bélyegkép|280 px|Résztvevők a budapesti találkozón 2001-ben A Budapesti felhívás a szabad hozzáférés érdekében (angolul: Budapest Open Access Initiative, röviden: BOAI) egy 2002. február 14-én kiadott felhívás, amely a tudományos kiadványokhoz való nyílt hozzáférés alapelveit fektette le. A kezdeményezés egy 2001 decemberében Budapesten tartott konferenciából nőtte ki magát, amelyet a Nyílt Társadalom Alapítvány szervezett a nyílt hozzáférés népszerűsítése céljából. Ezt a kis létszámú gyülekezést ma a nyílt hozzáférés-mozgalom egyik meghatározó eseményeként tartják számon. A felhívás szövege 13 nyelven, köztük magyarul is olvasható.
2012-ben, a BOAI 10. évfordulóján az eredeti szöveg céljait és módszereit újra megerősítették és kiegészítették konkrét intézkedésekkel, amelyekkel elérhető, hogy "10 éven belül" a nyílt hozzáférés lesz az alapértelmezett módja a tudományos szövegek terjesztésének minden szakterületen, minden országban.
A szöveg tartalma
A felhívás célja A BOAI első mondatai magukba sűrítik, miről szól a nyílt hozzáférés-mozgalom, és milyen potenciál rejlik benne:
A nyílt hozzáférés definíciója A felhívás szövege tartalmazza a nyílt hozzáférés jelentésének egyik leggyakrabban használt megfogalmazását:
A nyílt hozzáférés megvalósítása A BOAI két egymást kiegészítő stratégiát javasol annak érdekében, hogy megvalósuljon a tudományos szövegek nyílt hozzáférhetősége. Ezek közül az első a saját archiválás, amely során a szerző feltölti a saját szövegét egy online nyílt archívumba. Jobb esetben ezek az archívumok megfelelnek az Open Archives Initiative sztenderdjeinek és megkönnyítik a szövegek megtalálását a felhasználók számára. A második stratégia azt javasolja a kutatóknak, hogy alapítsanak új nyílt hozzáférésű folyóiratokat, illetve nyújtsanak segítséget már létező kiadványoknak, hogy elsajátítsák a nyílt hozzáférés alapelveit.
Aláírók
A felhívást eredetileg 16 aláíróval közölték, köztük a nyílt hozzáférés-mozgalom korai vezetőivel:
Leslie Chan – Bioline International Darius Cuplinskas, Melissa Hagemann, Rima Kupryte – Nyílt Társadalom Intézet Rév István – Nyílt Társadalom Intézet, Nyílt Társadalom Archívum Michael Eisen – Public Library of Science Fred Friend – University College London Yana Genova – Next Page Foundation Jean-Claude Guédon – Université de Montréal Stevan Harnad – University of Southampton/Université du Québec à Montréal Rick Johnson – Scholarly Publishing and Academic Resources Coalition (SPARC) Manfredi La Manna – Electronic Society for Social Scientists Monika Segbert – Electronic Information for Libraries (eIFL.net) Sidnei de Souza – CRIA, Bioline International Peter Suber – Earlham College, The Free Online Scholarship Newsletter Jan Velterop – BioMed Central
2002. február 14-én megjelent a BOAI bárki által aláírható verziója. 2021. június 8-ig bezárólag 6141 személy és 976 szervezet írta alá a felhívást.
Finanszírozás A felhívást 3 millió dollárral támogatta a Nyílt Társadalom Intézet.
Jegyzetek
További információk
Budapest Open Access Initiative – a felhívás hivatalos honlapja Budapesti felhívás a szabad hozzáférés érdekében – a felhívás magyar fordítása Budapesti felhívás – magyar fordítás a MEK oldalán
Kategória:Tudományos folyóiratok Kategória:Internet