Christopher Emmanuel Paul (Winston-Salem, Észak-Karolina, 1985. május 6. –), becenevén CP3, amerikai kosárlabdázó, aki jelenleg a Toronto Raptors játékosa a National Basketball Associationben (NBA). Irányítóként megnyerte az NBA Év újonca díjat, az All Star-gála MVP-díját, két olimpiai aranyérmet, négyszer szerezte a legtöbb gólpasszt és hatszor (rekord) a legtöbb labdaszerzést egy NBA-szezonban. Tizenkét All Star-gálán szerepelt, tízszer választották All-NBA csapatba és kilencszer All-Defensive csapatba.
Középiskolában McDonald's All-American volt, mielőtt a Wake Forest Egyetemen játszott volna két évig, ahol vele a csapat történetében először első helyen volt rangsorolva. Negyedik helyen választotta a 2005-ös NBA-draftban a New Orleans Hornets, ahol a liga egyik legjobb játékosává fejlődött, 2008-ban második lett az NBA Most Valuable Player szavazáson. 2011 nyarán a Hornets megegyezett a Los Angeles Lakersszel, hogy Kaliforniába küldik Chris Paul-t, de az NBA megakadályozta a csere létrejöttét, akkoriban a liga tulajdonában volt a Hornets. Később ebben az évben a Los Angeles Clippers-be igazolt. Paul vezetésével a Clippers kialakította gyors játékmenetét, látványos játékkal, amelynek következtében a csapat a "Lob City" becenevet kapta. 2017-ben csatlakozott a Houston Rockets csapatába, ahol első szezonjában a csapat történetének legtöbb mérkőzését nyerte meg az alapszakaszban. Második szezonja után csatlakozott az Oklahoma City Thunder-höz, Russell Westbrookért cserébe. Ezt követően a Thunder a Phoenix Sunsba küldte a játékost 2020. november 16-án.
2025-ben a 2008-as olimpiai amerikai válogatott tagjaként beiktatták a Naismith Memorial Basketball Hall of Fame-be, amivel LeBron Jamesszel együtt az első aktív játékosok lettek, akik megkapták ezt az elismerést.. 2013 augusztusa óta a National Basketball Players Association (NBPA) elnöke. A világ egyik legjobban fizetett sportolója, szponzori szerződése van olyan cégekkel, mint az Air Jordan és a State Farm.
Korai évek Christopher Emmanuel Paul 1985. május 6-án született Winston-Salemben, Észak-Karolinában, Charles Edward Paul és Robin Jones gyermekeként. Egy idősebb testvére van, Charles "C.J." Paul. Családja adta neki a CP3 becenevet, mert neki, apjának és testvérének is ugyanaz a monogramja. Charles Sr tanította fiait kosárlabdázni és amerikai futballozni, illetve több utánpótlás ligában is edzette őket gyerekkorukban. Fiatal korukban a Paul testvérek nyaraik nagy részét nagyapjuknak dolgozva töltötték, akit Chris legjobb barátjának nevezett.
Középiskola Paul a West Forsyth Középiskolába járt Clemmonsszban. Első és második évében a harmadéves csapatban játszott. Harmadik szezonjára 25 pontot, 5.3 gólpasszt és 4.4 labdaszerzést átlagolt, állami elődöntőbe vezetve iskoláját. A következő nyár alatt a Kappa Magic-kel megnyerte a nemzeti U17-es AAU-címet, amely tornán MVP-nek választották. Végzős szezonjában országos szinten felfigyeltek rá, mikor 61 pontot szerzett egy mérkőzésen. Paul 61 éves nagyapját korábban az évben megölték, neki ajánlotta a sikerét. A szezonban végül 30.8 pontot átlagolt, 5.9 lepattanóval, 9.5 gólpasszal és 6 labdaszerzéssel kiegészítve. A keleti régiódöntőbe jutott csapatával. Beválasztották a McDonald's All-American csapatba, a Parade All-American Első csapatba és Észak-Karolina Mr. Kosárlabda díjasának nevezték.
Egyetem Elsőévesként a Wake Forest Egyetemen Paul 14.8 pontot, 5.9 gólpasszt és 2.7 labdaszerzést átlagolt, beállítva rekordot a hárompontos százalék, a büntetődobás, a büntetődobás százalék, a gólpassz és a labdaszerzés kategóriákban. Az ő vezetésével a Demon Deacons bejutott az NCAA tornára, eljutva a nyolcaddöntőig. A szezon befejezte után az ACC Év újoncának választották és az All-ACC Harmadik csapatban is helyet kapott.
Két hétig második szezonjában, Wake Forest a legjobb csapat volt az országban, az egyetem történetében először. 2005. január 15-én Paul 26 pontot és 8 gólpasszt szerzett az Észak-Karolina elleni mérkőzésen. Február 3-án pedig 23-at a Duke elleni 92–89 arányú győzelem alkalmával. Az év utolsó mérkőzésén Paul megütötte az NC State irányítóját, Julius Hodge-ot, amiért eltiltották egy mérkőzésre. A Demon Deacons ismét bejutott az NCAA tornára, de kiestek a második fordulóban a Nyugat-Virginia ellen. A szezon befejeztével beválasztották a Consensus All-American Első csapatba, 15.3 pontot, 4.5 lepattanót, 6.6 gólpasszt és 2.4 labdaszerzést átlagolva. 3.21-es GPA-vel beválasztották az ESPN Academic All-America Csapatba is. 2005. április 15-én Paul bejelentette, hogy profi lesz. 2011. március 2-án a Wake Forest visszavonultatta mezszámát.
Profi karrier
2005–2011: New Orleans Hornets
2005–2007: korai évek bélyegkép|Paul 2008-ban a Boston Celtics ellen Pault a negyedik helyen választotta a New Orleans Hornets a 2005-ös NBA-draftban. A Katrina hurrikán miatt a Hornets a mérkőzéseinek nagy részét Oklahoma City-ben játszotta, Paul első két szezonjában. Paul első szezonját elsőként fejezte be az újoncok között a következő kategóriákban: pontok, gólpasszok, labdaszerzések és dupladuplák. Az NBA történetében csak a második újonc lett, aki vezette a ligát labdaszerzésekben. 16.1 pontot, 5.1 lepattanót, 7.8 gólpasszt és 2.2 labdaszerzést átlagolva, megválasztották az NBA év újoncának, majdnem elnyerve az összes első helyért járó szavazatot. Az egyetlen másik játékos, aki kapott szavazatot az első helyre, Deron Williams volt, akivel Paul karrierje elején egy ideig rivalizált.
A 2007-es All Star-hétvégén Paul beállította új újonc rekordot 17 gólpasszal és 9 labdaszerzéssel. Második szezonjában 17.3 pontot, illetve 8.9 gólpasszt átlagolt, de csak 64 mérkőzést játszott sérülés miatt.
2007–2011: szupersztárrá válás Pault a 2007–2008-as szezonban választották először All Starrá. Az ő vezetésével a Hornets a nyugati főcsoport egyik legjobb csapata volt, március 17-én első is volt átmenetileg. Csapatrekord 56 mérkőzést nyertek meg és másodikak lettek a főcsoportban. Paul vezette az NBA-t gólpassz (11.6) és labdaszerzés (2.7) kategóriákban, második lett az NBA Most Valuable Player szavazáson és beválasztották az All-NBA és az All-Defensive első csapatokba. Rájátszás debütálásán 35 pontot szerzett a Dallas Mavericks ellen. A második meccsen csapatrekord 17 gólpasszt adott. A Hornets öt mérkőzés alatt győzte le a Maverick-et. A következő körben estek ki a San Antonio Spurs ellen.bélyegkép|Paul a Hornets színeiben (2009).|balraA 2008–2009-es szezon kezdete előtt Paul aláírt egy szerződéshosszabbítást a Hornets csapatával 68 millió dollárért, három évre. 2008. december 17-én beállította a rekordot a legtöbb mérkőzést sorozatban egy labdaszerzéssel (106). Többször is közel állt, hogy négy kategóriában is elérjen 10-et, beleértve egy 27 pontos, 10 lepattanós, 15 gólpasszos és 7 labdaszerzéses mérkőzést a Philadelphia 76ers ellen. Összességében 22.8 pontot, 5.5 lepattanót, 11 gólpasszt és 2.8 labdaszerzést átlagolt. Ennek ellenére a Hornets gyengébb lett és az első körben kiestek a rájátszásból a Denver Nuggets ellen.
A 2009–2010-es szezon lassú kezdetét követően a Hornets kirúgta Byron Scott vezetőedzőt, amelyről Paul kifejezte nemtetszését, azt mondván, hogy "a menedzsmentnek egyeztetnie kellett volna velem és megkérdezni, mit gondolok a lépésről." 2010 február elején Paul megsérült és ki kellett hagynia több, mint egy hónapot, az All Star-gálát is beleértve. Összesen 45 meccset játszott. Paul nélkül a Hornets nem jutott be a rájátszásba.
2010–2011-ben Paul ismét megsérült, miután összeütközött a Cavaliers irányítójával, Ramon Sessions-zel és le kellett szállítani a pályáról. Két meccsel később vissza tudott térni, 33 pontja, 15 gólpassza volt a Sacramento Kings ellen. A rájátszás első körében a címvédő Los Angeles Lakers ellen játszottak, Paulnak történelmileg kiemelkedő teljesítményei voltak a sorozatban. Az első mérkőzésen 33 pontja, 14 gólpassza és 4 labdaszerzése volt, míg 27 pontja, 13 lepattanója és 15 gólpassza a negyediken. A New Orleans kiesett hat mérkőzés után és a tulajdonosok attól féltek, hogy Paul szabadügynökként el fogja hagyni a csapatot. Ezt követően aktívan elkezdtek cserelehetőségeket keresni a játékosért.
2011–2017: Los Angeles Clippers
2011: érkezés Los Angelesbe 2011. december 8-án a Hornets megegyezett egy három csapatos cserében, amellyel Paul a Los Angeles Lakersbe folytatta volna karrierjét. Az NBA, aki akkoriban a Hornets tulajdonosa volt, lemondta az egyezményt, David Stern, a liga biztosa azt nyilatkozta, hogy a csapatnak jobb lenne, ha megtartaná a játékost. A cserében résztvevő csapatok elkezdtek lobbizni a ligánál, hogy fordítsák vissza döntésüket, sikertelenül. December 12-én a Hornets megegyezett a Los Angeles Clippers-zel, amely szintén nem volt sikeres, miután az NBA többet kért a játékosért. Két nappal később végre létrejött a csere, Paul és két második fordulós draft választás, Eric Gordonért, Chris Kamanért, Al-Farouq Aminuért és a Minnesota Timberwolves következő évi első körös draft választásáért (Austin Rivers) cserébe került Los Angelesbe. Ezt követően Paul bejelentette, hogy még legalább két évig Los Angelesben marad.
2011–2017: évek a rájátszásban bélyegkép|Paul 2012-ben a Clippers csapatában. Paul érkezése után a Clippers franchise újjáéledt, amelyről Blake Griffin a következőt mondta: "Visszahelyezett minket a térképre." Paul debütáló szezonjában a csapat kialakított egy gyors támadójátékot, látványos zsákolásokkal, általában Paul passzából Griffinhez vagy DeAndre Jordanhez. Ebből született a csapat beceneve, a Lob City. Paul az évet 19.8 pontot, 9.1 gólpasszt és 2.5 labdaszerzést átlagolva fejezte be, amellyel az első Clipper lett, akit beválasztottak egy All NBA első csapatba az 1980-as évek óta. A csapat eljutott a rájátszásban a főcsoport elődöntőbe, ahol kiestek a San Antonio Spurs ellen. balra|bélyegkép|2013 novemberében. A 2013-as All Star-gálán Paul vezetésével győztes lett a nyugati főcsoport, elnyerve első NBA All Star-gála MVP díját. 16.9 pontot, 9.7 gólpasszt és 2.4 labdaszerzést átlagolt a szezonban, amely segített a Clippersnek csapatrekord 56 meccset megnyerni. Az első körben kiestek a Memphis Grizzlies ellen, amely után a csapat azonnal bejelentette, hogy nem hosszabbítják meg Vinny Del Negro vezetőedző szerződését és megjelentek sajtóhírek, hogy ez részben Paulnak volt köszönhető. A Los Angeles tagadta, hogy a játékosoknak lett volna bármiféle beleszólása az edzői döntésekben.
A 2013–2014-es szezon kezdete előtt Paul hosszabbított a csapattal, aláírva egy öt éves, 107 millió dolláros szerződést. Ugyan több, mint egy hónapot ki kellett hagynia sérüléssel, a Los Angeles ismét csapatrekord mérkőzést nyert meg a szezonban, ezúttal 57-et. A rájátszás első fordulójának első mérkőzésén karrierrekord nyolc hárompontost szerzett. Az ötödik mérkőzés végén több hibát is vétett, amely következtében az Oklahoma City Thunder nyert, Paul a következőt nyilatkozta: "Én voltam... Minden ami a végén történt az én hibám." A Thunder végül hat mérkőzés alatt ejtette ki a Clipperst.
A 2014–2015-ös szezonban Paul játszott a csapat összes meccsén, először karrierjében, 10.2 gólpasszt átlagolva, amely a legjobb volt a ligában. A rájátszás első körének hetedik mérkőzésén sérülése ellenére az utolsó másodpercben megnyerte a meccset a Clippersnek. A sérülés miatt ki kellett hagynia a következő kör első két meccsét a Houston Rockets ellen. A Clippers kikapott, annak ellenére, hogy 3–1-re is vezettek. Paul karrierjében ez sorozatban a hetedik rájátszás szereplése volt, anélkül, hogy a főcsoportdöntőbe jutott volna. bélyegkép|2016-ban a Washington Wizards ellen.