Zárt tárgyalás (novella)

A Zárt tárgyalás Kodolányi János (1899 – 1969) magyar írónak az 1940-es években kiadott novellája, melyben az akkor a „népi” írók közé sorolt Kodolányi egy fiktív bírósági tárgyalás (mint kerettörténet) vádlottjaként filozófiai tételeket fejteget: a kor három uralkodó, és a novella írásakor egymás ellen éppen hadat viselő ideológiáját (liberalizmus, kommunizmus, nemzetiszocializmus) ítéli el két fogalom, a kultúra és civilizáció anti-materialista (ld.- még: idealizmus) megkülönböztetésére alapozva. A novella Kolozsvárott a Termés c. folyóiratban és az író kisebb-nagyobb vitairatait és visszaemlékezéseit gyűjtő, a novellával azonos című kötetben is megjelent (1943). A kommunista ideológiával szemben kritikus részletek miatt a kommunista diktatúra éveiben a könyv tiltott műnek számított.

Irodalomtörténeti vonatkozások

A Zárt tárgyalás kéziratát, ahogy maga az író jelzi, 1943. május 20-án Balatonakarattyán zárta le; három hónappal a 6. német hadsereg Sztálingrádnál történt fegyverletétele után. A kötetnek címet adó írás, a Zárt tárgyalás a kolozsvári Termés c. folyóiratban (1943, tavaszi szám, 44.-62. o.) jelent meg először önállóan, a többi írás a Magyar Csillag és a Sorsunk c. folyóiratokban.

A novella több, a korabeli értelmiség körében fontosnak tartott vitatott kérdéshez kapcsolódóan („mi a magyar?”, „van-e sajátosan magyar kultúra?”, „a magyarságnak helye van-e a modern Európában, és ha igen, hol?” „hogyan sodródott Magyarország a háborúba és hogyan képes a magyar nép azt túlélni”, általánosabban pedig „mi a kultúra”, „mi az értelmiség szerepe a társadalomban, különösen nehéz időkben”) fogalmaz meg válaszokat, vagy tisztáz fogalmakat. A Zárt tárgyalás inkább az általánosabb kérdésekkel foglalkozik, mert megelőző írásokban (Márai és a kultúra; Népi és völkisch stb. – szintén a Zárt tárgyalás c. kötet részei) a partikulárisabb, magyarsággal kapcsolatos kérdések tárgyalása már megtörtént, viszont – mint minden normális vitában – szükséges volt egyes alapfogalmak tisztázása.

E vitairatok együtt még ugyanebben az esztendőben a budapesti Turul könyvkiadónál is napvilágot láttak. (A kiadót a Turul Szövetség hozta létre, vezetője, Hartyányi István azonban a népi irodalom egyik műhelyévé formálta, midőn olyan írók könyveit adta közre, mint Kodolányi mellett Németh László, Veres Péter, Tatay Sándor és Bözödi György.). A kötet legtöbb írásán erősen érződik a háború – az ekkor már nyilvánvalóan elvesztett háború – hatása.

bélyegkép|150px|jobbra|A 2003-as kiadás borítója

Az eredeti Turul kiadás ma már gyakorlatilag hozzáférhetetlen (legalábbis közkönyvtárakban), mert 1945 után minden példányát bevonták és vélhetően megsemmisítették. A kötet a Szent István Társulat kiadásában 2003-ban újra megjelent.

Kodolányi eme, ma már munkásságának megítélésében központi fontosságúnak tartott, de évtizedekig elfelejtett művére Albert Gábor hívta fel először újra a figyelmet egy előadásában, melyet egy, az író emlékére 1999-ben rendezett konferencián tartott (Zárt tárgyalás – Egy elfelejtett és azóta sem kiadott Kodolányi-műről).

Kerettörténet

A Zárt tárgyalást, a kötet címadó írását – az „irányregény” kifejezés mintájára – leginkább „iránynovellának” nevezhetnénk.

A kerettörténet szerint az írót vizsgálati fogságba vetik, és egy háromtagú bíróság előtt kell bebizonyítania igazát, ártatlanságát. Akárcsak George Orwell 1984 c. (1949-ben befejezett) regényében, a hős egy koncepciózus per vádlottjává válik, aki egy ellenséges végrehajtó hatalom birtokosaival vitázva fejti ki nézeteit. Habár a vád, akárcsak Kafka: A per c. írásában, már a bíróság összetételéből következően sem teljesen világos („Az egészben az volt a legcsúnyább, hogy azt sem tudtam, miért börtönöztek be, mivel vádolnak, miért akarnak kivégezni.”), a tét azonban a vádlott élete vagy halála.

A háromtagú bíróság meglehetősen furcsa. A bíróság tagjai a diktatórikus rögtönítélő bíróságokhoz hasonlóan ügyészek, bírák és esküdtek egy személyben. Az elnök – „pocakos, kerekded, tokás, pecsenyésképű férfiú” – a liberális, polgári, „keresztény” Nyugat képviselője, a két másik bíró közül az egyik, a jobboldalt helyet foglaló, „fekete inges, csupasz képű ifjú”, a nemzetiszocialista eszmék képviselője; a bal oldali pedig „munkászubbonyos, nagybajuszú ember”, a kommunizmus harcosa. Ezeken kívül a jegyző (jelentéktelen, szerep nélküli figura, az ítélet meghozatala után undorral néz a vádlottra) és a durva modorú, de a vádlottal valójában rokonszenvező börtönőr a drámai novella szereplői.

A novellában a vádlott előadhatja védekezését, kifejtheti gondolatait; noha biztos abban, halálra ítélik, és ez végül meg is történik. A börtönőr cinikusan, de egyúttal a vádlottat sajnálva kérdezi a novella végén: „Aztán miért nem hazudott nekik, maga hülye?”. A vádlott válasza: „sokkal nagyobb dolgokról van itt szó”, átvezet Kodolányinak más írásaiban fellelhető (A hazugság öl, ill. a szárszói nyitóbeszéd) eszmeiségéhez.

Az írás eszmeisége

A novella a kor három uralkodó ideológiáját, a „nyugati”, „polgári”, „keresztény” liberalizmust, a nemzetiszocializmust és a kommunizmust utasítja el, melyeket rendre a bíró, és a két ügyész képvisel, s melyeket a vádlott író lényegében egy tőről fakadónak tekint. A tárgyaláson négy „vezérfilozófus” neve merül fel többször: a vádlott író liberalizmus-kritikáját Márai Sándor (némileg karikírozott) írásaival (elsősorban: Röpirat a nemzetnevelés ügyében) vitatkozva fejti ki (akit a főbíró és a kommunista bíró tart tekintélynek), a nemzetiszocialista ügyész érveiben gyakran ismeri fel Alfred Rosenberg (Hitler nemzetiszocialista államának főideológusa) eszméit, míg a kommunista ügyész érveivel kapcsolatban Friedrich Engels (Lenin bolsevik államának főideológusa) neve hangzik el sokszor; az író saját kiinduló eszmének forrása elsősorban Vatai László (legalábbis őt nevezi meg), konkrétan Vatai Dosztojevszkij: A szubjektív életérzés filozófiája c. tanulmánya.

Valószínű, hogy Vatain kívül más gondolkodók is hatottak a Zárt tárgyalásra (például az író által nagyra tartott Lükő GáborLd. Zárt tárgyalás, Szenti István Társulat-kiadás (2003), 87.-97. old. (Ezen a nyáron a szokottnál is hamarabb takarodtunk ki Budapestről); 93. old. szemiotikus néprajzi szemlélete, a novella rá nem, de hivatkozik Edgar Dacqué, Leo Frobenius és Carl Gustav Jung tanaira). A novella több központi filozófiai megállapítása szembetűnő hasonlóságokat mutat Oswald Spengler (1880 – 1936) híres és máig alapvetőnek számító történelembölcseleti művével (A Nyugat alkonya; 1918-1922 között adták ki köteteit), ezen hasonlóságok közé tartozik 1). a teleologikus (lineáris) történelemszemlélet teljes elutasítása, amely az összes uralkodó ideológiára jellemző volt (ti. hogy mindegyik, ide értve a liberalizmust is, magát jelölte meg a történelem értelmének: céljának és végének); 2). a kultúra és civilizáció megkülönböztetése és a civilizációs periódus hanyatlónak feltételezése, 3). az „urbanisztikai”, világvárosokra vonatkozó kritikai megjegyzések; viszont a novella nyíltan sehol nem hivatkozik Spenglerre.

A novella legfontosabb filozófiai alaptézise a civilizáció és a kultúra fogalmának megkülönböztetése (ld. lentebb). Kodolányi nem fogalmaz meg új, az előzőleg bírált hármat helyettesítő ideológiát, de hitet tesz és érveket is felsorakoztat amellett, hogy a jövő társadalmában (ahogy az a múltban is sokszor történt) nemcsak e három, de minden ideológiát sikerül meghaladni, és versengő ideológiákra épülő „civilizáció” helyett (a jelenlegi pusztulása után), sikerül majd az egész társadalmat egyesítő kultúrát teremteni, sőt, ennek törvényszerűen be kell következnie.

Az írás főbb tézisei (nem a novellában való megjelenés sorrendjében):

Filozófiai alapvetés

Transzcendentális kultúra kontra materiális civilizáció Mindhárom bíró azt állítja, „az európai kultúra megmentéséért” harcol, amin azonban torz módon az anyagi civilizációt, még inkább a felette és általa szerzett hatalmat értik. A vádlott Márai írásait bírálva és Vatai Lászlóra hivatkozva megkülönböztetést tesz kultúra és civilizáció közt. A kultúra nem azonos a társadalom tapasztalatilag megfigyelhető, leírható jelenségeinek összességével, és semmiképp nem azonos ennek részleteivel (technológiai fejlettség, általános műveltség stb.), ezeknél két dologban is több. Transzcendentális alapú: A valódi kultúra úgy jön létre, hogy az adott (vagy több adott) társadalom, nép a létezés transzcendentális (anyag feletti, a tudattalan lélekrétegekben mélyen rejlő, "vallásos", világmagyarázó erejű; a szűk anyagi léten túlmutató) elemeit beépíti gondolkodásába, világnézetébe, szokásaiba, egyszóval: „kultúrájába”. Szimbolikus jelentést hordozó: Az utóbbiak gyűjteménye önmagában nem kultúra. A valódi kultúra mindig magyarázó erejű szimbólumrendszer, amely a létezés legalapvetőbb (de nem szűk természettudományos, hanem transzcendens) törvényeit reprodukálja a társadalmi jelenségek szintjén, és épp ezért összhangban van a létezés törvényeivel. Ezért például „a legegyszerűbb parasztember is ott állhat a kultúra csúcsán”,Kodolányi hivatkozása saját, Szabó Lőrinccel folytatott ladányi 1924-es interjújára (megjelent: Az Est, 1924. június 29-i sz.). azonban nyilvánvaló paradoxont kapunk, ha az előző kijelentésben a "kultúra" szót a "civilizáció" szóval helyettesítjük (hiszen a parasztok szociológiai szempontból a társadalom legalsó rétegét képezik). A civilizáció az ember önfenntartási ösztönének, tehát a fizikai élet biztosításának eléggé egyszerű funkciója, és uralkodóvá, kultúra-pótlékká csak a transzcendentális szimbólumok kiürülésével válhat. Az utóbbi, rossz értelemben vett civilizáció nélkül van élet, kultúra nélkül nincs.

Társadalomleíró és „szociál-eszkatológikus” tézisek

A luciferi és isteni princípiumok. A homo magus és a homo sapiens. A kultúra a lét transzcendentális elemeit kifejező szimbólumrendszer. Ez a szimbólumrendszer időnként kiürül, elveszíti magyarázó és társadalomfenntartó jellegét, majd újjal helyettesítődik. Egy ilyen kiüresedési folyamat kezdődött a „fényt hozó” felvilágosodás századában. Ekkor indult meg a keresztény európai kultúra pusztulása, civilizációvá hanyatlása. A civilizáció egyértelműen a Fényhozó – latin nevén: Lucifer – műve,Kodolányi – bár keresztény vallású volt, és így hite nem feltétlenül zárta ki ezt, de itt mégsem egy személyes léttel rendelkező démonra gondolt, hanem „princípiumra”, vagyis egy olyan jelenségre, illetve erőre, amelynek vallásos megszemélyesítése épp Lucifer alakja. az autonóm, a transzcendenstől független ember alkotása;Az „autonóm ember” kifejezés nem Kodolányi, hanem Vatai terminológiája, amin Vatai nagyjából a transzcendens gyökereitől elszakadt homo sapiens-et érti. eredménye a kultúra tudományos és technológiai „fecsegéssel” helyettesítése,„A lélekről azt mondják manapság: az agyvelő foszforeszkálása. Mi ez? Fecsegés. A halál tényében megnyugodhatom. A halál problémájában nem. … ami a klasszikus keresztényi értelemben vett luciferi jelenség.