Hochrein Lajos Károly Nándor (Pécs, 1853. június 9.Pécs-budai külvárosi r.k. plébánia keresztelési anyakönyve, 114/1853. folyószám. – Budapest, Terézváros, 1923. január 5.)Halálesete bejegyezve a Bp. VI. ker. állami halotti akv. 39/1923. folyószáma alatt.Dunántúl, 1923. január 9., 5. szám, 2. old. kőrajzoló, rajztanító, felsőbb leányiskolai tanár. Nagy Aranka énekesnő édesapja.
Életútja
Hochrein József festő, litográfus és Schwarczer Emília fiaként született, a pécsi budai külvárosi plébánián keresztelték 1853. június 10-én. Eredetileg kőrajzoló, később pedig rajztanító volt. Festészeti tanulmányait már a szülői háznál, atyja vezetése mellett kezdette meg. Miután elvégezte a pécsi alreáliskola 3. osztályát, két évig litográfiát és könyvnyomdászatot tanult. 1870-től újra beiratkozott a reáliskolába, 1873-ban mint 6. osztályos tanuló ő tanította az 5 alsóbb osztályban a szabadkézi rajzot. Az országos mintarajziskolában képezte magát, melynek több évi tanfolyamát 1875-ben végezve, rajztanári oklevelet szerzett és tanári hivatalt vállalt. 1875-től IV. kerületi székesfővárosi leányiskolának volt rajztanítója, 1903-tól igazgatója, 1906-tól a Kertész utcai, 1909-től a Dob utcai s még ugyanezen évben a Knezich utcai polgári fiúiskola vezetője lett. 1914-ben vonult nyugdíjba. Egy ideig titkára volt a Rajztanárok Országos Egyesületének.
A sokszorosító művészet több nemével is szakszerűen foglalkozott és a szakirodalom terén is szolgálta a hazai művészetet, különösen a rajzoktatás érdekeit. Bachansnőt ábrázoló festményével lépett föl először a budapesti Műcsarnok 1886-ik évi tárlatán. 1888-tól képeivel több kiállításon is részt vett. Halálát szívbaj okozta. Felesége a nála kilenc évvel fiatalabb Molnár Franciska volt, akivel 1897. július 6-án kötött házasságot Budapesten, a Ferencvárosban.A házasságkötés bejegyezve a Bp. IX. ker. állami házassági akv. 1216/1897. folyószáma alatt.
Művei
Mocsári tölgy (1882) A szérum (1883) Takarítás a műteremben (1884) A szakértő Besnyői tájkép Reggel az erdőben (1885) Mária (1887) Bacchánsnő (1905) Gödöllői park (1911)
Publikációi Geometriai alak- és szerkesztéstan. A felsőbb leányiskolák és polgári leányiskolák négy osztálya számára. Bpest, 1888.
Jegyzetek
Források Ezredéves Országos Kiállítás, 1896. A Képzőművészeti Csoport képes tárgymutatója. Az új Műcsarnok alaprajzával (Budapest, 1896) 66. old. Művészeti Lexikon 1. A-K (Budapest, 1935) 465. old. Kieselbach
Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János. XIII. kötet, 740-741. hasábok. (Adatait keveri Hochrein Lajos (1852–1909) kántortanító adataival!)
További információk
Deák Gyula: Polgári iskolai író-tanárok élete és munkái. Bp., Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület, 1942.
Kategória:Magyar litográfusok Kategória:Pécsi pedagógusok Kategória:1853-ban született személyek Kategória:1923-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar rajztanárok