A feleségem története Enyedi Ildikó nemzetközi koprodukcióban forgatott romantikus filmdrámája Léa Seydoux, Gijs Naber és Louis Garrel főszereplésével. A forgatókönyvet ugyancsak Enyedi készítette Füst Milán A feleségem története: Störr kapitány feljegyzései című regénye alapján. A film ősbemutatójára 2021. július 14-én került sor a 2021-es cannes-i fesztiválon, ahol az Arany Pálmáért versenyzett. Magyarországon 2021. szeptember 23-án került filmszínházakba a Mozinet forgalmazásában.

Történet Európa az 1920-as években: Jakob Störr és egy barátja iszogatás közben fogadást köt, miszerint a holland tengerészkapitány feleségül veszi az első nőt, aki belép a kávézóba. Így ismerkedik meg a szeszélyes francia lánnyal, Lizzyvel, akivel házasságot köt. Ettől kezdve a szeretnivaló, fájdalmasan becsületes Störr élete számos megpróbáltatásnak van kitéve. Figuráján keresztül elemi és drámai módon értjük meg az élet összetettségét, titokzatosságát, törékeny szépségét és megfoghatatlan, uralhatatlan mivoltát.

Szereplők

Stáblista Rendező: Enyedi Ildikó Forgatókönyvíró: Enyedi Ildikó Operatőr: Rév Marcell Vágó: Szalai Károly Zeneszerző: Balázs Ádám Látványtervező: Láng Imola Jelmeztervező: Flesch Andrea Hangzástervező: Noemi Hampel Főgyártásvezető: Tarr Erika Vizuális effektusok tervezője: Klingl Béla Fényelő (colorist): Kovács László Szereposztó rendező (Magyarország): Ascher Irma Szinkronrendező: Báthory Orsolya Producer: Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Muhi András, Maren Ade, Jonas Dornbach, Janine Jackowski, Flaminio Zadra Gyártó: Inforg-M&M Film, Arte France Cinéma, Dorje Film, Komplizen Film, Pyramide Productions, Palosanto Films

Gyártása Tizenéves korában Enyedi Ildikónak egyik meghatározó olvasmánya volt Füst Milán regénye, amely lefegyverző őszinteséggel, időnként félelmetes világossággal szól emberi hibáinkról, ugyanakkor nagy gyengédséggel ábrázolja tökéletlen, kudarcot valló hőseit. E ritka kombinációt érzékelve Enyedi az 1980-as évek óta szerette volna megfilmesíteni a regényt; a forgatókönyv első változata már 1989 tavaszára elkészült. A film mégsem valósulhatott meg, mivel csak évtizedekig zajló huzavona után kapta meg az adaptációhoz szükséges jogokat.

A film fő nyelve az angol, mivel az 1920-as években az volt a tengeri hajózás világszerte elfogadott nyelve, s mert a főhős holland tengerészkapitánynak és francia feleségének ugyancsak ez volt a közös nyelve. Emellett a filmben felhangzik a francia, a német és az olasz is: mindenki azt a nyelvet beszéli, amely az adott helyzetben természetes és hiteles. A magyarországi forgalmazáshoz Báthory Orsolya rendezésével készül magyar szinkron.

A film főbb forgatási helyszínei a fóti Huszárik műterem, Hamburg Speicherstadt negyede, Budapest (Párizs helyettesítve), valamint Málta (tengeri jelenetek) voltak.

Elkészítését támogatta többek között a Magyar Nemzeti Filmalap, az Eurimages, a RAI Cinema és az ARTE. Költségvetése 10 millió euró volt, amelynek 60%-át (1,18 milliárd forint) a Filmalap fedezte, a többit a német, olasz és francia koprodukciós partnerek állták. A forgatókönyv-fejlesztés másfél millió forintba került, az előkészületek pedig további 5 millióba.

A film forgalmazását eredetileg 2020 őszére tervezték, azonban a Covid19-pandémia miatt mind a forgatás, mind pedig az utómunkálatok elhúzódtak.

Nézettség, bevétel A nézettségi adatok szerint jegyet adtak el rá, és ezzel az eredménnyel mintegy bevételt termelt a jegypénztáraknál.

Főbb díjak és jelölések 2021: jelölés – Arany Pálma (Cannes-i fesztivál)

Jegyzetek

További információk

Kategória:2021 filmjei Kategória:Magyar romantikus filmdrámák Kategória:Mozinet-filmek