Péter Gábor (szül. Eisenberger Benjámin, Újfehértó, 1906. május 14.Születése bejegyezve újfehértói állami születési akv. 173/1906. folyószáma alatt – Budapest, 1993. január 23.) magyar politikus, az Államvédelmi Hatóság vezetője 1945 és 1953 között.
Szegény zsidó családban született, korán elhunyt apja szabó volt. Ő is szabónak tanult, inasévei után Budapestre költözött nővéréhez, itt került kapcsolatba a munkásmozgalommal. Elkapta a tüdővészt és több évig betegeskedett; 1930-as felgyógyulása után minden idejét a mozgalmi munkára fordította. A bebörtönzött baloldaliakat segítő Vörös Segélynek dolgozott, illegális kommunista irodalmat terjesztett. Több alkalommal letartóztatták, kisebb börtönbüntetéseket kapott. 1933-ban bekerült a Vörös Segély, 1943-ban pedig a Kommunisták Magyarországi Pártjának vezetőségébe.
A második világháború után Péter Gábort bízták meg a politikai rendőrség megszervezésével. Munkája eleinte a háborús bűnösök felkutatására, később a kommunista párt politikai ellenfeleinek kiiktatásra irányult. Szovjet minta alapján megszervezte a rendőrség Államvédelmi Osztályát (ÁVO), amely 1948-ban átalakult Államvédelmi Hatósággá (ÁVH). Rákosi Mátyás utasításai alapján Péter Gábor szervezte meg és vezényelte le a politikai ellenfelek és a társadalom megfélemlítését szolgáló koncepciós perek sorozatát, köztük korábbi főnökének, Rajk László belügyminiszternek a perét. Az általa vezetett szervezet megfélemlítéssel, veréssel, kínzással csikart ki vallomásokat a letartóztatottakból.
1953 januárjában egy szovjet mintára szervezett cionista kirakatper kapcsán Péter Gábort is letartóztatták. Sztálin halála után a per koncepciója átalakult, és a volt ÁVH-vezért hivatali visszaélésekért életfogytiglanra ítélték. Az 1956-os forradalom után ügyét újratárgyalták és 14 évet kapott. 1959 januárjában betegségére tekintettel kiszabadult. Egy textilipari vállalat könyvtárában kapott állást 1965-ös nyugdíjazásáig. 1993-as haláláig visszavonultan élt, interjút csak nagyon ritkán adott.
Ifjúsága Eisenberger Benjámin 1906. május 14-én született a Szabolcs vármegyei Újfehértón, zsidó családban, Eisenberger Péter szabómester és Metzner Róza gyermekeként. Apai nagyapja, Jakab (aki szintén szabó volt) Ungvárról költözött Újfehértóra, akinek Goldstein Róza nevű feleségétől 1866-ban született Péter nevű fia. A család egy ideig Hajdúböszörményben lakott, majd Eisenberger Péter 1895-ben költözött vissza Újfehértóra, amikor megnősült. Összesen négy gyerekük született: Katalin, Mór (aki egyévesen meghalt), Sámuel és a legkisebb, Benjámin (vagy Benő, ahogyan általában hívták és hivatalos iratokon is sokszor ezt használta). Ötéves korában, 1911-ben apja a betegségébe belehalt, így az addig is szerény anyagi körülmények között élő család anyagi helyzete nyomorúságossá vált, anyjuk varrásból tartotta el három gyerekét.Müller 26. o.
Benjámin az elemi népiskola három osztályát végezte el, a negyediket félbehagyta, hogy szabóinasnak álljon. 1918 novemberében az őszirózsás forradalom hírére Újfehértón is zavargásokra került sor, a tehetősebb polgárok házait kifosztották. 1919 januárjában statáriumot vezettek be, a Tanácsköztársaság megalakulása után pedig helyi munkástanácsokat szerveztek. A szovjethatalom azonban csak egy hónapot ért meg; április 26-án az előrenyomuló román hadsereg megszállta a községet. Benjámin 1919 szeptemberében kezdte el tanulmányait a helyi iparostanonc-iskolában; gyakorlati mestere Goldstein József (feltételezések szerint nagyanyjának a testvére) férfiszabó volt. Mestere sokat verte; az iskolában az első évben több tárgyból megbukott. Bár a második évben javított, 1921 nyarán abbahagyta a tanoncképzőt, és felköltözött Kató nővéréhez és Sámuel bátyjához Budapestre.Müller 30. o.
Nővére bejuttatta egy VII. kerületi konfekcióüzembe; itt találkozott először szervezett munkásokkal, a munkásmozgalommal. Hamarosan belépett a szakszervezetbe, és későbbi állítása szerint a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba is (bár hogy ez tényleges tagság volt, vagy csak egy féllegális bérsegélyező szabadszervezeti tagság, ami sokszor együtt járt a szakszervezeti léttel, nem állapítható meg). 1924-ben, nem sokkal azután, hogy felszabadult az inasságból, elkapta a tüdővészt. A gyógyuláshoz vidéki levegőt javasoltak, így visszaköltözött anyjához Újfehértóra. Minimális fizikai aktivitás mellett csak suttogva beszélhetett, és így is 26 alkalommal volt tüdővérzése. 1927-ben a budakeszi tüdőszanatóriumban kezelték fél évig a Forlanini-módszerrel, melynek az volt a lényege, hogy a sérült tüdőrészen légmellet idéztek elő, és így pihentették. Ezután még hat hónapot otthon lábadozott. Kezelése és eltartása költségeit nővére állta, aki 1922-ben kivándorolt az Egyesült Államokba. A kényszerű tétlenség ideje alatt Eisenberger sokat olvasott, a klasszikus irodalom mellett főleg marxista kiadványokat, bár bevallotta, hogy Marx és Engels műveivel nehezen boldogult.Müller 36. o.
A forradalmár 1930-ban anyja Amerikába költözött Katóhoz, Eisenberger pedig visszatért Budapestre. Nővére továbbra is rendszeresen küldött neki pénzt, így nem kellett szakmájában dolgoznia. Később úgy fogalmazott, hogy „kevés” pénzt keresett. Eleinte az MSZDP gyűléseire járt, majd elvetődött az illegális kommunista párt Jaurès-körébe is, ahol megismerte József Attilát, valamint a párt lapjának, a 100%-nak (majd annak betiltása után a Társadalmi Szemle) szerkesztőit, Schönstein Sándort és Sándor Pált. A párt egyik tagja, Szöllősi Ernő beszervezte a letartóztatott baloldaliakat és családjaikat segítő Magyarországi Vörös Segélybe (amelyet a moszkvai Komintern tartott ellenőrzése alatt és amiatt illegalitásba szorult). Eisenberger majdnem egy évig gyűjtötte és továbbította az adományokat.
Az 1931-es országgyűlési választásra létrehozott Szocialista Munkásblokk (a kommunista párt fedőszervezete) számára szervezői munkát végzett, az aláírásgyűjtő, röpiratragasztó aktivistákat koordinálta. Eközben maga is ragasztott röpiratokat – ami konspirációs hiba volt – és letartóztatták, a rendőrségen megverték. Miután megbízhatónak bizonyult, 1931 szeptemberében felvették a KMP-be.Müller 48. o.
Eisenberger a párt számára ekkor sajtóelosztói munkát végzett, az illegális lapokat (Vörös Segély, Új Március, Kommunista, Vörös Villamos) terjesztette. 1932-ben a mozgalmon keresztül ismerkedett meg Simon Jolánnal, fedőnevén Margittal. Július 15-én a rendőrség – a biatorbágyi merénylet utáni nyomozás következtében – letartóztatta a kommunista párt vezetőségét, majd a rögtönítélő bíróság már 29-én halálra ítélte Sallai Imrét és Fürst Sándort, majd az ítéletet még aznap végrehajtották. A párt megemlékező tüntetést szervezett a temetőben, aminek tagjait – köztük Eisenbergert és Simont – letartóztatták. Ezt követően egy időre rendőri felügyelet alá kerültek. 1933. április 12-én Eisenberger és Simon házasságot kötött.Müller 55. o.
A moszkvai út 1932 októberében – bár még mindig rendőri felügyelet alatt állt és csak németül beszélt egy kicsit – a párt Eisenbergert küldte a Nemzetközi Vörös Segély moszkvai világkongresszusára. Tüdőbajának ausztriai gyógykezelésére hivatkozva kapott útlevelet, ám miután kiutazott Bécsbe és felvette a kapcsolatot a magyar emigráns csoporttal, kiderült, hogy úti okmányai nem jogosítják fel továbbutazásra, így hazatért és újabb útlevelet kért Berlinbe. A német fővárosban a Komintern helyi irodája szerzett neki hamis papírokat, amivel – Antonin Sesztak álnéven – továbbmehetett Moszkvába. Kongresszusi beszédét Kun Béla segítségével állította össze, az ülésteremben pedig felolvasta. Moszkvában megismerkedett Lebovics Farkassal, aki régi kommunista volt (még Lenin Iszkra c. újságját nyomtatta ki Svájcban), de emellett a szovjet titkosszolgálat, az OGPU ügynöke is. Egyes feltételezések (és Rákosi Mátyás bukása utáni vádjai) szerint ekkor beszervezte Eisenbergert és ennek volt köszönhető későbbi kinevezése is.Péter Gábor, a „szovjet ügynök” Múlt-kor Hazafelé néhány hétig Bécsben maradt, mert Budapesten a rendőrség letartóztatta a Vörös Segély több tagját, köztük Simon Jolánt is, akit illegális sajtó terjesztésért fél év börtönre ítéltek.Müller 70. o.
Illegális akciók 1933 februárjában a lebukások miatt átszervezték a Vörös Segély vezetőségét, ekkor került be Eisenberger is, aki ekkor felvette a Márvány fedőnevet. A politikai rendőrség is felfigyelt rá, április 28-án házkutatást tartottak nála és előállították. Aktáján a K kód (kommunista tevékenység miatti rendőri ellenőrzés) szerepelt. Júliusban feleségével együtt a párt utasítására a rendőri figyelmet kijátszva megkoszorúzták az egy évvel azelőtt kivégzett Sallai és Fürst sírját. 1935 januárjában Benjámin bátyja, Sámuel is kivándorolt Amerikába. Ugyanekkor a második Rákosi-per kapcsán nagyszabású letartóztatásokra került sor, egy időre bevitték Simon Jolánt. Eisenbergert 1935 decemberében tartóztatták le ismét kommunista szervezkedésért és illegális irodalom birtoklásért. Ekkori személyleírása szerint magassága 159 cm, testalkata vézna, hangja rekedt, szeme barna, fogsora egymást fedő, orra hegyes, füle nagy és lapos, arca beesett, haja és szemöldöke fekete, arca borotvált (jellegzetes bajszát csak később növesztette).Müller 76. o. 1936 januárjában a bíróság háromhavi fogházra ítélte, de másodfokon felmentették.
1936 nyarán a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottsága utasította a magyar kommunistákat, hogy szüneteltessék illegális tevékenységüket. Ennek oka egyrészt a mozgalom tagjainak rendszeres lebukása volt, másrészt Moszkva „népfrontos” politikára váltott, együtt kívánt működni a legális baloldali pártokkal. Többen a szociáldemokraták között szervezkedtek, Eisenberger pedig felújította kapcsolatait a szabók szakszervezetében és továbbra is ő maradt a Vörös Segély adományok mozgatásának fő logisztikusa. A Komintern 1940 elején engedélyezte ismét a pártszervezést, ám alig fogtak munkához, a politikai rendőrség azonnal lecsapott és begyűjtött mindenkit, akinek nem sikerült időben elmenekülnie, mintegy 820 embert. Eisenbergert és Simon Jolánt április 11-én tartóztatták le a lakásán és május 4-ig bent tartották. Az illegális röpiratok terjesztését, amivel vádolták, nem ismerte el, bár meg is verték (harminc évvel később egy interjúban azt mondta: a csendőrök leszíjaztak három helyen egy padra és hatan gumibottal a heréimet, talpamat úgy verték). Miután kiengedték, folytatta a pártszervezést; eközben folyt a bírósági eljárás, melynek fővádlottja Oláh Géza volt. Az újabb letartóztatási hullámba beleesett Rózsa Ferenc (aki a vallatásba belehalt) és Schönherz Zoltán (akit kivégeztek). Eisenberger ekkor ismerkedett meg Csermanek (később Kádár) Jánossal, aki a felső kapcsolattartója volt, ő maga pedig középső láncszemmé vált az illegális szervezeti láncban; „ügyfelei” közé tartozott Házi Árpád, Fürst Károly, Ságvári Endre és Tonhauser Pál. Ügyében az elsőfokú ítélet csak 1942. novemberében született meg és a bíróság 19 vádlott – köztük az Eisenberger-házaspár – esetében külön eljárás lefolytatását írta elő. Ők azonban ekkorra már illegalitásba vonultak, eltűntek bejelentett lakhelyükről.Müller 85. o. bélyegkép|Kádár János és Rajk László az MKP KV országos értekezletén (1945 május)