A Santos Futebol Clube női csapatát 1997-ben hozták létre Santosban. A Paulista bajnokság és a Série A1 résztvevője.
Klubtörténet 1997-ben egy női futsalcsapattal karöltve bővítette női szakággal egyesületét a Santos FC. Megalakulásuk évében az állami bajnokságban ezüstérmet szereztek. A több átformáláson átesett országos bajnokságban 2003-ban indultak először és bajnoki bronzéremig jutottak és a következő években a középmezőnyben foglaltak helyet.
2007-ben jött el az első komoly siker, ekkor a címvédő Botucatu ellen abszolválták első bajnoki címüket. A CBF az idény végén megszüntette a bajnokságot és a Copa do Brasil küzdelmeiben folytathatta szereplését a Santos. Címvédésre nem volt lehetőségük, de a kupagyőzelmet begyűjtötték a 2008-as évben. Marta és Cristiane érkezésével nemcsak a hazai kiírásban hengereltek, hanem a nemzetközi porondon is remekeltek. A Libertadores kupa döntőjében 9–0 arányban fektették két vállra a paraguayi Universidad Autónoma csapatát.
A Libertadores kupa következő szezonjában ismét elfoglalták dél-amerika trónját, miután a chilei Evertont 1–0-ra verték a Barueri Arénában. A klub még egy állami bajnokságot abszolvált 2011-ben, majd 2012-ben a férfi csapat Neymar megtartását követően nem tudta a továbbiakban támogatni az egyesületet és megszűnt.
Modest Roma Juniór érkezésével került a női együttes újra a Santos egységei közé 2015-ben és megkezdődött a csapat újjáépítése. A korábban távozó húzemberek Szabadlistára került játékosok: Aline, Alline Calandrini, Cristiane, Ester, Erikinha, Érika, Grazielle, Jana, Karen, Ketlen, Marta, Maurine, Rafinha, Andréia Suntaque, Thaisinha közül Alline Calandrini, Erikinha, Jana, Karen, Ketlen és Maurine tért vissza, Dani Neuhaus, Luize, Maria Alves, Michelle, Rilany és Gabi Zanotti érkezésével ismét versenyképes alakulatot tudtak felvonultatni az első osztályban.
Történetük második bajnokságát 2017-ben sikerült megnyerni és az argentin Sole Jaimes 18 gólja révén a liga legeredményesebb támadóját is a fehér-feketék adták.
Sikerlista Hazai Brazil bajnok (2): 2007, 2017
Brazil kupagyőztes (2): 2008, 2009
Állami Paulista bajnok (4): 2007, 2010, 2011, 2018
Nemzetközi Copa Libertadores győztes (2): 2009, 2010
Játékoskeret 2021. február 6-tól
Korábbi híres játékosok Legtöbb gólt szerzőjátékosokfrissítve: 2021. június 19. JátékosGól Ketlen 107 Sole Jaimes 60 Maurine 58 Cristiane 54 Karen 53 Dani Silva 43 Pikena 42 Érika 39 Suzana 35 Marta 27
Adriane Aline Angelina Beatriz Bia Bruna Alline Calandrini Renata Costa Dani Neuhaus Dani Silva Ester Érika Formiga Francielle Gislaine Grazielle Jana Maria Alves Marta Maurine Giovanna Oliveira Rafinha Rilany Rosana Andréia Suntaque Suzana Tamires Joanne Peters Yessenia López Carol Carioca Dida Þórunn Helga Jónsdóttir Jessica Martínez Paola Villamizar
Jegyzetek
Források
Kategória:Brazil női labdarúgócsapatok Kategória:1997-ben alapított labdarúgócsapatok