Sebő Miklós, születési és 1919-ig használt nevén Salzberger Miklós magyar táncdalénekes. Több évtizedig az egyik legnépszerűbb rádióénekes volt.
Életpályája Édesapja tapolcai születésű magánhivatalnok volt. Grafikus tanári oklevele átvétele után iparművésznek tanult, majd 1921. június 15-én az Országos Színészegyesület színiiskolájában is bizonyítványt szerzett. Ezután két éven át katonai szolgálatát töltötte le.
1922-ben leszerződött az Intim és a Faun Kabaréhoz. 1923-tól a Fővárosi Cabaret Bonbonnière-ben lépett fel. Közben volt grafikus, tanár, több évig banktisztviselő, és alkalmilag már koncertezett is.
1927-ben a berlini Parlophone lemezgyárral kötött szerződést. 1928-ban a Royal Orfeumban, 1930–1933 között a Steinhardt Színpadon szerepelt. Az 1930-as években a Magyar Rádió Buday–Hetényi–Sebő-trióban játszották lemezeit. A táncdalok mellett a Baross kávéházban magyar nótákat énekelt néhány hónapon át.
1944. november végén 2000 társával együtt a nyilasok a Józsefvárosi pályaudvaron bevagonírozták és Bruck an der Leithába vitték, ahol napi nyolc órában nehéz fizikai munkát végeztettek vele. 1945 márciusában az orosz csapatok közeledése miatt a megmaradt századot – melynek ekkorra háromnegyede elpusztult – gyalogmenetben Bad Deutsch-Altenburgba indították. Itt hajóra rakták őket és nyolc nappal később érkeztek meg a Mauthauseni koncentrációs táborba, ahol a kevesek egyikeként Sebő Miklós megérte a felszabadulást.
Élete során több száz hanglemezét adták ki.
Diszkográfia OSZK hangtár Gramofon online (meghallgatható felvételek pontos adatokkal)
CD Odavagyok magáért. Sebő Miklós énekel. Rózsavölgyi és Társa; RÉTCD 19 Kemény Egon – Harmath Imre: Ritka madár a szerelem (1935, angol keringő) Sebő Miklós, Domina tánczenekar (Válogatás az Országos Széchényi Könyvtár Kemény Egon-gramofonfelvételeiből 1927-1947)www.kemenyegon.hu: Ma éjjel CD
Filmszerepei Meseautó (1934, énekes) Elnökkisasszony (1935, énekes) Ez a villa eladó (1935, csak hang) 120-as tempó (1937)
Jegyzetek
Források https://www.hangosfilm.hu/filmenciklopedia/sebo-miklos https://m.zeneszoveg.hu/m_egyuttes/2478/sebo-miklos-dalszovegei.html Leszler József: Nótakedvelőknek. Budapest, ©1986. Zeneműkiadó. Mudrák József–Deák Tamás: Magyar hangosfilm lexikon. 1931–1944. Máriabesnyő–Gödöllő, 2006. Attraktor. Színházi Élet 1923-1937 Újság 1933/273 Sebő Miklós slágerei
További információk https://archive.org/
Kategória:Magyar énekesek Kategória:Táncdalénekesek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1899-ben született személyek Kategória:1970-ben elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A mauthauseni koncentrációs tábor foglyai Kategória:A holokauszt magyar túlélői