Az 5501-es mellékút egy közel 70 kilométeres hosszúságú, négy számjegyű mellékút Bács-Kiskun vármegye déli részén; a szerb határ közelében fekvő településeken húzódik végig, a vármegye keleti szélétől, annak nyugati széléhez közel fekvő Bajáig. Kezdőpontja ugyan Csongrád-Csanád vármegye határvonalán helyezkedik el, de ezt leszámítva végig bácskai területen húzódik. Érdekessége, hogy jelentős hossza ellenére kezdő- és végpontjánál is ugyanazon úthoz csatlakozik, gyakorlatilag a vármegyehatár és Baja közötti, az 55-ös főút által nem érintett települések legfontosabb útja.

Nyomvonala

Öttömös és Kelebia határvonalán indul, az 55-ös főútból kiágazva, annak a 41+250-es kilométerszelvényénél, dél-délnyugat felé; Öttömöst (és Csongrád-Csanád vármegyét) ennél jobban nem is érinti. 4,2 kilométer után egy elágazáshoz ér: kelet felől az 5509-es út torkollik bele. Elhalad egy tórendszer tóegységei között, majd kissé nyugatabbnak fordul, 6,5 kilométer után pedig beér Kelebia házai közé, a Bajcsy-Zsilinszky Endre utca nevet felvéve. 7,3 kilométer után keresztezi a vágányait, Kelebia vasútállomás térségének északi széle mellett, majd kiágazik belőle az állomást kiszolgáló 55 302-es számú mellékút. 8,9 kilométer után hagyja el a falu legnyugatibb házait, s ugyanott el is hagyja a települést.

Tompa határai közt folytatódik, eleinte külterületek közt, majd miután elhagyja az 53-as főúttal való, körforgalmú kereszteződését – mely kevéssel a főút 86. kilométere előtt található – szórványosan lakott településrészek közé ér. Tompa központját ugyan dél felől elkerüli, de 13,5 kilométer után elhalad a templommal is rendelkező Bárómajor településrész mellett, és még további bő öt kilométeren át a település határai között marad.

17,9 kilométer után szeli át Csikéria határát, délnyugatnak fordulva, ugyanott beletorkollik 10,5 kilométer megtétele után a Mélykúttól idáig húzódó 5502-es út. Nagyjából a 20. és 21. kilométere között Bácsszőlős határszélét követi, majd délebbnek fordul, s azzal ismét teljesen csikériai területre ér, sőt egyből belterületen folytatódik. Ugyanott kiágazik belőle délnyugati irányban az 5507-es út, Bácsszőlős központja felé. Az észak-déli irányban hosszan elnyúló Csikéria házai között előbb a Zöldfasor utca, majd a Kossuth Lajos utca nevet viseli, így keresztezi kevéssel a 24. kilométere után az egykor Szabadkáig vezető mai még megmaradt csikériai szakaszának vágánymaradványait, és így éri el nem sokkal arrébb a község déli részét is. Ott kiágazik belőle kelet felé az 55 108-as számú mellékút – ez régebben ugyancsak egészen Szabadkáig vezetett, ma már csak az országhatár térségéig –, az 5501-es pedig nyugatnak fordul. Utolsó belterületi szakasza a Széchenyi István utca nevet viseli, így lép ki a faluból, nagyjából a 25. kilométerénél.

26,1 kilométer után Bácsszőlős területén folytatódik, nyugat felé, majd egy újabb irányváltással kicsit északabbi irányba, így a 28. kilométerét elhagyva újból keresztezi a vasút maradványait, Csikéria, Vörös erdő buszmegálló mellett. A 30+850-es kilométerszelvényénél egy újabb elágazáshoz ér: kelet felől visszatorkollik bele az 5507-es út, dél felé pedig az 55 107-es számú mellékút ágazik ki belőle, Kunbaja központja irányában. A kereszteződést elhagyva az út már Bácsalmás határai közt halad tovább, újból többé-kevésbé nyugati irányt követve. A 33+850-es kilométerszelvényénél keresztezi a mai nyomvonalát, még külterületen, a város szélét kevéssel a 35. kilométere előtt éri el.

Első városon belüli szakasza a Backnang út nevet viseli, Bácsalmás németországi (baden-württembergi) testvérvárosának tiszteletére. Nagyjából 700 méter után találkozik a Kalocsa térségétől egészen az országhatárig húzódó 5312-es úttal, ott északnak fordul, ezáltal két útnak itt egy rövid közös szakasza következik, a kilométer-számozás tekintetében ellentétes irányban, Damjanich János utca néven, az 5312-es itt valamivel több mint 60 kilométer megtételén van túl kalocsai kezdőpontjától számítva. Kevesebb, mint 250 méter után különválnak, s az 5501-es még a 36. kilométere előtt újból nyugatnak fordul, a Szent János utca nevet felvéve. Végighalad a város központján, majd 36,9 kilométer után beletorkollik észak felől az 5503-as út, mely az 55-ös főút tataházai szakaszával köti össze a várost. 37,6 kilométer után elhagyja a lakott területet, 38,9 kilométer után ismét keresztezi a vasutat, 39,8 kilométer után pedig ismét egy elágazáshoz ér: ott az 5508-as út ágazik ki belőle délnyugat felé, Katymár-Bácsborsód irányába. 42,8 kilométer után újból keresztezi a vasutat – ezúttal is nyílt vonali szakaszon – és már 45,5 kilométer teljesítésén is túl jár, amikor elhagyja Bácsalmás területét.

Bácsbokod határai között folytatódik, ahol 49,1 kilométer után ismét egy elágazása következik: ott északkelet felől torkollik bele az 5504-es út, mely Tataházától vezet a településre. Majdnem pontosan az 50. kilométerénél éri el Bácsbokod első házait, ott a Hunyadi János utca nevet veszi fel; a község keleti részén végighúzódó Bácsbokodi-Kígyós csatorna fölött már ezen a néven halad el. 50,7 kilométer után, a település központjában keresztezi az 5505-ös utat (amely az 55-ös csávolyi szakaszát köti össze Csátaljával), kevéssel annak 8. kilométere után, majd változatlan néven halad tovább a lakott terület nyugati széléig, amit nagyjából 51,8 kilométer után ér el.

Az 57. kilométere táján az út ismét a vasútvonal mellé simul, majd nagyjából fél kilométer után újra keresztezi azt, így amikor – Bácsbokod, Vaskút és Baja hármashatára közelében belép Baja határai közé (Vaskutat ennél jobban nem közelíti meg, közúti kapcsolata sincs a nagyközség lakott területével), majd rögtön utána elhalad Mátéházapuszta vasútállomás térsége mellett, már újból a vágányok déli oldalán húzódik. 65,5 kilométer után éri el a város délkeleti iparterületeit, ahol északnak fordul és a Keleti körút nevet veszi fel, majd szűk két kilométerrel arrébb, utoljára még egyszer keresztezi a vasutat. Baján számottevő lakott területet nem érint. Az 55-ös főútba visszacsatlakozva ér véget, annak a 98+500-as kilométerszelvénye közelében létesült körforgalomba beletorkollva; ugyanabba a körforgalomba csatlakozva ér véget az ellenkező irányból, észak felől az 511-es főút is.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 68,270 kilométer.

Története

Települések az út mentén

(Öttömös) Kelebia Tompa Csikéria Bácsszőlős Bácsalmás Bácsbokod Baja

Források

Jegyzetek

05501 Kategória:Baja közlekedése Kategória:Bácsalmás közlekedése