A Félholt (eredeti cím: Half Past Dead) 2002-ben bemutatott amerikai akciófilm, melynek elsőfilmes rendezője és forgatókönyvírója Don Michael Paul. A főbb szerepekben Steven Seagal, Morris Chestnut, Ja Rule, Tony Plana, Kurupt és Nia Peeples látható.
Az Amerikai Egyesült Államokban 2002. november 15-én mutatták be a mozikban Screen Gems forgalmazásában. Magyarországon DVD-n jelent meg szinkronizálva. Bevételi és kritikai téren is megbukott, 25 milliós költségvetés mellett mindössze 19 millió dollárt termelt.
Folytatását 2007-ben adták ki Félholt 2. címmel. Cselekmény
Szasa Petroszevics autótolvajt a bűnöző Nick Frazier vezeti be Sonny Eckvall bűnügyi főnök körébe, aki viszont Szasa feleségének állítólagos gyilkosa.
Ellen „E.Z.” Williams FBI ügynök rajtaüt Nicken, hogy elfogja őt, de a helyzet lövöldözésbe torkollik, amelyben Szasa halálosan megsebesül, de csodával határos módon megmenekül a haláltól.
Nyolc hónapos gyógyulás után, miután néhány percig klinikai halott volt, Szasa Nickkel együtt a nemrég újra megnyitott Alcatraz börtönben raboskodik. Ez a börtön, amelyet a karizmatikus Juan Ruiz „El Fuego” Escárzaga vezet, a halálbüntetésekről híres, amelyben az elítélt ötféle kivégzési mód közül választhat: halálos injekció, gázkamra, akasztás, kivégzőosztag vagy villamosszék.
A börtön első halálraítéltje az idős Lester McKenna, aki 200 millió dollár értékű aranyrudakat lopott el öt halálos áldozatot követelő rablás során. A Szövetségi Börtönügyi Hivatal igazgatója, Frank Hubbard és a Legfelsőbb Bíróság bírája, Jane McPherson ellátogatnak a börtönbe, hogy tanúi legyenek McKenna kivégzésének, mivel McPherson bírónő volt az, aki évekkel korábban meghozta a halálos ítéletét.
Aznap éjjel egy terrorista kommandó, a „49-esek” ejtőernyővel beugrik a börtönbe, és átveszi az irányítást; Hubbard egykori asszisztense, Donald Robert Johnson és „6-os” vezetésével elfogják McKennát, és azt tervezik, hogy magukkal viszik, hogy bevallja, hová rejtette a rablásból származó zsákmányt. Szasa, aki időközben bevallja Nicknek, hogy valójában egy beépített FBI-ügynök, aki bűnözőnek adta ki magát, hogy Sonny Eckvallhoz jusson, összefog McKennával, Nickkel és rabtársaival, hogy felvegyék a harcot Donny Johnson terroristái ellen, és megmentsék a bírónő életét.
Sikerül megmenteniük Jane McPherson bírónőt, akit túszul ejtettek, és kiiktatják a terroristákat. Végül McKenna elárulja Petroszevicsnek, hol van a pénz, mielőtt a menekülő Johnsonnal együtt felrobbantja magát egy helikopteren.
Szereplők Szerep Színész Magyar hang Szasa Petroszevics ügynök Steven Seagal Szakácsi Sándor 49-Egyes / Donny Johnson Morris Chestnut Király Attila Nick Frazier Ja Rule Galambos Péter 49-Hatos Nia Peeples Benkő Nóra Juan Ruiz 'El Fuego' Escarzaga börtönigazgató Tony Plana Jakab Csaba Twitch Kurupt Takátsy Péter Joe 'Little Joe' Michael Taliferro Bácskai János Ellen 'EZ' Williams különleges ügynök Claudia Christian Timkó Eszter Jane McPherson bíró Linda Thorson Tímár Éva Lester McKenna Bruce Weitz Fodor Tamás Damon J. Kestner őr Michael McGrady Kárpáti Tibor 'Sonny' Eckvall Richard Bremmer Kőszegi Ákos
A film készítése A film forgatásának egyik szakasza Németországban zajlott, Lockdown munkacímmel.
Fogadtatás Bevételi adatok 2002. november 15-én mutatták be az amerikai mozikban, ahol a nyitóhétvégén 7,8 millió dollárt termelt. Az Egyesült Államokban 15,5 millió, az Államokon kívül pedig további 3,7 millió dollár bevételt ért el, összbevétele így világszerte 19,2 millió dollár lett.
Kritikai visszhang
Házimozi-megjelenés 2003. március 4-én jelent meg DVD-n az Amerikai Egyesült Államokban.
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:2002 filmjei Kategória:Amerikai akciófilmek Kategória:Amerikai bűnügyi filmek Kategória:Amerikai thrillerek Kategória:Börtönfilmek Kategória:San Franciscóban játszódó filmek Kategória:Franchise Pictures-filmek Kategória:InterCom-filmek