Maria Louise Ewing (Detroit, 1950. március 27. – Detroit, 2022. január 9.) amerikai opera-énekesnő (szoprán, mezzoszoprán).
Hangja mellett kiváló színészi játékával, egzotikus-erotikus megjelenésével is a 20. század utolsó negyedének egyik jelentős énekesnőjévé vált.
Életrajz Édesanyja holland, édesapja felmenői közt sziú őslakosok, skótok és afroamerikaiak voltak. 1968 és ’70 között Eleanor Stebernél tanult Clevelandben, majd New Yorkban Jennie Tourel növendéke volt.
1973-ban a Highland Park-i Ravinia Festivalon indult pályája. 1976. október 14-én debütált a Metropolitan Operában a Figaro lakodalmának Cherubinjaként.Az előadás a Metropolitan adatbázisában. Ebben az évben a Salzburgi Ünnepi Játékokon is énekelte ezt a szerepet. A milánói La Scalában Mélisande-ként mutatkozott be Debussy operájában.
Parádés szerepe volt Strauss Saloméja, amit feledhetetlenné tett azzal, hogy – Oscar Wilde utasításának megfelelően – a Hétfátyoltánc végén valóban teljesen meztelenre vetkőzött.
1997-ben vonult vissza a színpadtól, de önálló esteken azóta is fellép. Rendszeresen szerepel dzsesszénekesként is a londoni Ronnie Scott’s Jazz Clubban.
1982-től 1990-ig Sir Peter Hall színházigazgató házastársa volt. Lányuk, Rebecca Hall színésznő.
Szerepei
Alban Berg: Wozzeck – Marie Hector Berlioz: A trójaiak – Dido Georges Bizet: Carmen – címszerep Umberto Giordano: Fedora – Fedora Romazoff hercegnő Wolfgang Amadeus Mozart: Figaro lakodalma – Cherubino Wolfgang Amadeus Mozart: Don Juan – Zerlina Wolfgang Amadeus Mozart: Così fan tutte – Dorabella Francis Poulenc: A karmeliták beszélgetései – Blanche de la Force Francis Poulenc: Az emberi hang – A nő Gioachino Rossini: A sevillai borbély – Rosina Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics: A mcenszki járás Lady Macbethje – Katyerina Izmajlova Richard Strauss: Ariadné Naxoszban – A komponista
Videográfia
Gioacchino Rossini, Il barbiere di Siviglia (Rosina szerepe), Glyndebourne, 1982 Wolfgang Amadeus Mozart, Requiem, KV 626, a Bajor Rádió Zenekarával, karmester Leonard Bernstein, Deutsche Grammophon, 1988 Claudio Monteverdi, Poppea megkoronázása (Poppeia szerepe)
Jegyzetek
Források Andersson, Mogens H: Maria Ewing American soprano born 1950 = operalogg 2020. december 21. (Hozzáférés: 2021. június 23.) Életrajza az AllMusic.com oldalán (Hozzáférés: 2021. június 23.) Maria Ewing Operabase adatlapja (Hozzáférés: 2021. június 23.)
További információk
AllRovi
Kategória:1950-ben született személyek Kategória:2022-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai operaénekesek Kategória:Szopránok Kategória:Mezzoszopránok Kategória:Detroitiak