Juhász Kálmán (Alibunár, 1892. augusztus 25. – Szeged, 1966. szeptember 29.Gyászjelentése) történész, újságíró, római katolikus pap, egyháztörténész, teológiatanár.

Életpályája Szülei Juhász József és Wiedmann Anna voltak.Halálesete bejegyezve a szegedi állami halotti akv. 699/1966. folyószám alatt. Kisgyermekkorában családjával átköltözött Nagyszentmiklósra. Általános iskoláját Nagyszentmiklóson járta ki. A gimnáziumot a piaristák szegedi és temesvári iskolájában végezte el; 1910-ben érettségizett. Teológiát végzett a bécsi Pazmaneumban. 1915-ben pappá szentelték. 1915-ben doktorált teológiából a bécsi egyetemen. 1916-ban mint lelkész katonai szolgálatra vonult be. 1918–1920 között Budapesten kórházi lelkész volt. 1921-ben Temesváron ppi szertartó és szentszéki jegyző volt. Módoson volt káplán, 1923-ban Nagyszentpéteren volt plébános. 1936-ban jött át Magyarországra. 1936–1953 között Kübekházán plébános volt. 1953-tól a szegedi teológia tanára volt. 1954-ben kanonok lett. 1958-ban nyugdíjba vonult. 1964-ben szélütés érte.

Lelkipásztori tevékenysége mellett főként a Bánát római katolikus egyháztörténetével foglalkozott. A Szegedi Püspöki Székesegyház kanonoki kriptájába temették el.

Művei St. Koloman (Linz, 1916) A verseci esperség betöltése 1743-ban (Temesvár, 1916) A licenciátusok jogai és kötelességei (Budapest, 1918) A temesi bánsági püspökség terve a XVIII. században (Budapest, 1920) A licenciátusi intézmény Magyarországon (Budapest, 1921) Hajdani monostorok a csanádi egyházmegyében (Budapest, 1926) A csanádi püspökség (Arad, 1927) Die Stifte der Tschanader Diözese im Mittelalter (Münster, 1928) Temesköz fölvirágzása a tatárjárás után (Kolozsvár, 1929) A csanádi egyházmegye története 1-7. kötet 1. kötet: A csanádi püspökség története alapításától a tatárjárásig. 1030-1242 (Makó, 1930) 2. kötet: 1243-1307 (Makó, 1933)http://misc.bibl.u-szeged.hu/33036/1/csanadvarmegyei_kt_024.pdf 3. kötet: 1. részként 1307-1386 (Makó, 1946) 4. kötet: 1. részként 1386-1434 (Makó, 1947) 5. kötet: 1434-1500 (Makó, 1947) 6. kötet: 1550-1552 (Makó, 1947) 7. kötet: 1552-1668 (Makó, 1935) 8. kötet: 1608-1699 (Makó, 1936) Szt Gellért (Kolozsvár, 1929; németül Münster, 1930) Das Tschanad-Temeswarer Bistum im frühen Mittelalter (Budapest, 1930) Andreas Dudich (Köln, 1935) Műveltségi állapotok a Temesközben a török világban (Kolozsvár, 1935) Két kolozsmonostori püspökapát a 16. században (Kolozsvár, 1933, Erdélyi Tudományos Füzetek 62.; németül: 1936) A csanádi székeskáptalan a kk-ban 1030-1552 (Makó, 1941) Gr. Pálffy Ferdinánd csanádi, majd egri püspök: 1620-1680 (Budapest, 1942) Remetei Kőszeghy László csanádi püspök (Budapest, 1942) A 100 éves Kübekháza 1844-1944. (Kübekháza, 1944) Jesuiten im Banat 1718–1773 (Mitteilungen des Österreichischen Staatsarchives, Vol. 2., Bécs, 1958) Die Franziskaner im Banat in den Jahren 1716-1806, in: Südostdeutsches Archiv 4, 1961, 30-47. Egy délalföldi hiteleshely kiadványai (Aradi regeszták, Gyula, 1962) Klöster in der Diözese Tschanad-Temeswar im Mittelalter 1030–1552 (Köln, 1963)

Jegyzetek

Források

Tanulmányok Csongrád megye történetéből 18. (Szeged, 1991) Sulinet.hu Magyar katolikus lexikon http://adattar.vmmi.org/konyvek/24/kalapis_zoltan_eletrajzi_kalauz_h-o.pdf

További információk

Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. [Részben 2. javított és bővített kiadás+Álnévlexikon] Budapest, Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000. Erdélyi lexikon. Szerkesztette: Osváth Kálmán. Oradea-Nagyvárad, Szabadsajtó Könyv- és Lapkiadó Rt., 1928. Makó története a kezdetektől 1849-ig. Szerkesztette: Blazovich László. Makó, 1993.

Kategória:1892-ben született személyek Kategória:1966-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar történészek Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar katolikus papok Kategória:Temesváriak