1976 7–27 2–16 4. – 1977 Bob MacDonald 19–20–3 6–12 3. – 1978 29–16–2 5–12–1 4. – Eredmény: 150–260–5 41–165–1 – Pacific-10 (1979–2011) 1979 Bob MacDonald 37–13 11–5 2. – 1980 33–20 6–9 3. – 1981 Bob MacDonald 34–18–1 12–6 1. – 1982 Bob MacDonald 22–24 10–14 T–4. – 1983 25–16–1 12–11 3. – 1984 16–27 6–15 7. – 1985 36–12 15–9 2. Pac-12 North 1986 25–23 9–14 6. 1987 21–20 11–13 5. 1988 17–28 8–16 6. 1989 13–20 9–15 6. 1990 30–19 14–10 3. 1991 27–23 8–12 T–4. 1992 Bob MacDonald 39–21 20–10 1. NCAA 1993 Ken Knutson 39–19 22–8 1. – 1994 Ken Knutson 46–18 20–10 2. NCAA 1995 24–30 16–14 2. NCAA 1996 Ken Knutson 30–28 16–8 1. – 1997 Ken Knutson 46–20 20–4 1. NCAA 1998 41–17 17–7 1. 1999 Ken Knutson 33–23 12–12 T–5. – 2000 26–30 7–17 8. – 2001 29–23 7–17 8. – 2002 33–27–1 15–9 T–3. NCAA 2003 42–18 15–9 3. 2004 39–20–1 15–9 2. 2005 33–22 12–12 6. – 2006 36–25 11–13 T–5. – 2007 29–27 11–13 5. – 2008 33–22 11–13 T–6. – 2009 25–30 13–14 T–5. – 2010 Lindsay Meggs 28–28 11–16 9. – 2011 17–27 6–21 10. – Eredmény: 1004–730–3 408–385 – Pac-12 (2012–) 2012 Lindsay Meggs 29–25 13–17 7. – 2013 24–32 15–15 T–6. – 2014 41–17–1 21–9 2. NCAA 2015 29–25 14–16 7. – 2016 33–23 17–13 2. NCAA 2017 28–26 14–16 7. – Eredmény: 184–148–1 94–86 – Összesen:1933–1623–19 – Jelmagyarázat: Konferenciaszezon-bajnok Divíziószezon-bajnok Konferenciaszezon- és konferenciatorna-bajnok
MLB-játékosválogatók A 2012-es és 2013-as MLB-válogatók alkalmával az alábbi játékosok kerültek be valamelyik profi csapatba: ÉvJátékosCsapatKör 2012 Jacob Lamb Arizona Diamondbacks 6. Aaron West Houston Astros 17. Chase Anselment Atlanta Braves B. K. Santy Minnesota Twins 30. 2013 Austin Voth Washington Nationals 5. Tyler Kane Miami Marlins 38. Ty Afenir New York Yankees 39.
Nevezetes személyek
Aaron Myette Adam Cimber Andrew Kittredge Anthony Savage Austin Voth Bill Brinker Bob Galer Braden Bishop Brent Lillibridge Chet Johnson Chris Magruder Hal Lee Hunky Shaw Jake Lamb Jeff Bringham Kevin Stocker Matt Hague Max Soriano Mike Blowers Nick Hagadone Rick Anderson Rondin Johnson Sammy White Scott Brow Sean White Sean Spencer Tim Lincecum Tracy Baker William B. Hutchinson
Visszavonultatott mezszámok SzámJátékos 14 Tim Lincecum
Jegyzetek
Fordítás
Források
További információk A csapat a Washington Huskies honlapján
B W