bélyegkép|jobbra|300px|Másodosztályú Bd kocsi

A vasúti személykocsik UIC jelöléseinek nemzetközi szabványát a Nemzetközi Vasútegylet (UIC) hozta létre a személykocsik típusainak egységes jelölésére. Az azonosítók jelölésének leírását az UIC 438-1 döntvénye tartalmazza.

A teherkocsik jelzéseivel ellentétben, a személykocsiknál csak a 12 jegyű pályaszám határozza meg egyértelműen a kocsi kialakítását, míg a sorozatjel kevésbé részletesen és országonként eltérő módon definiálja. Például az Eurofima szabvány szerint készült, első osztályú, teljesen azonos kocsikat Avmz (DB), Amoz (ÖBB, később Amz), A9u (SNCF), Am (SBB), A I6 (SNCB) és Az (FS) sorozatjelekkel is jelölik. A sorozatjel két részből áll: fő- és alsorozatjelből. A fősorozatjel (nagybetűs) jelölései nagyrészt nemzetközi szinten nagyrészt egységes, de egyes vasutak további jelöléseket is bevezettek. A műszaki tulajdonságokat leíró alsorozatjeleket (kisbetűs) a vasúttársaságok határozzák meg saját hatáskörben. Azonos jellemzőkkel rendelkező különböző sorozatú kocsik megkülönböztetésére egyes vasúttársaságok a sorozatjelet egy műszaki kóddal is kiegészítik (pl. Bmz226, vagy Byee546.2).

Fősorozatjel Az egy vagy több betűből álló fősorozatjel képezi a típusjelzés kezdetét. A több betűből álló jelzések a kocsi több funkcióját jelölik, mint például az „R” mindig bisztró szakaszt jelöl, ezt kiegészítve a „WR” étkezőkocsit bisztró szakasszal, az „AR” első osztályú kocsit bisztró szakasszal, a „BR” pedig másodosztályú kocsit bisztró szakasszal jelöl.

Egyes esetekben a vasúttársaságok eltérnek az általános gyakorlattól, például a Deutsche Bahn „D” előtagot használ az emeletes kocsik jelölésére is.

bélyegkép|jobbra|AB első és másodosztályú ülőhelyes kocsi (MÁV-START) bélyegkép|jobbra|ARkimbz266 első osztályú ülőhelyes kocsi bisztró szakasszal (DB) bélyegkép|jobbra|DABpbzfa762 első és másodosztályú emeletes személykocsi (DB Regio)

Fősorozatjelek és jelentésük A Első osztályú ülőhelyes kocsi B Másodosztályú ülőhelyes kocsi C Harmadosztályú ülőhelyes kocsi (mára csak nosztalgiajárműveken) AB Első és másodosztályú ülőhelyes kocsi AR Első osztályú kocsi bisztró szakasszal BR Másodosztályú kocsi bisztró szakasszal AD Első osztályú kocsi poggyászteres szakasszal BD Másodosztályú kocsi poggyászteres szakasszal D Poggyászkocsi DA Első osztályú emeletes kocsi (csak Németországban) DB Másodosztályú emeletes kocsi (csak Németországban) DAB Első és másodosztályú emeletes kocsi (csak Németországban) DD Emeletes poggyászkocsi (csak a DR) F Poggyászkocsi (csak Svédországban) F Postakocsi (csak Ausztriában) FR Szalonkocsi bisztró szakasszal (csak Norvégiában) Post Postakocsi BPost Másodosztályú kocsi postakocsi szakasszal (csak Németországban) DPost Poggyászkocsi postakocsi szakasszal (csak Németországban) R Étkezőkocsi (csak Svédországban) S Szalonkocsi Salon Szalonkocsi SR Társassági kocsi WG Társassági kocsi (csak Németországban) WGS Különleges társaskocsi (csak Németországban) WLA Első osztályú hálókocsi WLB Másodosztályú hálókocsi WLAB Első és másodosztályú hálókocsi WR Étkezőkocsi WSP Társas, termes szalonkocsi (pl. komfortkocsi) KA Első osztályú keskeny nyomtávú kocsi KB Másodosztályú keskeny nyomtávú kocsi KD Poggyászteres keskeny nyomtávú kocsi Z Különcélú személykocsi Z Postakocsi (csak Svájcban) Z Rabszállító kocsi (csak a DR)

Alsorozatjel A fősorozatjelet követő kisbetűs alsorozatjel a személykocsi műszaki tulajdonságait és felszereltségét jelöli. Ezeket a jelöléseket a vasúttársaságok határozzák meg, hasonló, nemzetközileg egységes jelölésre az UIC pályaszám 5–8. számjegyeit használják.

Magyarországon Az alábbi felsorolás a MÁV által használt jelöléseket mutatja:

bélyegkép|jobbra|BDt poggyászteres vezérlőkocsi bélyegkép|jobbra|WRbumz légkondicionált étkező-bisztrókocsi

a háromtengelyű kocsi b öttengelyű kocsi bu kocsi bisztró szakasszal az r és az R sorozatjellel egyenértékű, a német szabvány alapján került besorolásra c fekvőhelyes kocsi ee központi energiaellátás f oldalátjárós kocsi csak a Bf 21-26 kocsiknál h helyi forgalmú, középátjárós kocsi k oldalátjárós kocsi l hangszóróval ellátott kocsi nincs használatban m 24,5 méternél hosszabb kocsi o 24,5 méternél hosszabb, süllyesztett szerkezetű kocsi p távolsági középátjárós kocsi r kocsi bisztró szakasszal a bu és az xR sorozatjellel egyenértékű t távvezérlő berendezéssel ellátott kocsi (vezérlőkocsi) v távvezérlési vezetékkel ellátott kocsi csak a sorozatjel végén távolsági kocsi kevesebb fülkével a német szabvány alapján került besorolásra x motorkocsi mellékkocsija y távolsági középátjárós kocsi z kéttengelyes kocsi légkondicionált kocsi

Németország

Ausztria

Csehország

Szlovákia

Lengyelország

UIC pályaszám bélyegkép|jobbra|250px|Német DABpza emeletes kocsi pályaszáma és elhelyezkedése

A sorozatjelek mellett UIC pályaszámmal is lehet jelölni a kocsikat. Ezek a pályaszámok mindig 12 jegyből állnak, nemzetközileg egységes jelzéssel bírnak és pontosabb leírást ad a kocsikról.

első és második számjegy: forgalmi csererendszer kódszáma harmadik és negyedik számjegy: tulajdonos vagy a üzembentartó vasút kódszáma (2006 óta UIC országkód) ötödiktől nyolcadik számjegy: műszaki és üzemi jellemzők kódja (lásd alább)) kilencediktől tizenegyedik számjegy: sorozaton belüli sorszám tizenkettedik számjegy: önellenőrző szám

Forgalmi csererendszer kódszáma 50: belföldi forgalmú kocsi 51: rögzített nyomtávolságú, nemzetközi forgalmú, nem légkondicionált kocsi 52: átállítható nyomtávolságú, nemzetközi forgalmú, nem légkondicionált kocsi 61: rögzített nyomtávolságú, nemzetközi forgalmú, légkondicionált kocsi 62: átállítható nyomtávolságú, nemzetközi forgalmú, légkondicionált kocsi

Műszaki és üzemi jellemzők kódja

A pályaszám ötödik számjegye a kocsi jellegét jelöli: 0: magánkocsi, postakocsi 1: első osztályú ülőhelyes kocsi 2: másodosztályú ülőhelyes kocsi 3: első és másodosztályú ülőhelyes kocsi 4: első és másodosztályú fekvőhelyes kocsi 5: másodosztályú fekvőhelyes kocsi 6: hálókocsi 7: hálókocsi 8: különleges személy- és poggyászkocsi 9: különleges személy- és poggyászkocsi

A pályaszám hatodik számjegye a fülkék és ülőhelyek számát, továbbá egyéb jellemzőket jelöli. Jelentése függ az ötödik számjegytől, így ez a két számjegy összesen száz féle (00–99) kombinációt ad ki. Az állandó jelöléseket az alábbi felsorolás, a többit a forrás részletezi. 0: 10 fülke, vagy 10 fiktív fülke 1: 11 fülke, vagy 11 fiktív fülke 2: 12 fülke, vagy 12 fiktív fülke 6: emeletes kocsi 7: 7 fülke, vagy 7 fiktív fülke 8: 8 fülke, vagy 8 fiktív fülke 9: 9 fülke, vagy 9 fiktív fülke

A pályaszám hetedik számjegye a kocsi engedélyezett legnagyobb sebességét, a nyolcadik pedig az energiaellátását (fűtését) jelöli: 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 0 < 120 km/h összes feszültség 3000 V ~3000 V = 1000 V ~ 1500 V ~ egyéb feszültség 1500 V ~1500 V = 3000 V = 1 összes feszültséggőz 1000 V ~gőz 1000 V ~gőz 1000 V ~gőz 1000 V ~gőz 1000 V ~gőz 1500 V ~1500 V =gőz 3000 V =gőz 3000 V =gőz 2 gőz gőz 3000 V ~3000 V =gőz gőz 3000 V ~3000 V =gőz gőz 1500 V ~3000 V ~3000 V =gőz 1500 V ~gőz 1500 V ~gőz autonóm fűtés 3 121–140 km/h összes feszültség 1000 V =3000 V = 1000 V ~ 1000 V ~ 1000 V ~ 1000 V ~1500 V ~1500 V = 1500 V ~1500 V = 3000 V = 3000 V = 4 összes feszültséggőz összes feszültséggőz összes feszültséggőz 1000 V ~gőz 1500 V ~1500 V = 1000 V ~gőz 3000 V ~3000 V = 1500 V ~1500 V =gőz 3000 V =gőz 5 összes feszültséggőz összes feszültséggőz összes feszültséggőz 1000 V ~gőz 1500 V ~gőz egyéb feszültség 1500 V ~1500 V =gőz 6 gőz 3000 V ~3000 V = 3000 V ~3000 V = gőz autonóm fűtés 7 141–160 km/h összes feszültség összes feszültség 1500 V ~3000 V =összes feszültség 1000 V ~ 1500 V ~1500 V = 1000 V ~ 1500 V ~ 1500 V ~1500 V = 3000 V = 3000 V = 8 összes feszültséggőz összes feszültséggőz 3000 V ~3000 V = összes feszültséggőz 1000 V ~gőz 3000 V ~3000 V = egyéb feszültség összes feszültséggőz autonóm fűtéslégkondicionáláshoz generátorkocsi 9 > 160 km/h összes feszültség összes feszültség összes feszültséggőz 1000 V ~1500 V ~ 1000 V ~ 1000 V ~ 1500 V ~1500 V = 3000 V = autonóm fűtéslégkondicionáláshoz generátorkocsi

bélyegkép|jobbra|RIC és az energiaellátás jelzései a ČD Bmeer kocsijának oldalán. Ez a kocsi a német és az osztrák hálózaton csak korlátozással közlekedhet.

A gőz- és saját fűtéssel rendelkező kocsik számára szükséges még extra energiaellátás azon fogyasztók számára, melyek függetlenek a központi áramellátástól. Ezeket általában generátorokkal oldják meg.

Villamos vontatás esetén a kocsi fűtésének áramellátásának feszültsége eltér a vontatási feszültségtől. Nemzetközi forgalomban vonatfűtésre az 1 kV 16,7 Hz váltakozó, 1,5 kV egyen- és 50 Hz váltakozó, valamint 3 kV egyenfeszültséget jelölték meg szabványnak, de a határokon áthaladó forgalom miatt, főleg Közép-Európában számos kocsi már a nem szabványos 1 kV 50 Hz, 1,5 kV 16,7 Hz és a 3 kV 50 Hz váltakozó feszültségű kocsifűtésre is alkalmasak. A személykocsi villamos fűtési rendszerét a kocsiszekrény alsó részén tüntetik fel.

Mivel a 12 karakteres UIC pályaszám bevezetésekor még elterjedt volt a gőzmozdonyos vontatás, ezért a rendszer kialakításkor a gőzfűtést is figyelembe kellett venni, azonban azt nem lehetett előre tudni, hogy később egyre több 160 km/h sebességű kocsi fog forgalomba állni, míg a 140 km/h sebesség alattiakból már egyre kevesebb.

Példák Az alábbi példák egy-egy személykocsi jelöléseit (VKM-kód, UIC pályaszám, sorozatjel) mutatja be.

H-START 50 55 20-05 555-7 Bhv bélyegkép|jobbra|300px|H-START 50 55 20-05 555-7 Bhv H országkód (Magyarország) START üzembentartói jelzés (MÁV-START) 50 belföldi forgalmú kocsi 55 UIC országkód (Magyarország), 2006 előtt az üzembentartó vasút kódszáma (MÁV) 2 másodosztályú ülőhelyes kocsi 0 10 fiktív fülke 0 legnagyobb megengedett sebesség 120 km/h, vagy az alatt 5 1,5 kV váltakozó feszültségű kocsifűtés 555 sorozaton belüli sorszám 7 önellenőrző szám B másodosztályú ülőhelyes kocsi h helyi forgalmú, középátjárós kocsi v távvezérlési vezetékkel ellátott kocsi

H-START 61 55 84-91 421-7 Bbdpmz bélyegkép|jobbra|300px|H-START 61 55 84-91 421-7 Bbdpmz H országkód (Magyarország) START üzembentartói jelzés (MÁV-START) 61 rögzített nyomtávolságú, nemzetközi forgalmú, légkondicionált kocsi 55 UIC országkód (Magyarország) 84 kocsi játszóhelynek kialakított térrel gyermekek számára 9 legnagyobb megengedett sebesség 160 km/h felett 1 1 kV váltakozó, 1,5 kV egyen- és váltakozó, 3 kV egyenfeszültségű kocsifűtés 421 sorozaton belüli sorszám 7 önellenőrző szám B másodosztályú ülőhelyes kocsi b mozgáskorlátozottak szállítására alkalmas kocsi d kerékpárszállításra alkalmas kocsi p távolsági középátjárós kocsi m 24,5 méternél hosszabb kocsi z légkondicionált kocsi

51 43 20-33 002-0 Bp bélyegkép|jobbra|300px|51 43 20-33 002-0 Bp 51 rögzített nyomtávolságú, nemzetközi forgalmú, nem légkondicionált kocsi 43 üzembentartó vasút kódszáma (GYSEV) 2 másodosztályú ülőhelyes kocsi 0 10 fiktív fülke 3 legnagyobb megengedett sebesség 140 km/h, vagy az alatt 3 1 kV váltakozó feszültségű kocsifűtés 002 sorozaton belüli sorszám 0 önellenőrző szám B másodosztályú ülőhelyes kocsi p távolsági középátjárós kocsi

Megjegyzések

Hivatkozások

Fordítás

Források

További információk

Kapcsolódó szócikkek Vasúti vontatójárművek UIC jelölései

Kategória:Személykocsik