Havas András, született Havas Andor (Debrecen, 1891. december 10. – Budapest, 1954. augusztus 18.) orvos, mikrobiológus, egyetemi magántanár, az MTA levelező tagja (1949), Kossuth-díjas (1950).
Élete Havas József (1859–1898) fűszerkereskedő és Friedlieber Fáni (1864–1904) gyermekeként született zsidó családban. Az érettségit Nyíregyházán tette le, ahol anyai nagyszülei éltek, majd a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem hallgatója lett. 1913-ban orvosdoktori oklevelet szerzett. Már diákkorában bekapcsolódott a munkásmozgalomba. A Tanácsköztársaság idején a Fehérvári úti Rokkantkórház főorvosa és a Rokkantügyi Hivatal vezetőjeként működött. A proletárdiktatúra bukása után emigrált. 1922 és 1927 között Nagyváradon dolgozott mint tbc-szakorvos. 1927-től az moszkvai Központi Tuberkulózis Kutató Laboratóriumában dolgozott mint tudományos munkatárs. A második világháború után tért vissza Magyarországra. 1947-ben kinevezték az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) igazgatójává és a tbc-csoport vezetőjévé választották. Ez utóbbi minőségében irányította az ország lakosságának jelentős részére kiterjedő tuberkulin-vizsgálatokat és BCG-oltásokat. 1949 és 1954 között az OKI főigazgatója volt. A Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi karán A tuberculozis járványtana és megelőzése című tárgykörből egyetemi magántanári képesítést kapott.Magyar Közlöny, 1950. április 13. (73. szám)
Vezetőségi tagja volt az MTA Orvostudományi Osztályának. Kísérletes pulmonológiával, tüdőgyógyászati mikrobiológiával, elsősorban az úgynevezett Weltmann-reakcióval, BCG-oltásokkal és a Vole-baktériummal kapcsolatos kutatásokkal foglalkozott. Kezdeményezésére alakult meg a Magyar Mikrobiológusok Társasága. Tagja volt az Orvosi Hetilap, a Népegészségügy, a Tuberkulózis Kérdései és a Szovjet Kultúra című folyóiratok szerkesztőbizottságainak.
Felesége Schifer Alice (1895–1968) volt, Schifer János és Preiszner Mária lánya, akit 1919. április 12-én Budapesten vett nőül.
A Farkasréti temetőben nyugszik (28/1-1-18).
Főbb művei
Tudományos munka a tuberkulózis elleni küzdelem terén a Szovjetunióban (Népegészségügy, 1946) A szovjet egészségügy és társadalombiztosítás háború utáni új ötéves terve (Budapest, 1947) Néhány szó a szovjet egészségügyi hadviselésről (Orvosok Lapja, 1947, 38.) A Szovjetunió tuberkulózis nomenclaturája (Orvosok Lapja, 1948, 44) A BCG. mai állása (Orvosok Lapja, 1948, 49.) Néhány adat az országos BCG oltási akcióhoz (Népegészségügy, 1949) Az elsődleges tuberkulózis néhány kérdéséről (A tuberkulózis kérdései, 1953) Néhány adat a magyarországi BCG-védőoltások állásához (Népegészségügy, 1954).
Díjai, elismerései
Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozata (1949) Kossuth-díj (1950)
Jegyzetek
Források
Névpont
Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar mikrobiológusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1891-ben született személyek Kategória:1954-ben elhunyt személyek Kategória:Debreceniek Kategória:Nevet változtatott magyar személyek Kategória:MTA-tagok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek