David Thomas Kelly (Birmingham, 1965. november 25. –) ír válogatott labdarúgó.

Pályafutása Klubcsapatban Birminghamban született Angliában. Pályafutását 1983-ban a Walsallban kezdte, ahol öt évig játszott. 1988-ban a West Ham United csapatába szerződött, melynek két éven keresztül volt a játékosa. Az 1990–91-es idényben a Leicester Cityben játszott. 1991 és 1993 között a Newcastle United, 1993 és 1995 között a Wolverhampton Wanderers, 1995 és 1997 között a Sunderlandet erősítette. 1997-ben a Tranmere Rovers igazolta le és három évig volt a klub játékosa. 2001 és 2002 között a Sheffield United, majd a 2001–2002-es idényben Skóciában a Motherwell együttesében szerepelt. 2002-ben a Mansfield Town és az északír Derry City tagjaként vonult vissza az aktív játéktól. v,nnn, A válogatottban Édesapja Dublinban született, így lehetősége adódott, hogy az ír válogatottat képviselje nemzetközi szinten. Első mérkőzésén, 1987. november 10-én mesterhármast szerzett Izrael ellen. 1987 és 1997 között 26 alkalommal szerepelt az ír válogatottban és 9 gólt szerzett. Részt vett az 1988-as Európa-bajnokságon, illetve az 1990-es és az 1994-es világbajnokságon.

Sikerei, díjai Newcastle United Angol másodosztályú bajnok (1): 1992–93 Sunderland Angol másodosztályú bajnok (1): 1995–96 Tranmere Rovers Angol ligakupa döntős (1): 1999–2000 Derry City Ír kupa (1): 2002 Jegyzetek

Források

Kategória:1965-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Ír labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Walsall labdarúgói Kategória:A West Ham labdarúgói Kategória:A Leicester City labdarúgói Kategória:A Newcastle United labdarúgói Kategória:A Wolverhampton Wanderers labdarúgói Kategória:A Sunderland labdarúgói Kategória:A Tranmere Rovers labdarúgói Kategória:A Sheffield United labdarúgói Kategória:A Motherwell labdarúgói Kategória:A Mansfield Town labdarúgói Kategória:Az 1988-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Az 1990-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Az 1994-es világbajnokság labdarúgói