A Valhalla – Thor legendája (eredeti cím: Valhalla) 2019-ben bemutatott dán fantasy-kalandfilm, melyet Fenar Ahmad rendezett. A film Peter Madsen azonos című képregénye alapján készült.
A film 2019. október 10-én került a mozikba, ugyanazon a napon, mint az eredeti film.https://www.ekkofilm.dk/artikler/valhalla-instruktor-er-ikke-nervos-11-aldersbegraensning
Cselekmény
A viking gyerekek, Røskva és Tjalfe Thor és Loki istenek fogságába esik, akik elhurcolják őket a szüleiktől és akiket azután örökké szolgálniuk kell. Elviszik őket Midgardba, az istenek lakhelyére. Az istenek szolgálata közben viszonylag „jó” dolguk van, de az életük egy hajszálon függ, ami a halhatatlan isteneknek semmit sem számít. Ezért Tjalfe elhatározza, hogy mindenképpen megszökik, ezért Røskva követi őt.
Kalandos és veszélyes utazásra indulnak a Valhallába az istenekkel, akik belátják, hogy segíteniük kell őket.
A Valhallában azonban kiderül, hogy az életet és az istenek létét nem a rettegett Fenrir farkas, hanem az istenek barbár ősellenségei, a Jotnarok fenyegetik. Az istenek oldalán a két gyereknek meg kell küzdenie, hogy megmentsék a Valhallát a mindent elpusztító világvégétől - a Ragnaröktől.
Szereplők
Cecilia Loffredo – Røskva Saxo Molthke-Leth – Tjalfe Tjalfe és Røskva egy testvérpár, egy fiú és egy lány, Thor isten szolgái Roland Møller – Thor Dulfi Al-Jabouri – Loki Reza Forghani – Quark Stine Fischer Christensen – Frigg Jacob Ulrik Lohmann – Tyr Asbjørn Krogh Nissen – Odin Ali Sivandi – Skrymer, az óriások királya Uffe Lorentzen – Útgarða-Loki Andreas Jessen – Baldr Salóme R. Gunnarsdóttir – Freyja Lára Jóhanna Jónsdóttir – Sif Sanne Salomonsen – Elli Emma Rosenzweig – Jættedronningen Patricia Schumann – Anya Bjørn Fjæstad – Apa
Fogadtatás
A filmet a legjobb gyermekfilmnek járó Robert-díjra jelölték.
Fordítás
Jegyzetek
További információk
Kategória:2019 filmjei Kategória:Dán kalandfilmek Kategória:Dán thrillerek Kategória:Dán fantasyfilmek Kategória:ADS Service-filmek