A National Basketball Association Év védekező játékosa díjat (vagy Hakeem Olajuwon-trófea) évente adják át a National Basketball Association (NBA) adott szezonjának legjobb védőjének az alapszakaszban az 1982–1983-as NBA-szezon óta. A győztest 124 amerikai és kanadai újságíró választja, akik első, második és harmadik helyezett játékosra adják le választásaikat. Minden első helyezésért öt pont, másodikért három pont és harmadikért egy pont jár. A játékos, aki a legtöbb pontot szerzi (az első helyezett szavazatoktól függetlenül), nyeri meg a díjat.
Dikembe Mutombo, Ben Wallace és Rudy Gobert nyerte el legtöbbször a díjat, négyszer. Dwight Howard sorozatban három szezonban volt a legjobb. Sidney Moncrief, Mark Eaton, Dennis Rodman, Hakeem Olajuwon, Alonzo Mourning és Kawhi Leonard mind kétszer nyerték el a díjat. A legutóbbi győztes Evan Mobley (Cleveland Cavaliers) volt. Az legfiatalabb (22 éves) győztes, illetve az egyetlen, aki minden szavazatot megkapott, Victor Wembanyama volt 2026-ban.
Ugyan az első hat győztesből öt is védő volt, a díjat általában centerek kapják, akik sokat blokkolnak és sok lepattanót szereznek. Csak Gary Payton és Marcus Smart nyerte meg irányítóként a díjat. Csak Michael Jordan, Olajuwon, David Robinson, Kevin Garnett és Jánisz Antetokúnmpo voltak MVP-díjazottak is. Jordan, Olajuwon és Antetokúnmpo egy szezonon belül el tudták érni ezt. Négy alkalommal az év védekező játékosát nem szavazták be az NBA All-Defensive Első csapatba. Robertson (1986), Mutombo (1995), Tyson Chandler (2012) és Marc Gasol (2013) ehelyett a második csapatba lettek beválasztva. 2014 előtt a győzteseket edzők választották meg. Michael Cooper, Marcus Camby és Marcus Smart azok a győztesek, akik soha nem voltak All Starok.
Győztesek alt=head shot of Michael Jordan|bélyegkép|Michael Jordan egyike annak a négy játékosnak, aki karrierjében elnyerte az MVP és a védekező játékos díjakat is. alt=head shot of David Robinson|bélyegkép|David Robinson az 1991–92-es NBA-szezonban nyerte el a díjat. bélyegkép|Gary Payton az egyetlen irányító, aki elnyerte a díjat. alt=Dwight Howard at a game|bélyegkép|Dwight Howard sorozatban háromszor volt a díj győztese (2009–2011). ^Jelenleg is aktív.*Beiktatva a Naismith Memorial Basketball Hall of Fame-be. SzezonJátékosPosztNemzetiségCsapat1982–83*DobóhátvédMilwaukee Bucks1983–84* (2)DobóhátvédMilwaukee Bucks (2)1984–85CenterUtah Jazz1985–86DobóhátvédSan Antonio Spurs1986–87DobóhátvédLos Angeles Lakers1987–88*DobóhátvédChicago Bulls1988–89 (2)CenterUtah Jazz (2)1989–90*AlacsonybedobóDetroit Pistons1990–91* (2)AlacsonybedobóDetroit Pistons (2)1991–92*CenterSan Antonio Spurs (2)1992–93*CenterHouston Rockets1993–94* (2)CenterHouston Rockets (2)1994–95*CenterDenver Nuggets1995–96*IrányítóSeattle SuperSonics1996–97* (2)CenterAtlanta Hawks1997–98* (3)CenterAtlanta Hawks (2)1998–99*CenterMiami Heat1999–00* (2)CenterMiami Heat (2)2000–01* (4)CenterPhiladelphia 76ers2001–02*CenterDetroit Pistons (3)2002–03* (2)CenterDetroit Pistons (4)2003–04AlacsonybedobóIndiana Pacers2004–05* (3)CenterDetroit Pistons (5)2005–06* (4)CenterDetroit Pistons (6)2006–07CenterDenver Nuggets (2)2007–08*ErőcsatárBoston Celtics2008–09^CenterOrlando Magic2009–10^ (2)CenterOrlando Magic (2)2010–11^ (3)CenterOrlando Magic (3)2011–12CenterNew York Knicks2012–13CenterMemphis Grizzlies (1)2013–14CenterChicago Bulls (2)2014–15^AlacsonybedobóSan Antonio Spurs (3)2015–16^ (2)AlacsonybedobóSan Antonio Spurs (4)2016–17^ErőcsatárGolden State Warriors2017–18^CenterUtah Jazz (3)2018–19^ (2)CenterUtah Jazz (4)2019–20^ErőcsatárMilwaukee Bucks (3)2020–21^ (3)CenterUtah Jazz (5)2021–22^IrányítóBoston Celtics (2)2022–23^ErőcsatárMemphis Grizzlies (2)2023–24^ (4)CenterMinnesota Timberwolves2024–25^CenterCleveland Cavaliers2025–26^CenterSan Antonio Spurs
Többszörös győztesek Díjak számaJátékosokCsapatokÉvek4Rudy GobertUtah Jazz (3), Minnesota Timberwolves2018, 2019, 2021, 2024Dikembe MutomboDenver Nuggets, Atlanta Hawks (2), Philadelphia 76ers1995, 1997, 1998, 2001Ben WallaceDetroit Pistons2002, 2003, 2005, 20063Dwight HowardOrlando Magic2009, 2010, 20112Sidney MoncriefMilwaukee Bucks1983, 1984Mark EatonUtah Jazz1985, 1989Dennis RodmanDetroit Pistons1990, 1991Hakeem OlajuwonHouston Rockets1993, 1993Alonzo MourningMiami Heat1999, 2000Kawhi LeonardSan Antonio Spurs2015, 2016
Csapatok Díjak számaCsapatÉvek6Detroit Pistons1990, 1991, 2002, 2003, 2005, 20065Utah Jazz1985, 1989, 2018, 2019, 2021San Antonio Spurs1986, 1992, 2015, 2016, 20263Orlando Magic2009, 2010, 2011Milwaukee Bucks1983, 1984, 20202Atlanta Hawks1997, 1998Chicago Bulls1988, 2014Denver Nuggets1995, 2007Houston Rockets1993, 1994Memphis Grizzlies2013, 2023Miami Heat1999, 2000Boston Celtics2008, 20221Cleveland Cavaliers2025Golden State Warriors2017Indiana Pacers2004Los Angeles Lakers1987New York Knicks2012Philadelphia 76ers2001Seattle SuperSonics1996Minnesota Timberwolves20240Brooklyn Nets–Toronto RaptorsLos Angeles ClippersDallas MavericksPhoenix SunsPortland Trail BlazersNew Orleans PelicansSacramento KingsCharlotte HornetsWashington Wizards
Jegyzetek
Kategória:NBA-díjak