Az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának előírása szerint 1960. november 8-án, kedden az országban elnökválasztást tartottak. A szoros viták alá eső választáson a Demokrata Párt jelöltje, John F. Kennedy szenátor legyőzte Richard Nixon hivatalban lévő alelnököt, a Republikánus Párt jelöltjét. Ez volt az első olyan választás, amelyen ötven állam vett részt és amelyen a hivatalban lévő elnök nem indulhatott harmadik ciklusért a 22. alkotmánymódosítás értelmében. Egyben ez volt az utolsó olyan alkalom, hogy Kolumbia Kerület nem vett részt a választáson.

Nixon alelnök kevés ellenzékkel szemben nyerte el a republikánusok jelölését. A fiatal massachusettsi szenátor, Kennedy a demokrata előválasztáson nagy vereséget mért Hubert Humphrey szenátorra. A Demokrata Nemzeti Konvenció első szavazásán legyőzte Lyndon B. Johnson szenátusi többségi vezetőt és felkérte alelnökjelöltjének. A hidegháború jelentősen befolyásolta a választást, mivel nagy feszültség állt fenn az Egyesült Államok és a Szovjetunió között.

Az elnökválasztást Kennedy nyerte meg 303 elektori szavazattal, míg Nixon 219-et kapott. Nixonnak csak 112 827-tel, 0,17%-kal volt kevesebb szavazata, így igen szoros lett az eredmény. Egy harmadik jelölt, Harry F. Byrd szenátor tizenöt elektori szavazatot kapott és magával vitt egy államot, Mississippit. Kennedy kihasználta az 1958-as gazdasági recessziót, amely sértette a hivatalban lévő elnök, Dwight D. Eisenhower és ezzel a Republikánus Párt tekintélyét és 17 millióval több regisztrált demokrata lett, mint republikánus. Kennedy az első katolikus vallású elnökként többséget szerzett a katolikus szavazók között. Kennedy kampánykészsége döntően felülmúlta Nixonét, aki mind az ötven államban időt és erőforrásokat pazarolt. Kennedy Johnsonra támaszkodott, hogy tartsa a déli államokat és hatékonyan használta a televíziózást. Ennek ellenére a 20. század legszorosabb eredménye lett az 1960-as elnökválasztás.

1963. november 22-én Kennedy elnök rejtélyes körülmények között Dallasban merénylet áldozata lett és az elnöki székben Johnson követte. Nixon 1968-ban ismét indult a választáson, immár sikeresen és 1972-ben újraválasztották, ám az 1974 augusztusi Watergate-botrány miatt lemondásra kényszerült.

Jelölések Demokrata Párt

65px|center|link=Demokrata Párt (Amerikai Egyesült Államok)A Demokrata Párt jelöltjei, 1960 elnökjelöltalelnökjelölt center|200x200px center|200x200px Massachusetts szenátora(1953–1960) Texas szenátora(1949–1961) 1960-as Demokrata Nemzeti Konvenció eredményei 169x169px John F. Kennedy

Massachusetts szenátora

806 (52,89%) 169x169px Lyndon B. Johnson

Texas szenátora

409 (26,84%) 169x169px Stuart Symington

Missouri szenátora

86 (5,64%) 169x169px Adlai Stevenson

Illinois volt kormányzója

80 (5,25%) 169x169px Robert B. Meyner

New Jersey kormányzója

43 (2,82%) 169x169px Hubert Humphrey

Minnesota szenátora

42 (2,76%) 169x169px George Smathers

Florida szenátora

30 (1,97%) A főbb jelöltek az 1960-as demokrata elnökjelöltségért John F. Kennedy, Pat Brown, Stuart Symington, Lyndon B. Johnson, Adlai Stevenson, Wayne Morse és Hubert Humphrey voltak. Számos jelölt saját államában keresett támogatást, annak ellenére, hogy reális esélye lett volna a jelölés elnyeréséért. Symington, Stevenson és Johnson nem voltak hajlandóak kampányolni. Mindhárom jelölt azt remélte, hogy a többi versenyző megbotlik az előválasztáson és hogy a kongresszus őt fogja megválasztani jelöltnek.

Kennedyt kezdetben sokan kritizálták a párton belül, hogy ő túl fiatal és tapasztalatlan az elnöki székre és azt javasolták, hogy alelnökjelöltként induljon. Ezek közé tartozott például a korábbi amerikai elnök, Harry S. Truman is, aki Symington-t támogatta. Kennedy ezt jelentette ki: „Nem alelnöknek, hanem elnöknek indulok.”

Ezután jött az előválasztás. Az első kérdés Kennedy római katolikus vallása volt. Kennedy először a wisconsini előválasztáson legyőzte Hubert Humphrey szenátort. Testvérei és felesége, Jacqueline átfésülték az államot és szavazatokat gyűjtöttek, ami miatt Humphrey panaszkodott és „úgy érezte magát, mint egy független kereskedő, aki egy áruházlánc ellen versenyez”. Néhány politikai szakértő azzal érvelt, hogy Kennedy győzelmi esélyei szinte teljes egészében a katolikus területekről származott, így Humphrey úgy döntött, hogy folytatja a versenyt a többnyire protestáns Nyugat-Virginiában. Azonban Kennedy itt is felülmúlta ellenfelét. Humphrey kampánya csekély volt, Kennedy jól finanszírozott és jól szervezett kampánnyal rendelkezett. Kennedy a szavazatok 60%-ával megverte Humphrey-t, aki visszavonult az elnökválasztási kampányától. Nyugat-Virginia megmutatta, hogy a katolikus Kennedy még egy erősen protestáns államban is nyerhet. Bár csak kilenc elnöki előválasztáson vett részt, riválisai, Johnson és Symington nem tudtak kampányolni az előválasztásokon. Annak ellenére, hogy a liberálisok által támogatott Stevenson kétszer is volt a Demokrata Párt elnökjelöltje 1952-ben és 1956-ban, két veresége Dwight D. Eisenhower republikánus elnök ellen a legtöbb pártvezetőt és küldöttet arra késztetett, hogy „egy új arcot” keressenek, aki megnyerheti a választásokat. Az előválasztás után Kennedy körbe utazta az országot és az állami küldöttséggel és vezetőivel társalgott. A Demokrata Nemzeti Konvenció megnyitásakor Kennedy messze az élen járt, de továbbra is kevésnek tartották a küldöttek számát, amelyre szüksége volt a győzelemhez.

Az 1960-as Demokrata Nemzeti Konvenciót Los Angelesben tartották. A konvenció megnyitása előtti héten Kennedy két új kihívót szerzett, amikor Lyndon B. Johnson szenátusi többségi vezető és Adlai Stevenson, a párt 1952-es és 1956-os jelöltje hivatalosan is bejelentették jelöltségüket. Azonban sem Johnson, sem Stevenson nem múlta fel a tehetséges és rendkívül hatékony Kennedy kampánycsapatát, amelyet öccse, Robert F. Kennedy vezetett. Johnson kihívta Kennedyt egy televíziós vitára a texasi és massachusettsi küldöttség közös ülésekor. A legtöbb megfigyelő úgy gondolta, hogy Kennedy felülmúlta Johnsont a vita során, aki nem tudta kiterjeszteni támogatását a délen túlra. Az elnöki szavazás első fordulóját Kennedy nyerte meg.

Ezt követően Kennedy Los Angelesben, 1960. július 14-én, reggel 10:15-kor felajánlotta Johnsonnak az alelnöki jelölést, ami sok mindenkit meglepett. Rájött, hogy nem lehet megválasztani a déli demokraták támogatása nélkül, akik többsége Johnson mellett állt. Robert Kennedy gyűlölte Johnsont a Kennedy család elleni támadásai miatt és azt mondta, hogy bátyja csak udvariasságból ajánlotta fel neki a posztot. Robert Kennedy állításából Arthur M. Schlesinger és Seymour Hersh azt idézte, hogy John Kennedy Stuart Symington-t részesítette volna előnyben és Johnson összefogott a képviselőházi elnökkel, Sam Rayburn-al, nyomva Kennedyt az alelnöki jelölés felajánlására. Hersh arról is írt, hogy meg is zsarolták Kennedyt a jelöltségért.

Anthony Summers életrajzában az FBI igazgatója, John Edgar Hooverről is hasonló történet szerepel. Kennedy személyi titkára azt mondta Summers-nek egy interjúban, hogy meg volt győződve arról, hogy 1960 közepén J. Edgar Hoover és Johnson összeesküdött. Hoover ismert volt arról, hogy sok aktákat vezetett a politikai vezetők magánéletéről és Kennedy sem volt kivétel. Hoover különböző forrásokból szerzett információkat Kennedy nőcsábászságáról. 1942 januárjában, mikor az Egyesült Államok Haditengerészeténél szolgált, az FBI megfigyelési nyilvántartása megerősítette, hogy viszonya volt egy Inga Arvad nevű nővel, majd 1958-ban egy Leonard és Florence Kater nevű házaspár megtudta, hogy bérlőjüknek viszonya volt Kennedyvel, szenátusi irodájának titkárával. Kater egy magnóval felvette a pár szeretkező hangjait és egy képet is csinált Kennedyről. Kater elküldte ezt az újságoknak és a Stearn Publications nevű cég továbbította Hoovernek. Nem sokkal később Hoover megszerezte a kazetták másolatát és felajánlotta őket Johnsonnak, aki minden információt felhasznált, amit Hoover talált Kennedyről, még a konvenció előtt is. Így Hoover nagy nyomást gyakorolt Kennedyre a konvenció alatt. Néhány nappal az alelnöki felkérés után Pierre Salinger, a kampány sajtótitkára megkérdezte Kennedyt, hogy valóban elvárja-e Johnsontól, hogy elfogadja az ajánlatot vagy csak udvarias gesztust tett. Kennedy így válaszolt: „Az egész történet soha nem lesz ismert.” „Mindketten megígértük egymásnak, hogy soha nem mondjuk el, mi történt” – mondta Robert Kennedy.    

Johnsonra nagy szükség volt texasi és az Egyesült Államok déli részének szavazatainak fenntartásában. Július 14-én, reggel 6:30-kor Kennedy megkérte öccsét, hogy készítsen becslést a közelgő választási szavazatoktól, beleértve Texast is. Robert Kennedy felhívta Pierre Salingert és Kenneth O’Donnellt, hogy segítsenek neki ezügyben. Felismerve a texasi szavazatok sajátjukként való számlálásának következményeit, Salinger megkérdezte, hogy fontolgatja-e a Johnson alelnökjelöltségét, Robert pedig igennel válaszolt. 9 és 10 óra között John Kennedy Pennsylvania kormányzójához, egyben Johnson támogatójához, David L. Lawrence-hez fordult segítségért, hogy Johnson beleegyezésével jelölje ki őt alelnökjelöltnek. Kennedy hamarosan bejelentette Johnson jelöltségét legközelebbi támogatóinak és az északi politikai vezetőknek. Gratulációját fogadta el Ohio kormányzójától, Connecticut kormányzójától, Chicago polgármesterétől és New York polgármesterétől.

Republikánus Párt

65px|center|link=Republikánus Párt (Amerikai Egyesült Államok)A Republikánus Párt jelöltjei, 1960 elnökjelöltalelnökjelölt center|200x200px center|200x200px Az Egyesült Államok alelnöke(1953–1961) Az Egyesült Államok ENSZ nagykövete(1953–1960) 1960-as Republikánus Nemzeti Konvenció eredményei 180x180px Richard Nixon

Az Egyesült Államok alelnöke

4 975 938 (86,63%) 180x180px George H. Bender

Ohio volt szenátora

211 090 (3,68%) 180x180px Cecil H. Underwood

Nyugat-Virginia kormányzója

123 756 (2,16%) 180x180px Nelson Rockefeller

New York kormányzója

30 639 (0,53%) Az 1951-es 22. alkotmánymódosítás miatt Dwight D. Eisenhower elnök nem indulhatott harmadik ciklusért, 1952-ben és 1956-ban választották meg.

1959-ben úgy tűnt, hogy Richard Nixon alelnöknek komoly kihívással kel szembe néznie a republikánus jelölés elnyeréséért a republikánus mérsékelt-liberális szárny vezetőjével, Nelson Rockefeller-el, New York-i kormányzóval. Azonban Rockefeller bejelentette, hogy nem lesz elnökjelölt, miután kiderült, hogy a republikánusok nagy többsége Nixont kedveli jobban és őt részesítik előnyben.  

Rockefeller visszavonulása után Nixon nem szembesült jelentős ellenzékkel a republikánus jelölésért. Az 1960-as Republikánus Nemzeti Konvención, Chicagoban elsöprő győzelmet aratott, az arizonai Barry Goldwater szenátor csak 10 szavazatot kapott a küldöttektől. A jelölés elnyerése után Nixon lett az első olyan alelnök, aki John C. Breckinridge óta indult az elnökválasztáson. Nixon a volt massachusettsi szenátort és az ENSZ nagykövetét, Henry Cabot Lodge-t választotta alelnökjelöltjének, mivel Lodge külpolitikai felhatalmazása beletartozott Nixon stratégiájába, inkább a külpolitikával kapcsolatban kampányolt. Nixon korábban Rockefellert akarta alelnökjelöltjének, de a kormányzónak nem voltak ambíciói az alelnöki székért. Később azonban 1974 és 1977 között Gerald Ford alelnökeként tevékenykedett.

A választás

Kampányígéretek