Trevor Howard, teljes születési nevén Trevor Wallace Howard-Smith (Cliftonville, Kent, Egyesült Királyság, 1913. szeptember 29. – Arkley, Chipping Barnet, London , 1988. január 7.) BAFTA-díjas és Emmy-díjas brit színpadi és filmszínész. Színházi munkája után nemzetközi ismertségét az 1945-ös Késői találkozás és az 1949-es A harmadik ember c. filmdrámákban alakított szerepei hozták meg.
Élete Fiatalkora és tanulmányai
Édesanyja Mabel Grey Wallace, édesapja Arthur John Howard-Smith volt. Trevor Howard maga gyakran úgy nyilatkozott, hogy 1916-ban született, ezt több forrás is átvette, de az életrajzírói által összegyűjtött anyakönyvi és iskolai dokumentumok egyöntetűen 1913-at igazolják.
Apja a londoni Lloyd’s biztosító társaság colombói képviselője volt, Ceylon és a régió más országai tartoztak hozzá. Trevor nyolcéves koráig szüleivel utazott Brit Birodalom-szerte. Hazatérve a bristoli Clifton College-ba járt. (Későbbi végrendeletében jelentős összeget hagyott az iskola drámatagozatának fejlesztésére). Kijárta a londoni Royal Academy of Dramatic Art (RADA) színiakadémiát. Az első tanév végén, 1933-ban az osztálya legjobb színésze kitüntetést kapta, Benedek szerepének eljátszásáért, Shakespeare: Sok hűhó semmiért c. művének iskolai előadásán. 1934-ben főiskolai hallgatóként debütált a londoni Gate Theatre színpadán.
Katonai szolgálata A második világháborúban az ejtőernyős hadtest jelzőszolgálatának (Royal Corps of Signals) tagja volt, saját állítása szerint századosként, Norvégiában, majd Szicíliában vett részt akciókban. Megkapta a brit Hadikeresztet. Halála után életrajzírója hivatalos katonai dokumentumokat talált, melyek szerint Howardot 1943-ban hadnagyi rangban elbocsátották a brit haderőtől, „mentális labilitás és pszichopata személyiségjegyek” miatt. Özvegye, Helen Cherry csak annyit nyilatkozott az ügyről, hogy elhunyt férje kitüntetett katona volt és „semmiért sem kell szégyenkeznie.”
Színészi pályája
Színészi fejlődése során igen sokféle karaktert formált meg, a kemény katonától a főhivatalnokig. A háború után, az 1940-es évek végén és az 1950-es években futószalagon készültek a brit háborús filmek. Howard ezekben szinte mindig „snájdig” brit katonatisztet, tengerésztisztet vagy rendőrtisztet alakított. Az 1949-ben bemutatott, ma már klasszikus A harmadik ember c. thrillerben ő volt Calloway őrnagy, a bécsi brit megszálló hatóság tisztje. Negyvenes életéveiben, az 1950-es években még romantikus hősöket is alakított. Az 1953-as The Heart of the Matter című filmdrámában, amely Graham-Greene „A kezdet és a vég” című regényéből készült, Howard egy esendő férfit alakít, aki két nő – Elizabeth Allan és Maria Schell – között hányódik. Az 1960-as évektől megmutatta, hogy tehetségesen formál meg mélyebb, bonyolultabb jellemeket, bukott hősöket is. Jól érzékeltette, hogyan vezetnek a szereplő gyengeségei elkerülhetetlen bukásához. A Lewis Milestone rendező által 1962-ben újra megfilmesített Lázadás a Bountyn filmben ő játszotta William Bligh kapitányt, akivel Marlon Brando konfrontálódik. 1965-ben Mark Robson rendező Az elrabolt expresszvonat című háborús kalandfilmjében az amerikai Frank Sinatrával együtt játszott. David Lean rendező 1970-es filmdrámájában, a Ryan lányában egy írországi falusi papot alakított, aki az 1916-os húsvéti felkelés leverése után, a frontok között próbál evickélni. Idősebb korára arcvonásai kiélesedtek, így hitelesen alakított magányos és magába forduló, komikusnak ható, barátságtalan öregeket, valamint furcsa, egyénieskedő történelmi személyeket. 1972-ben Luchino Visconti rendező Ludwig című filmjében, amelynek címszerepét, az excentrikus II. Lajos bajor királyt Helmut Berger játszotta, Howard alakította Richard Wagner zeneszerzőt, aki királyához hasonló, zseniális, de öntörvényű, irányíthatatlan jellem volt.
1982-ben Richard Attenborough Gandhi című nagyszabású történelmi-politikai filmjében Howard egy mellékszerepet kapott, egy bírót alakított. Ugyanebben az évben felajánlották neki a Brit Birodalom Rendje kitüntetés parancsnoki osztályát (CBE), de visszautasította. Kortársai közül jó barátságot tartott Jack Hawkins (1910–1973) és Kenneth More (1914–1982) színészekkel és Sir David Lean (1908–1991) rendezővel.
Magánélete, elhunyta 1944-ben feleségül vette Helen Cherry (1915–2001) színésznőt, aki haláláig mellette maradt. Howard 1988. január 7-én hunyt el májelégtelenség és májzsugor következtében Arkley-ban, London Chipping Barnet kerületében, 74 éves korában. Más forrás szerint a hertfordshire-i Bushey-ban hunyt el, halálának oka influenza és hörghurut volt.
Főbb filmszerepei bélyegkép|jobbra|Morel, Qvist és Minna (Trevor Howard, Friedrich von Ledebur és Juliette Gréco) a Roots of Heaven-ben (1958) 1944: The Way Ahead; tengerésztiszt, névtelenül 1945: Késői találkozás (Brief Encounter); Dr. Alec Harvey 1946: Mr. Cockrill esete (Green for Danger); Dr. Barnes 1949: A harmadik ember (The Third Man); Calloway őrnagy 1950: Halálfejes pillangó (The Clouded Yellow); David Somers őrnagy 1953: The Heart of the Matter (Graham Greene: A kezdet és a vég); Harry Scobie 1956: Versenyfutás a napért (Run for the Sun); Browne 1956: 80 nap alatt a Föld körül (Around the World in 80 Days); Denis Fallentin, a Reform Klub tagja 1958: The Roots of Heaven (Les racines du ciel); Mr. Morel 1962: Az oroszlán (The Lion); John Bullit 1962: Lázadás a Bountyn (Mutiny on the Bounty); William Bligh kapitány 1962: Hedda Gabler, tévéfilm; Ejlert Lovborg 1964: Lúd atya (Father Goose); Houghton 1965: A Crossbow akció (Operation Crossbow); Frederick Lindemann professzor 1965: Az elrabolt expresszvonat (Von Ryan’s Express); Eric Fincham őrnagy 1965: Morituri; Statter ezredes 1965: Eagle in a Cage, tévéfilm; Napóleon 1965: A felszámoló (The Liquidator); Mostyn ezredes 1966: A mák virága is virág (Poppies Are Also Flowers); Sam Lincoln 1966: Keresztül-kasul (Triple Cross); Freddie Young 1967: Hosszú párbaj (The Long Duel); Young 1968: A könnyűlovasság támadása (The Charge of the Light Brigade); Lord Cardigan 1969: Angliai csata (Battle of Britain); Keith Park légimarsall 1970: Ryan lánya (Ryan’s Daughter); Collins atya 1971: The Night Visitor; felügyelő 1971: Mária, a skótok királynője (Mary, Queen of Scots); William Cecil 1971: Emberrablók (Kidnapped); Lord Advocate 1972: Johanna nőpápa (Pope Joan); Leó pápa 1973: Az igazság ereje (The Offence); Cartwright 1973: Ludwig; Richard Wagner 1973: Babaház (A Doll’s House); Dr. Rank 1975: Monte Cristo grófja (The Count of Monte-Cristo), tévéfilm; Faria abbé 1975: Hennessey (Hennessy); Rice parancsnok 1975: Neveletlenek (Conduct Unbecoming); Benjamin Strang ezredes 1976: Suttogó halál (Albino); Johannes 1977: Zűrzafír, avagy hajsza a kék tapírért (The Last Remake of Beau Geste); Sir Hector 1978: Superman; első Vén 1979: Hurrikán (Hurricane); Malone atya 1979: Meteor; Sir Michael Hughes 1980: Tengeri farkasok (The Sea Wolves); Jack Cartwright 1980: Széljáró (Windwalker); a Széljáró 1981: Fényévekre innen (Les années lumière); Yoshka Poliakeff 1981: Nem vénnek való vidék (No Country for Old Men), tévéfilm; Jonathan Swift 1982: Egy kis társasjáték (The Deadly Game); Gustave Kummer 1982: A misszionárius (The Missionary); Lord Henry Ames 1982: Gandhi (Gandhi); Broomfield bíró 1984: Gawain és a zöld lovag (Sword of the Valiant: The Legend of Sir Gawain and the Green Knight); a király 1984: Szerelmhajó (The Love Boat), tévésorozat; Sir Albert Demerest 1986: Nagy Péter, tévé-minisorzat, Sir Isaac Newton 1986: A csodadoktor (Foreign Body); Dr. Stirrup 1986: Shaka Zulu, tévé-minisorozat; Lord Charles Somerset 1986: Boldog Karácsonyt, Mrs. Kingsley! (Christmas Eve), tévéfilm; Maitland 1987: Úri passziók (White Mischief); Jack Soames 1988: Az átkozott (The Unholy); Silva atya 1988: The Dawning; a nagypapa
Jegyzetek
Források
További információk
Kategória:1913-ban született személyek Kategória:1988-ban elhunyt személyek Kategória:Angol színészek Kategória:Az Egyesült Királyság katonái a második világháborúban Kategória:BAFTA-díjasok Kategória:Emmy-díjasok Kategória:Májzsugorban elhunyt személyek