A képeslap gyilkosságok (eredeti cím: The Postcard Killings) 2020-ban bemutatott amerikai bűnügyi-filmdráma Danis Tanović rendezésében. A főszerepet Jeffrey Dean Morgan, Famke Janssen és Cush Jumbo alakítja. A film James Patterson és Liza Marklund 2010-es The Postcard Killers című regénye alapján készült.
A filmet az Amerikai Egyesült Államokban 2020. március 13-án mutatták be, Magyarországon DVD-n jelent meg szinkronizálva.
Cselekmény
Jacob Kanon New York-i rendőrnyomozó a lánya halála ügyét vizsgálja, akit a nászútja során gyilkoltak meg; a Svédországban dolgozó amerikai újságírónő, Dessie Lombard segítségét veszi igénybe, amikor Európa-szerte más párok is hasonló sorsra jutnak.
A film nyitójelenetében valaki megöl egy fiatal párt. Kiderül, hogy Jacob Kanon lányáról és férjéről van szó, akik Londonban töltik nászútjukat. A férfi elutazik Londonba, hogy a hullaházban azonosítsa lánya és újdonsült férje holttestét.
Ezután Kanon nyomozni kezd, hogy kiderítse ki a gyilkos, de kénytelen más európai városokba utazni, mivel a gyilkos nem áll meg. Lombard és egy német rendőr segítségével leleplezi az igazságot, és megérti, mi folyik itt.
Szereplők Jeffrey Dean Morgan – Jacob Kanon Famke Janssen – Valerie Kanon Cush Jumbo – Dessie Lombard Joachim Król – Bublitz felügyelő Steven Mackintosh – Rupert Pearce Naomi Battrick – Sylvia Ruairi O'Connor – Mac Denis O'Hare – Simon Haysmith Eva Röse – DS Agneta Hoglund Lukas Loughran – Evert Ridderwall nyomozó Dylan Devonald Smith – Pieter Sallie Harmsen – Nienke Orla O'Rourke – Nancy Christopher Pizzey – Charles Hardwick Tim Ahern – Bill Brown Martin Wenner – Matts Caroline Bartholdson – Női nyomozó Daniel Sjöberg – Férfi nyomozó Ben Vinnicombe – Jose Martinez
Fordítás
Jegyzetek
További információk
Kategória:2020 filmjei Kategória:Amerikai thrillerek Kategória:Amerikai filmdrámák Kategória:Amerikai bűnügyi filmek Kategória:Big Bang Media-filmek Kategória:Amerikai írók művei alapján készült filmek Kategória:Svéd írók művei alapján készült filmek