Az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának előírása szerint 1804. november 2-tól, péntektől 1804. december 5-ig, szerdáig az országban elnökválasztást tartottak. A hivatalban lévő elnök, Thomas Jefferson, a Demokrata-Republikánus Párt jelöltje legyőzte a dél-karolinai föderalista jelöltet, Charles C. Pinckney-t, így második ciklusba is beiktatták. Ez az első elnökválasztás, amelyet már a tizenkettedik alkotmánymódosítás ratifikálása után tartottak, amely megreformálta az elnök és az alelnök megválasztására vonatkozó eljárásokat.

Jeffersont pártja bármiféle ellenállás nélkül újra jelölte, alelnökjelöltjeként Aaron Burr helyére George Clinton New York-i kormányzót választották. John Adams korábbi elnök visszavonulása után a föderalisták Pinckney-hez fordultak, aki az 1800-as választáson Adams alelnökjelöltjeként futott.

Jefferson bár 1800-ban szűken győzte le Adamst, széles körben népszerű volt az erős gazdaság és Louisiana Franciaországtól való megvásárlása miatt, ami megduplázta az Egyesült Államok területét. Szinte minden államot magával vitt, beleértve a föderalista Új-Angliát is. Jefferson 45,6%-kal hagyta le Pinckneyt, így az 1804-as elnökválasztás is az egyik legmagasabb szavazati különbséggel fejeződött be.

Háttér Bár az 1800-as elnökválasztás szorosan végződött, Jefferson hivatali ideje alatt folyamatosan egyre népszerűbbé vált. Az amerikai kereskedelem fellendült az európai franciaellenes koalíciós háborúk során az ellenségeskedés ideiglenes felfüggesztése miatt, ami a több mint 2 millió km2 területű Louisiana megvásárlásához vezetett.  

Jelölések

Demokrata-Republikánus Párt A Demokrata-Republikánus Párt jelöltjei, 1804 elnökjelöltalelnökjelölt Az Egyesült Államok elnöke(1801–1809) New York kormányzója(1777–1795 & 1801–1804) Az 1804. februári demokrata-republikánus kongresszusi jelölőgyűlés választotta ki a két jelöltet. Az előző választásoktól eltérően a jelölőgyűlés nem titokban ülésezett. Jefferson újra jelölésében egyáltalán nem volt kétség, a kérdés az volt, hogy kit jelöljön a párt Aaron Burr alelnök helyére, akinek kapcsolata Jeffersonnal megromlott. George Clintont, New York kormányzóját választották Jefferson alelnökjelöltjévé, folytatva a hagyományt, mely szerint egy virginiai és egy New York-i jelöltet indítanak. Elnökjelölt-szavazás eredményeiElnökjelöltSzavazat számThomas Jefferson108 Alelnökjelölt-szavazás eredményei<center>220x220px George Clinton

New York kormányzója

67<center>220x220px John Breckinridge

Kentucky szenátora

20<center>220x220px Levi Lincoln

államügyész

9<center>220x220px John Langdon

New Hampshire volt szenátora

7<center>220x220px Gideon Granger

postaügyminiszter

4<center>220x220px William Maclay

Pennsylvania volt szenátora

1

Föderalista Párt A Föderalista Párt jelöltjei, 1804 elnökjelöltalelnökjelölt Franciaország volt amerikai nagykövete(1796–1797) Nagy-Britannia volt amerikai nagykövete(1796–1803) A föderalisták nem tartottak jelölőgyűlést, de vezetőik megállapodtak abban, hogy Charles C. Pinckney-t elnökjelöltként, Rufus Kingt pedig alelnökjelöltként indítják. Pinckney harcolt az amerikai függetlenségi háborúban és miután az ország győzelmet aratott, nemzeti jelentőséget nyert vele és a föderalisták abban reménykedtek, hogy Pinckney elnyer néhány déli szavazatot, amelyeket az előző választáson Jefferson vitt.

A választás jobbra|250x250px Miután a föderalisták vezetője, Alexander Hamilton az Aaron Burr-el folytatott párbaja során 1804 júliusában meghalt, elvette annak reményét a föderalistáktól, hogy legyőzzék a népszerű Jeffersont. A vezető nélküli és szervezetlen föderalisták nem tudtak sok támogatást kapni Új-Anglián kívül. A föderalisták alkotmányellenesnek minősítették Louisiana megvásárlását, bírálták Jefferson ágyúnaszád-haditengerészetét és azt állították, hogy Jeffersonnak több gyermeke is született szeretőjétől, egy Sally Hemings nevű rabszolganőtől, ám a pártnak nem sikerült felpezsdítenie a Jeffersonnal szembeni ellenállást. Jefferson expanziós politikája és a kormányzati kiadások csökkentése széles körben népszerűvé tették.

Jefferson elsöprő győzelmet aratott, négy államot is elnyert az öt államból álló Új-Angliából. Pinckney csak két államot, Connecticutot és Delaware-t vitte magával. Ez az első választás, ahol a demokrata-republikánusok nyertek Marylandben, Massachusettsben, New Hampshire-ban és Rhode Islandban. Massachusetts utoljára szavazott a demokrata-republikánusokra, 1820-ig a föderalisták mellett állt. +Választási eredményekElnökjelöltPártÁllamSzavazatokElektor szavazatFutótársSzavazat számSzázalékAlelnökjelöltÁllamThomas JeffersonDemokrata-Republikánus PártVirginia104 11072,8%162George ClintonNew YorkCharles C. PinckneyFöderalista PártDél-Karolina38 91927,2%14Rufus KingNew YorkTeljes143 029100%176Ennyi szükséges a győzelemhez89

Népszavazás államonként +ÁllamThomas Jefferson Demokrata-RepublikánusCharles C. Pinckney FöderalistaForrás#%#% Észak-Karolina 1 024 1 154 Kentucky 5 080 100,00%Nincs szavazat Maryland 7 304 76,09% 2 295 23,91% Massachusetts 29 599 53,58% 25 644 46,42% New Hampshire 9 088 52,01% 8 386 47,99% New Jersey 13 119 99,86% 19 0,14% Ohio 2 593 87,69% 364 12,31% Pennsylvania 22 081 94,69% 1 239 5,31% Rhode Island 1 312 100,00%Nincs szavazat Tennessee 778 Nincs szavazat Virginia 12 926 99,42% 75 0,58%

Szoros eredmények A különbség 5% alatt volt: New Hampshire, 4,02% (702 szavazat)

A különbség 10% alatt volt: Massachusetts, 7,16% (3 955 szavazat)

Az elektori kollégium tagjainak kiválasztása bélyegkép|330x330px|A választás eredményei megyénként Az elektorok megválasztásának módszereÁllamMinden választót az állami törvényhozás nevez kiConnecticut Delaware

Dél-Karolina

Georgia

New York

VermontMinden választót a választópolgárok választanakNew Hampshire New Jersey

Ohio

Pennsylvania

Rhode Island

VirginiaAz állam választási körzetekre oszlik, körzetenként egy választót választanak az adott körzet választóiÉszak-Karolina Kentucky

Maryland

Tennessee A választók két választót választottak Minden kongresszusi körzet egy választót választott az állami szavazásonMassachusetts

Jegyzetek

Források

A New Nation Votes: American Election Returns 1787-1825 Presidential Election of 1804: A Resource Guide from the Library of Congress

Külső linkek Election of 1804 in Counting the Votes

Kategória:Elnökválasztások az Amerikai Egyesült Államokban Kategória:1804 Kategória:Thomas Jefferson