Moses Eugene Malone (Petersburg, 1955. március 23. – Norfolk, 2015. szeptember 13.) amerikai kosárlabdázó, aki az American Basketball Associationben (ABA) és a National Basketball Associationben (NBA) játszott, 1974 és 1995 között. Center volt, háromszor nyerte el az NBA Most Valuable Player díjat, egyszer a Döntő MVP díjat, 12-szer volt All Star és nyolcszor választották be All-NBA csapatokba. 1983-ban bajnok lett a Philadelphia 76ers csapatával. 2001-ben beiktatták a Naismith Memorial Basketball Hall of Fame-be.
1974-ben a Utah Stars választotta az ABA-draft harmadik körében. Első szezonjában All Star lett, két szezont játszott a ligában, mielőtt az egyesült az NBA-vel. Az első csapata itt a Buffalo Braves, akik két mérkőzés után a Houston Rockets csapatába küldték. Itt hat év alatt ötször All Star lett. 1979-ben először lett MVP. 1981-ben a döntőbe vezette a Rockets-ot, majd 1982-ben ismét MVP lett. A következő szezonban csatlakozott a Philadelphia 76ers-höz, mind a négy szezonjában All Star volt, mint a két szezonjában a Washington Bullets csapatával. A következő szezonra aláírt az Atlanta Hawksszal, ahol elnyerte sorozatban 12. és egyben utolsó All Star szereplését. Utolsó éveiben a Milwaukee Bucks, a 76ers és a San Antonio Spurs csapatait erősítette.
Hatszor is neki volt a legtöbb lepattanója a ligában, sorozatban ötször 1980 és 1985 között. Malone kilencedik a legtöbb szerzett pont (29,580) és harmadik a legtöbb lepattanó (17,834) listán. Beválasztották minden idők legjobb ABA-csapatába és az NBA 50. évfordulós csapatába.
Korai évek Malone Petersburgban (Virginia) született. Nincsenek testvérei, főleg anyja, Mary nevelte fel, aki ötödik osztály után abbahagyta az iskolát. Mikor Malone két éves volt, Mary elküldte férjét az otthonukból, alkoholizmusa miatt. Malone apja Texasba költözött.
Malone szülővárosában járt középiskolába, ahol a Crimson Wave csapatában játszott. Utolsó két szezonjában veretlen volt a csapat, kétszeres állami bajnokok lettek, 50 sorozatban megnyert mérkőzéssel. A Marylandi Egyetemen játszott Lefty Driesell alatt.
Statisztikák
ABA
Alapszakasz ÉvCsapatJMKMJP/MMG%3P%BD%LP/MG/PL/PB/MP/M1974–75Utah Stars83—38.6.571.000.63514.61.01.01.518.81975–76Spirits of St. Louis43—27.2.512.000.6129.61.30.60.714.3Karrier:126—32.9.541.000.62312.11.20.81.116.6
Rájátszás ÉvCsapatJMKMJP/MMG%3P%BD%LP/MG/PL/PB/MP/M1975Utah Stars6—39.2.638—.66717.51.5.01.522.7
NBA
Alapszakasz ÉvCsapatJMKMJP/MMG%3P%BD%LP/MG/PL/PB/MP/M1976–77Buffalo Braves2—3.0———.5.0.0.0.01976–77Houston Rockets80—31.3.480—.69313.41.1.82.313.51977–78Houston Rockets59—35.7.499—.71815.0.5.81.319.41978–79Houston Rockets82*—41.3*.540—.73917.6*1.81.01.524.81979–80Houston Rockets82*—38.3.502.000.71914.51.81.01.325.81980–81Houston Rockets80—40.6.522.333.75714.8*1.81.01.927.81981–82Houston Rockets818142.0*.519.000.76214.7*1.8.91.531.11982–83†Philadelphia 76ers787837.5.501.000.76115.3*1.31.12.024.51983–84Philadelphia 76ers717136.8.483.000.75013.4*1.41.01.522.71984–85Philadelphia 76ers797937.4.469.000.81513.1*1.6.81.624.61985–86Philadelphia 76ers747436.6.458.000.78711.81.2.91.023.81986–87Washington Bullets737034.1.454.000.82411.31.6.81.324.11987–88Washington Bullets797834.1.487.286.78811.21.4.7.920.31988–89Atlanta Hawks818035.5.491.000.78911.81.41.01.220.21989–90Atlanta Hawks818133.8.480.111.78110.01.6.61.018.91990–91Atlanta Hawks82*1523.3.468.000.8318.1.8.4.910.61991–92Milwaukee Bucks827730.6.474.375.7869.11.1.9.815.61992–93Milwaukee Bucks1109.5.310—.7744.2.6.1.74.51993–94Philadelphia 76ers55011.2.440.000.7694.1.6.2.35.31994–95San Antonio Spurs1708.8.371.500.6882.7.4.1.22.9Karrier:132978430.7.470.107.76410.81.2.71.218.0
Rájátszás ÉvCsapatJMKMJP/MMG%3P%BD%LP/MG/PL/PB/MP/M1977Houston Rockets12—43.2.500—.69216.9.61.11.818.81979Houston Rockets2—39.0.528—.72220.51.0.54.024.51980Houston Rockets7—39.3.536.000.76713.91.0.62.325.91981Houston Rockets21—45.5.479.000.71214.51.7.61.626.81982Houston Rockets3—45.3.433—.93317.03.3.7.724.01983†Philadelphia 76ers13—40.3.536.000.71715.81.51.51.926.01984Philadelphia 76ers5—42.4.458—.96913.81.4.62.221.41985Philadelphia 76ers131338.8.425.000.79610.61.81.31.720.21987Washington Bullets3338.0.447—.95212.71.7.01.020.71988Washington Bullets5539.6.462.000.82511.21.4.6.818.61989Atlanta Hawks5539.4.5001.000.78412.01.81.4.821.01991Atlanta Hawks5016.8.200—.9296.2.6.4.24.2Karrier:942689.0.458.166.81613.81.5.81.621.0
Díjak
NBA
NBA-bajnok (1983) NBA-döntő MVP (1983) 3× NBA Most Valuable Player (1979, 1982, 1983) 12× NBA All Star (1978–1989) 4× All-NBA Első csapat (1979, 1982, 1983, 1985) 4× All-NBA Második csapat (1980, 1981, 1984, 1987) NBA All-Defensive Első csapat (1983) NBA All-Defensive Második csapat (1979) 6× NBA legtöbb lepattanó (1979, 1981–1985) NBA 50. évforduló csapat
ABA
ABA All Star (1975) ABA Első újonc csapat (1975) ABA Minden idők legjobb csapata
Középiskola, egyetem
Az év nemzeti középiskolás játékosa (1974) Parade All-American Első csapat (1974) Parade All-American Negyedik csapat (1973)
Visszavonultatott mezszámok
Philadelphia 76ers – 2 Houston Rockets – 24
Magánélete Malone és feleségének, Alfreda Gill-nek két gyermeke született, Moses Eugene Jr. és Michael Malone. Alfreda 1991 szeptemberében elkezdte a válási folyamatokat, azzal az indokkal, hogy férje bántalmazza és megcsalta. Malone tagadta a vádakat, hogy bántalmazná feleségét vagy fenyegette volna életét. A válást 1992 októberében hagyták jóvá.
1993 januárjában Malone-t letartóztatták Galvestonban (Texas), volt feleségének házában. Alfreda elmondása szerint Malone titokban követte, illegálisan lépett be házába, kárt okozott otthonában és fenyegette életét. Malone lehelyezte az óvadékot és elengedték.
Malone kapcsolatban volt Leah Nash-sel, akivel nem házasodtak össze és nem is éltek együtt. Egy fiuk van, Micah Francois Malone, aki Malone halálának idején hat éves volt.
Halála Malone álmában hunyt el, 60 éves korában, 2015. szeptember 13-án egy norfolki hotelben. Aznap egy jótékonysági golf tornán szerepelt volna és szobájában találták meg, miután nem jelent meg a reggelinél és nem vette fel telefonját. A halál okát szívbetegségként jelölték meg. Korábban voltak már szívproblémái, halálának idején szívritmus monitort hordott.
Houstonban van eltemetve a Memorial Oaks Temetőben.
Jegyzetek
Kategória:1955-ben született személyek Kategória:2015-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai kosárlabdázók Kategória:Centerek Kategória:A Los Angeles Clippers játékosai Kategória:A Houston Rockets játékosai Kategória:A Philadelphia 76ers játékosai Kategória:A Washington Wizards játékosai Kategória:Az Atlanta Hawks játékosai Kategória:A Milwaukee Bucks játékosai Kategória:A San Antonio Spurs játékosai Kategória:Az NBA Legértékesebb játékosai Kategória:NBA All Star-játékosok Kategória:Az NBA 50 legjobb játékosa Kategória:Az NBA 75 legjobb játékosa Kategória:Naismith Memorial Basketball Hall of Fame beiktatottak Kategória:Afroamerikaiak