A dada Damó Oszkár 1919-ben forgatott magyar némafilmje, sötét tónusú naturalista filmdrámája.A filmarchiv.hu megfogalmazása szerint. A forgatókönyvet Bródy Sándor azonos című színműve (1902) alapján Forró Pál írta.
A rendezőasszisztens Fröhlich Károly volt. A filmet a Tanácsköztársaság idején forgatták, de csak 1920-ban mutatták be.
A címszereplőt, Bolygó Kis Erzsébet Gaál Annie alakította.Féjja Sándor cikkében felcserélődött a színésznő és a szerep.
A filmet sokáig elveszettnek hitték, és Magyarországon csupán egy rossz állapotú, 200 m-es töredék maradt fenn belőle. „Már maga a filmrevitel is nagy tett. Az egykorú kritika szerint – írja Nemeskürty – a film csodás tájakon játszódik, és kiválóan ábrázolja a magyar falu, a magyar paraszt életét. Kár, hogy elveszett.”Féjja Sándor idézi Nemeskürty István: A magyar film története (1912-1963), Budapest, 1965, 72. oldalt.
A film azóta előkerült. A Magyar Nemzeti Filmarchívum egy eredeti nitrofilm-kópiát kapott a Filmarchiv Austria-tól, amit ott restauráltak és egyidejűleg biztonsági filmszalagra mentettek át.Furcsa módon a filmarchiv.hu cikkében még az szerepel, hogy elveszett.
Szereplők
Bolygó Kis Erzsébet – Gaál Annie Erzsébet apja – Szarvasi Soma Erzsébet anyja – Breznay Anna Nagy Viktor, a csábító – Costa Viktor Kovács Péter gépész – Szőreghy Gyula Kékkövi EllaIMDb: Kékkövi Elza. – Lucy Wett Mattyasovszky IlonaA filmarchiv.hu és IMDb szerint is a szerep: Apacsnő, de ez vandálkodásnak tűnik. Továbbá a színésznő neve: Helene von Bolvary is kérdéses hogy valóban ezen a művésznéven szerepelt-e. Ugyanis Bolváry Gézával 1922-ben kötött házasságot. Kvártélyosné – Jakabffy Anna Falusi orvos – Leopold László Orvostanár – Sieder AdolfA Féjja-cikkben: Sándor Adolf. Ujvári Miklós Müller Gizi Szemere ÁrpádAz adatai megegyeznek az IMDb-n, de mégis valószínűtlen, hogy operaénekes vállaljon szerepet egy némafilmben. Szobalány – Valburg Adél Gépírólány – Singer Ilona Kékkövi bankár – Pethes Imre László ImreA Féjja-cikkben: László Viktor. Protis Danica Frigyes úr – Szalkai Lajos Daróczy Ilka
Történet
Erzsébet leányanyaként szülte meg kislányát. Nagy Viktor, a gyermek apja nem akarja feleségül venni, de megigéri, hogy nősülése után anyagilag támogatni fogja. Addig is azt javasolja, hogy adja a kislányt dajkaságba, ő maga pedig menjen Pestre dadának. A gépész Kovács Péter épp aznap veszítette el balesetben a karját, amikor a kislány fogant. Feleségül venné Erzsébetet de a lány nem szereti, ezért a csábítója ajánlata szerint Pestre megy dajkának egy gazdag de erkölcstelen családhoz. Nagy Viktornak viszonya van a ház asszonyával, és magába bolondította még az asszony serdülő lányát is. Péter még egy kísérletet tesz, de Erzsébet ismét visszautasítja. Viszont amikor egy éjjel a ház ura próbálja megkörnyékezni, a felesége rajtakapja őket, és Erzsébetet elküldi a háztól. Az igazságtalanul elűzött lány öngyilkos lesz.
A forgatási helyszínek
Astra Filmgyár műtermei?? Külső felvételek: Cinkota Fót
Érdekesség
Bródy Sándor házasságon kívül született fia, Hunyady Sándor író 1890-ben Kolozsváron született.
Források
NFI Nemzeti Filmintézet, A dada - 120 éves a magyar film című cikk Féjja Sándor: A filmoperatőr füle – Escher Károly mozgóképi munkássága, 2015 Képes Mozivilág, 1919/17.
Jegyzetek
További információk
Kategória:1920 filmjei Kategória:Magyar fekete-fehér filmek Kategória:Magyar filmdrámák Kategória:Magyar némafilmek